Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 22 (262. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter:
2547 Országgyűlés. Éppen ez a helyzet teremti meg számomra azt a lehetőséget, hogy ne térjek ki a törvényjavaslattal kapcsolatos elvi és gyakorlati problémákra, mondanivalómat p usztán azokra a legfontosabb témákra szűkítsem, amelyek a törvényjavaslat legutolsó vitájának parlamenti szakaszában felvetődtek. A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok egy része, tisztelt Ház, azt szándékozott elérni, hogy az Országgyűlés ne bővítse az élet elvesztése miatti kárpótlásra jogosultak körét, mert az 1992 óta született más egyéb jogszabályok már adtak ilyen juttatást, amely részben a törvény által érintett csoportra is vonatkoztatható. Ezt a javaslatot azért nem tudjuk támogatni, tisztelt Ház, mert a juttatás célja nem ugyanaz, hiszen a hadigondozás más jogcímen jár, a nemzeti gondozás pedig szintén más jogcímen, de ennek alkalmazását a törvény nem zárja ki a kárpótoltak esetében sem. Az Alkotmánybíróság az alkotmánysértő mulasztás t megállapító határozatát annak ellenére hozta meg, hogy ekkor már a különböző juttatásokat megállapító törvények hatályban voltak. Nem szólva arról, hogy az 1992. évi XXXII. törvény maga is utalt arra, hogy az állami önkény áldozata után járó későbbi kárp ótlás a nemzeti gondozáson túlmenően történik majd meg. A módosító indítványok másik jelentős csoportja - éppen ellenkezőleg az előbb említett esettel - azt szándékozott elérni, hogy szélesedjen ki a kárpótlásra jogosultak köre. (18.00) Ezeket a módosító i ndítványokat azért nem támogatja a kormány, mert a törvény hatályát kizárólag arra a körre indokolt kiterjeszteni, amelyre az alkotmányosság érvényesítése és biztosítása érdekében feltétlenül szükség van. Ezt pedig az 1992es törvény és az azzal kapcsolatb an hozott két alkotmánybírósági határozat valójában már egyértelműen és világosan meghatározta. Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt 50 esztendő alatt a személyi sérelem, a károkozás, az elszenvedett szenvedések számbavehetetlenek, és számos olyan megnyilvánulási formában jelenhettek meg, amelyek nem minden esetben férnek be a törvény keretei közé, minden sérelmet azonban lehetetlen reálisan kárpótolni, és olyan szabályokat kidolgozni, amely minden sérelemre egyaránt érvényes. A határt tehát az Alk otmánybíróság által kijelölt pontoknál kell megrajzolni a törvénynek is. Hasonló tartalmú az a harmadik indítványcsomag, amely az ötvenes évekbeli munkaszolgálatra vonatkozóan indítványozta a törvény hatályának kiterjesztését, abból kiindulva, hogy az Alko tmánybíróság 1995 februárjában alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a '92. évi XXXII. törvénynek azt a rendelkezését, amely a munkaszolgálat miatti kárpótlás jogcímét csak abban az esetben állapította meg, ha az a munkaszolgálat harcoló alaku lat kötelékében történt. Most a "harcoló alakulat" bővítményt az Alkotmánybíróság a szövegből kivette. Ez azonban nem jelenti egyértelműen azt, hogy a kárpótlást ki kell terjeszteni a törvénynek az ötvenes évek katonai munkaszolgálatára is; ha nem az eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, és ilyen a kárpótlás juttatásának kérdése, akkor az alkotmányosság csak azt követeli meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen. Miután az ésszerű okok elsősorban a körülményeknek az eltérő jellegében ra gadhatók meg, ez alapján meg kell különböztetnünk és meg lehet különböztetnünk a második világháború alatt, illetőleg az ötvenes években végzett munkaszolgálatot egymástól, és ez az az ok, ami alapján a kormány nem tartja célszerűnek és az alkotmányossági követelményekből fakadó kötelezettségnek a törvény hatályának kiterjesztését. Hasonló indokokat kell felhoznom még akkor is, ha ez vitathatónak tűnik, a nyugati hadifogságnak a kárpótlandó sérelmek közé történő felvétele esetén is. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az erre vonatkozó alkotmányossági indítványt az Alkotmánybíróság 1995ben elbírálta, és elutasította az erre vonatkozó indítványt.
