Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 10 (243. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ IVÁN (MDNP):
240 fejtettem ki, hogy betegsége révén a miniszterelnök urat megóvta a gondviselés attól, hogy ezt a beszédet, amit most elmondott, el kelljen mondania. Azt kell mondanom, a miniszterelnök úr ezzel a gondviselés által felkínált eséllyel nem él t, de ettől a beszéd még az egyházi támogatásra való hivatkozással sem lett szerencsésebb. Kossuth Lajost nagyon szeretjük mi a frakcióban, és eszünkbe jutott egy olyan idézet, ami ezt a mai vitát itt jellemezte, amelyet Kossuth Lajos úgy fejezett ki: egye sek óriási erővel akarnak a vízbe lyukat fúrni. Körülbelül ez volt itt a történet, amit hallottunk a kormány részéről, elsősorban a miniszterelnök úr részéről, és nagyon ajánlom a tisztelt képviselőtársaimnak is, hogy nézzék meg visszamenőleg a miniszterel nök úrnak azokat a felszólalásait, amelyeket 1994 óta mondott: a beszédeknek mindig visszatérő része az előző kormányzati ciklus vagy az ellenzéki pártok kritikája, és az után valami előrevezető kérdésnek a felmutatása. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes megfigyelni: az előző időszakra való visszamutogatás és ott bűnbakkeresés időtartama e beszédekben exponenciálisan nő: a mostani beszédnek pontosan 52 százalékát tette ki. Erre eddig nem volt példa, ez is mutatja, hogy egyre nagyobbak a bajok , többet kell visszamenekülni a múltba, és kevesebb mondanivaló van előre. Azt kell mondjam, anélkül, hogy a részletekbe belemennék - mert nincs értelme, egyszerűen nincs értelme belemenni a részletekbe, sem a múltba, sem ami itt elhangzott , csak néhány dologról érdemes szólni. Itt elhangzott egy olyan rövid kijelentés, amit valószínűleg fogalmazási képzavar okozhatott, én szó szerint lejegyeztem, a miniszterelnök úr azt mondta: "Nincs szükség a fogyasztáscsökkentés visszafogására.". Nem jó hír... (Derült ség az ellenzéki padsorokban.) , mert én örülnék neki, ha a fogyasztáscsökkentést most már egy kicsit visszafogná a kormány! (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Tehát ez nem egy nagy pozitív üzenet a jövőre nézve, mint ahogy nem tudjuk értelmezni azt sem tudjuk, hogy itt hogyan koncentrált a kormány a bűncselekmények és a közbiztonság tekintetében. Én csak egyetlenegy adatot szeretnék mondani: a statisztikai adatok szerint 1994ben a bűncselekményekkel okozott vagyon elleni kár 40 milliárd forint volt, 199 6ban ez 85 milliárd - azt hiszem, az infláció azért nem volt ennyire gyors, mint a bűnözés inflációja. És azt sem látjuk egészen nagyon megalapozottnak, hogy a közeljövőben ebben radikális változás fog bekövetkezni. Én azt hiszem, hogy egy olyan helyzetbe n, amikor az ország valóban - ahogy Pető Iván mondja - rendkívül sok konkrét lépés megtétele előtt áll, az elért eredmények sikertörténetével szemben, a múlt kritikája helyett többet kellett volna hallanunk az előrevivő dolgokról. Első helyen én is hadd em lítsem az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdését! Számunkra nem az a kérdés, hogy ebben az ügyben a kormány hányszor deklarálja, és mennyi pozitív választ kapunk külföldi államfőktől, mert tagadhatatlan tény, hogy ez politikai elhatározás kérdése egész Európában, nemcsak a gazdasági mutatók harmonizációja. (16.20) De nagyon szívesen hallgattam volna miniszterelnök úrtól egy hosszabb távú elképzelést arra vonatkozólag, hogy a magyar társadalmat, a mezőgazdaságban dolgozókat, az iparban, a vállalkozásban d olgozókat milyen módon készíti fel a kormányzat arra, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik az európai integrációhoz való csatlakozásunk során. Csak egyetlenegy dolgot mondok: tudva tudjuk, hogy példának okáért a 12 aranykorona alatti földek művelésből való k ivonása elkerülhetetlen lesz az integrációnál. Ki mondott ma valamit azoknak a magyar parasztoknak és mezőgazdasági dolgozóknak, akik ilyen földön gazdálkodnak: hogyan lesz tovább, amikor ezt az uniós megállapodást megkötjük? És sorolhatnám végig ezeket a kérdéseket. Sajnos nem erről esett szó, hanem arról, hogy az előző időszakban ki mit és hogyan próbált eltüntetni. Meg kell mondanom, hogy ebből az ügyből a Tocsikügy sem túlzottan tud boldoggá tenni. Egy kicsit úgy érzem, hogy ezzel mintha az egész társa dalom rákfenéjét kezelnénk, és nem érünk rá a jövőbe tekinteni; ehelyett ezt bíznánk most már a rendőrségre: el kell vinni, akit kell, ha MSZPs, ha SZDSZes, ha ellenzéki.
