Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TOKAJI FERENC (MSZP):
2135 arról, hogy valójában itt mindenki fogyasztó. Mindezekből, illetve az eddigi hozzászólásokból kiindulva egyszerre van talán nehéz és könnyű dolgom. Miután képviselőtársaim igen jelentős munkát végeztek , számomra most már csak néhány fontos momentum taglalása marad. Nézzük meg először, milyen törvényjavaslat is van előttünk! Az előterjesztő abból a valós tényállásból indult ki, hogy a hatályos magyar reklámjogban található szabályok többsége ma már nem a lkalmas a piacgazdaság körülményeinek megfelelő reklámozási gyakorlat és a korszerű fogyasztóvédelem biztosítására. Ezen alapelvből kiindulva érthető a szereplők körének meghatározása, továbbá azon törekvés, hogy az érdekérvényesítésben egyfajta arányosság legyen, segítse a törvény a fogyasztó érdekvédelmét, a versenyt és az üzleti tisztesség biztosítását. Mindezek természetesen egyeztetéseket vontak maguk után, ennek ellenére sem sikerült néhány ellentmondást teljes mértékben feloldani. Úgy érzem, ez vissz aköszönt már az általános vita során is. Az új szabályozás általános reklámtilalmakat, korlátozásokat tartalmaz, azzal, hogy védje a fogyasztó érdekét, ezért tilos például közerkölcsöt és közízlést sértő reklámok megjelentetése. Úgy vélem, ez teljes mérték ben helyes. Éppen a közelmúltban láttuk, illetve egyes helyeken sajnos most is láthatjuk azt a plakátot, amely vallásos érzületet sért, közerkölcsöt is sért. Ez a plakát egy olyan filmajánlat, amelyen egy női szeméremtesten egy férfi, úgymond, kifeszített teste van. Hát azt hiszem, no comment… Más területen is többször találkozunk a szexualitást túlságosan hangsúlyozó, sajnos nemegyszer szinte már a perverzitásra többékevésbé nyíltan ösztönző, mint egy szokásformát elhintő, ajánló reklámmal. Nagyon szomorú , hogy ez van, és hogy ezt ilyen sokáig kellett tűrnünk és néznünk. Ha egy "by night"ot tartanánk Budapesten, akkor megértenénk azt, hogy nemcsak az utcán álló és testüket áruló lányokról alakult ki a "BudapestBangkokszindróma", hanem azért is, ami láth ató. Bárkinek fölajánlok egy ilyen sétát, meg fog döbbenni a mai valóságon. (21.30) A törvényjavaslatról elmondható, hogy a maga nemében elég sajátos. Ha azt nézzük, hogy a 4.től a 15. §ig nem más, mint egy általános reklámtilalmakat, illetve korlátozáso kat felsoroló gyűjtemény, akkor elmondhatjuk, hogy első olvasásra amolyan negatív, szinte csak kizárólag tiltó oldalról megközelítő szabályozás. Az a pozitív elem, amit nem zár ki. E határozott felsorolás mellett azonban található néhány vitatott rész is, amely a felelősség alóli kibújásra, a szabályozás megkerülésére is alkalmas, nem beszélve a másképp értelmezés lehetőségéről, de található olyan tétel, melynek törvényre emelése ugyancsak meglehetősen értelmetlennek találtatik. Kezdjük az utóbbival, rövide n és egy példán. A 6. § (3) bekezdése kimondja: "Tilos készíteni olyan reklámot, amely adómentességet, adókedvezményt vagy más adóelőny igénybevételének ígéretét tartalmazza." Ezt pontosítani kellene. Ha más törvények megtakarításra, akár adókedvezményre a dnak lehetőséget, kérdem én, mi okból történik a kizárás, a tiltás. Az ígéret megfogalmazás nem igazán helyes vagy nem elégséges. Gondoljunk a nyílt végű befektetési alapok reklámhirdetésére - korrekt, tisztességesen szabályozott, népszerű milliárdos nagys ágrendű kiadás. Nézzük meg csak a részvények lehetőségét! Ha valaki tőkeszámlára teszi, miért ne lehetne ezt megreklámozni? Nem értem, úgy hiszem, ez ellentmond több más törvénynek is. Örök téma a dohányáru reklámozása. Itt tapasztalható engedmény, viszont véleményem szerint a dohányzást mint életformát e törvény nem tudja és nem is zárhatja ki, ezért egyesek a vita során képmutatónak és felemásnak minősítették. Véleményem szerint sajátos a helyzet, hisz ha azt nézzük, hogy a reklámfelület 10 százaléká t le kell fedni és, mondjuk, ráírni, hogy "a dohányzás súlyosan károsítja az ön egészségét", akkor még mindig 90 százalékban megmarad a dohányreklám. A reklám az reklám, mindnyájan tudjuk, aki ebből szeretne... Tehát ez vitatott maradt és lesz a jövőben is . Ha egy kicsit morbid lennék, elmondhatnám azt, hogy ezt úgy is meg lehetne oldani, hogy ne ezt a szöveget írjuk rá, hanem írjuk azt, hogy "így szereztem én ennek köszönhetően tüdőrákot". Akkor viszont az van, hogy én ellene