Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 30 (265. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
2854 a kormánynak a számok bűvöletében mindenféle adatot a közvélemény elé tárni. Ugyanakkor a nép a saját bőrén meg nem érz i azt, hogy valóban az élete megváltozott. A Nemzetközi Valutaalap jelentéseit, amelyeket néha hallok, nagyon bíztatók és nagyon jók, akkor az jut eszembe, mint egy temetési vállalkozónak, aki nagyon örül, hogy sok a temetése. A Nemzetközi Valutaalap egy n agyon rideg intézmény, amely nem azt nézi az érintett országokban, hogy milyen a nép helyzete, hanem csakis azt nézi, hogy ő megkapja azokat a kölcsönöket, amelyeket adott, vagy lehetővé tegye azt, hogy visszafizessék, még akkor is, ha azt az országot a le gnehezebb helyzetbe is hozhatja. A felsorolt és számos nehézség közül kétségtelen szóba kerül, és meg kell említenem, képese a kormány ezeket a problémákat megoldani, s vannake reális tervei ezeknek a megoldására. A miniszterelnök úr a közelmúltban azt m ondta, hogy a politikai ideológiák korszaka lejárt. Igen, ez részben igaz, ha arra gondolunk, hogy a két borzalmas politikai ideológia, a nácizmus és a kommunizmus a múlté. S abban is igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy a politikai ideológiák önmagukban nem oldják meg a kérdéseket, csakis azok gyakorlati végrehajtása. Mégis úgy vélem, a miniszterelnök úr kijelentésének volt egy kis savanyú a szőlő íze, mivel a Magyar Szocialista Pártnak jelenleg semmiféle ideológiája nincs. Ami volt, azt elfújta a szél, s az MSZP egy csoportja talán a szociáldemokráciával azonosítaná magát, de sajnos ez a csoport még kicsi, és nem jut el addig a fokozatig és addig, ameddig az angol munkáspárti Blair úr, aki valószínű pártjával holnap megnyeri a választásokat. Aki tehát az t mondotta, hogy ő a szociális igazságosságig a kereszténydemokrácia értékelméletén jutott el. Jó volna, ha egyszer hallanám, vagy hallanánk a Magyar Szocialista Párt egyes képviselőinek részéről egy ilyen őszinte, ilyen nyílt bevallását annak, hogy kár ol yan ideológiára menni, amely már a múlté. A koalíció kisebb pártjánál, a Szabad Demokraták Szövetségénél sem jobb a helyzet. Itt többször felmerül ideológiában az, hogy ők világnézetileg semlegesek. Ez azért megtévesztő, mert nem semleges. Ez egy nagyon er ős világnézet, amely a nemzeti és a keresztény értékeket semlegesíti, legalábbis erre törekszik, s helyette egy cinizmust és nihilizmust ad. Legyünk őszinték, és be kell vallanom, hogy a világnézeti semlegesség egy burkolt keresztény- és nemzetellenesség. Vane a politikai ideológiákban olyan, amely azokban az országokban, ahol érvényesül, kulturális, gazdasági fejlődést hoz, és a társadalmi békét is megteremti? Van. Ez a kereszténydemokrácia. A kereszténydemokrácia alatt értem a keresztény tanításoknak pol itikai megvalósítását. Jelenti többek között, hogy a független és szabad országban az emberi és nemzeti kisebbségi jogokat szabadon lehet gyakorolni, továbbá, hogy az emberek egymást iránt a felebaráti szeretet szellemében cselekszenek, hogy a gazdasági fe jlődés motorja az egyén vállalkozása, az egyénnek a kockázatvállalása, szemben az állammal, amelynek csak segítő és ellenőrző szerepe lehet. Tehát nem tarthatjuk azt, hogy mindent, amit lehet, az állam tartson, és keveset az egyén, ellenkezőleg: mindent, a mit csak lehet, az egyén végezzen el, az állam pedig azt, ami szükséges. A kereszténydemokrácia egyik sarkköve a szociális igazságosság. Mindenkinek joga van a munkához, illő fizetéshez, emberhez méltó lakáshoz, egészségügyi ellátáshoz, ingyenes általános oktatáshoz, míg felsőfokon az eredmények és a szociális helyzet adná meg a mértéket. Ugyancsak természetes, hogy mindenki öreg korára nyugdíjából tisztességesen megélhetne. A szociális igazságosság értelmében a közteherviselés arányos és igazságos. A nevel ésben is érvényesíteni kell, hogy a legmagasabb tudás megszerzése mellett az ifjúság a keresztény és nemzeti értékeket elsajátítsa. A kereszténydemokrácia szerint a tudományt, az irodalmat és a művészetet is természetesen támogatni kell. A szomszédokkal jó kapcsolatot kell tartani, békét, akikkel csak lehet, és az ott élő kisebb magyarságnak az érdekében a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlását segíteni, védeni, vagy legalábbis nemzetközileg szóvá kell tenni. Demokráciánk torz, mert a kormány semmibe veszi a kereszténydemokráciát, amely Európában és DélAmerikában nemcsak stabilitást, hanem jelentős fejlődést hozott. (14.50)