Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF):
1989 egy ollóval a kedvünk szerinti darabot hasonlítjuk össze a jelen kedvünk szerinti darabjával. Az összefüggések meglátása vagy az összefügg ések mellőzése alapkérdés. Ha itt valaki összehasonlítja - és sűrűn halljuk ezt miniszterelnöktől lefelé és fölfelé , hogy a ‘90es évek elején milyen számszerű eredményeket értek el, akkor ha egyetlen dolgot mellőznek, hogy ez a kényszergazdálkodás idősz akából való nagy előrelépés ideje volt, akkor hamis az egész kép. Akik nem léptek ki a kényszergazdaságból - van összehasonlítási alap , vagy később léptek ki, tessék Európa keleti zónájából számos országot felidézni: az összehasonlítás drámai, a ‘90es é vekbeli teljesítményünk javára. Tessék Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Oroszországgal és még sok mindennel összehasonlítani! Így történetietlen a kép. Magának a Központi Statisztikai Hivatalnak a jelentését ellenzéki barátaink elemezték, és azt kell monda nom, hogy a Magyar Demokrata Néppárt első elemzése messzemenően egybevág az övékével. De egy pontra nagy súlyt szeretnék fektetni. Igaz, hogy az export emelkedett, de ha az exportnak a struktúráját nézzük, és az ipari termelés vonatkozásában nézzük, akkor látjuk, hogy ez párhuzamos a belső piacra történő ipari termelés hanyatlásával, visszaesésével. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az exportáló ipar javult, a hazai piacra termelő romlott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelz i az idő leteltét.) Emögött pedig - sok más tényező mellett - népünk lehetőségeinek nem a biztató kitágulása jelződik. Köszönöm. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár úr mondandójából két dologhoz szeretnék csatlakozni: az infláció mértékéhez és a gazdasági növekedéshez, amely államt itkár úr szerint elindult. Az infláció vonatkozásában szeretnék én is csatlakozni ahhoz a véleményhez, hogy 1994ben 18 százalékos infláció volt Magyarországon; sikerül a negyedik évre talán elérni ezt a 18 százalékos inflációt. Ami lehet, hogy nagy pozití vumnak bizonyul, de ezt nem lehet önállóan - ahogy ezt Bauer képviselő úr elmondta - kiemelni az egész gazdaságból. Vizsgálni kell a pénzügyi egyensúlyt, és vizsgálni kell azokat a reálgazdasági folyamatokat (Bauer Tamás: Ez van!) - igen, itt voltam - reál gazdasági folyamatokat, amelyeket azonban teljességében kell vizsgálni, és nemcsak a fizetési mérleg egyik oldalát kell vizsgálni, amelyben javulás volt. Vizsgálnunk kell a külkereskedelmi mérleget, amelyet 1996ban 3 milliárd dolláros deficittel zártunk. Utalni szeretnék egyébként arra is, hogy nem teremtődött meg a magyar gazdaságban a versenyképesség, hiszen az elmúlt 12 évben volt a külgazdasági egyensúlyi helyzetben egy javulás, és ez a csúszó leértékelés miatt volt, azonban ezt az időt a kormány nem használta ki arra, hogy megteremtse a versenyképességet, a technikai színvonal javítását is. A gazdasági növekedés elindult az államtitkár úr szerint. Annyi történt, kérem szépen, hogy vége a restrikciónak, amelyet három éve kértünk, hiszen ez a visszafog ás sokáig nem volt tartható. De az, hogy vége van a restrikciónak, ez nem jelent egy új szakaszt a magyar gazdaságban, és nem jelenti azt rögtön és közvetlenül, hogy ez a magyar gazdaság növekedésének a pályáját jelentené, hiszen hiányoznak a feltételek. Elfogadjuk, hogy vége a restrikciónak, a növekedés feltételei azonban hiányoznak. Hiányoznak a tőkeoldalon, ahol Bauer képviselő úr is elmondta, hiszen nincs jó - mennyiségében és minőségében nincs jó - tőke; a beruházások száma drasztikusan csökkent 1995ben és ‘96ban; a kormány kivonult minden olyan infrastrukturális beruházásból, ami fontos lett volna a magyar gazdaság számára. Nem vigasztaló a munka oldala sem, 10 százalékot meghaladó a munkanélküliség, és sajnos 1617 és 20
