Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 6 (267. szám) - Dr. Szabad György (MDNP) - a miniszterelnökhöz - "Korlátozhatja-e a kormány és a szakszervezetek egyezkedése az Országgyűlés döntési jogát?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP):
3016 Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót dr. Takács Péter képviselő úrnak. DR. TAKÁCS PÉTER (MDF) : Államtitkár Úr! Nem értem, miért furcsállja a kérdésfeltevést. Ha tudomásom lett volna erről, az előző kormánynak is föltettem volna ezt a kérdést, amelyiket szavazataimmal támogattam. A magyar történelemben volt ugyanis ennél sokkal súlyosabb helyzet is, amikor törvényi szinten fel tudták oldani a kétnyelvűséget. Gondolnék az 1867es kiegyezési törvényre, amikor a közös minisztertanácsi ülések jegyzőkönyveit két nyelven kellett készíteni; gondolnék azután az 1868as törvényre. Csak hát oda kellene figyelni és felelősséget vállalni az országért, mert a polgári nemzetállam építésének egyik alapfeltétele az esélyegyenlőség biztosítása. Magyarországon ezeket a javakat magyar nyelvű állampolgárok hozták létre, és nem a privatizációs szervezet egykét emberének ü veggolyói ezek, amelyekkel játszadozhatnak, hanem a magyar nemzet tulajdonai, amelyik legalább annyit megérdemelne - ha angol nyelvű szerződést kötünk is , hogy egy hivatalos magyar nyelvű fordítást mellékeljünk hozzá. Ezért furcsállom államtitkár úr hozz áállását. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Megadom a szót. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, azért az e kormány, illetve az előző kormány működése alatt végrehajtott privatizációnak van egy lényeges különbsége: úgy néz ki, a mostani kormány privatizációja sokkal nagyobb nyilvánosságot kap, mint az előzőé, hiszen az előző kormánynál ezek szerint a kormánypá rti képviselők számára sem derült ki, hogy milyen gyakorlat zajlik a magyar nyelv használatával, most viszont kiderült... (Dr. Szabó Zoltán: Az ellenzék számára is kiderült!) kiderült az ellenzékieknek is és nemcsak a kormánypártiaknak - ahogy mondják. A dolog tartalmát tekintve természetesen egyetértünk abban, hogy meg kell követelni, hogy ezeket a nagy jelentőségű, az állam működése szempontjából fontos privatizációs szerződéseket valóban magyar nyelven is előállítsák. Azon azonban nem tudunk segíteni, hogy a világgazdaságnak megvannak a törvényszerűségei, és a világ üzleti életében bizony nem magyar nyelven szokták a szerződéseket létrehozni. Hogy a gyakorlatban pontosan érvényesítsük a fordítás követelményét, abban viszont egyetértünk. Köszönöm szépen . (Taps a kormánypárti oldalon.) Dr. Szabad György (MDNP) - a miniszterelnökhöz - "Korlátozhatjae a kormány és a szakszervezetek egyezkedése az Országgyűlés döntési jogát?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen . Tisztelt Országgyűlés! Dr. Szabad György úr, a Magyar Demokrata Néppárt képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Korlátozhatjae a kormány és a szakszervezetek egyezkedése az Országgyűlés döntési jogát?" címmel. A miniszterelnök halaszth atatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Kiss Péter munkaügyi minisztert jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Szabad György: Igen.) Megadom a szót dr. Szabad György képviselő úrnak. DR. SZABAD GYÖRGY (MDN P) :