Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 7 (257. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
1929 Pedig történelmi ismeretek birtokában ez megtisztelő ajánlatként is értékelhető. (Taps az FKGP padsoraiban.) Ezt a munkakört ugyanis csak nagyon művelt, a lélektanban járatos és színészi képességekkel is rendelkező személy tölthette be. Valójában ő volt az udvarban a megtűrt intellektuális ellenzék... (Derültség és taps az FKGP padsoraiban.) , és az oroszlántól csak az különböztette meg, hogy neki a bátorság meg is volt engedve. N yilván csodálkozni tetszenek majd azon, hogy egy francia történész Maurice Lever külön könyvet szentelt az udvari bolond történetének, akiket ő nagyon nagyra becsült. Tehát nem kell rögtön megsértődni! (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból.) Micsoda sértődés t váltott ki az is, hogy egy párt tagságát csak úgy, lazán és általánosságban "állat"nak nevezték. Pedig ha arra gondolok, hogy... (Dr. Torgyán József: Igaz!) egy gyapjas rackajuh, a díjakat nyert Kincsem vagy egy lipicai mén vagy a nyájat ügyesen terelő okos puli mennyivel tiszteletre méltóbb példánya a saját fajtájának, mint egy elvakult hőbörgő vagy lövöldöző maffiózó az emberi fajnak; itt sem kell rögtön megsértődni. És itt van a "szélsőséges", "felforgató", "radikális", ami óriási sértésnek számít, pe dig valójában totális képzavar. A radikális ugyanis gyökeres változást akar, de ez nem a dolgok felforgatását, hanem alkotmányos keretek között az összezavart dolgok logikus rendbe rakását jelenti, és a kereten belül legfeljebb közelebb van a keret belső s zéléhez. Aki viszont túl akar lépni a kereten, az már nem radikális, az már forradalmár, mert az alkotmány felrúgásával akar rendszerváltozást. Vagy miért kellene megsértődnöm azért, mert valaki az "Érettségizneke a magyar gyerekek a mohácsi vészből?" cím ű felszólalásomat a napirend előtti felszólalások elleni riasztó érvként akarta felhasználni? Némi megdöbbenéssel ugyan, de tudomásul kell venni, hogy egyesek számára egyáltalán nem fontos, és nem országos jelentőségű, hogy ma és a jövőben magyar gyerekek Magyarországon érettségizneke magyar történelemből vagy nem. A másik gyógymód az önmérséklet, ami sokkal nehezebb, és némi stílusváltást igényel. Például a "hazudik" helyett mennyivel szebb: függetleníti magát az igazságtól. Az "aljas" helyett a sokkal ir odalmibb zamatú "álnok". Vagy a "hülyeségeket beszél" helyett azt mondani, hogy "javaslata teljesen alkalmatlan a probléma megoldására". A kettő ugyanazt jelenti, csak más fogalmazásban. Képviselőtársaim szíves elnézését kérem, hogy a pusztába kiáltott szó reménytelenségét felvállalva újból beszélni merészeltem a politikai kultúráról; egyesek várhatóan megint megkifogásolják országos jelentőségét, de lelkük rajta! Befejezésül csak azt kérem, hogy ha Deák Ferenc véletlenül betévedne a ülésterembe, ne kelljen már hanyatthomlok menekülnie a folyosói pamlagra vagy egyenesen a Kossuth térre, hanem itt maradva elmerülten élvezné vitáink magas színvonalát, és csettintve megállapítaná: "Jaj, Istenem! Az én időm óta színvonalban és szakszerűségben mennyit fejlődött ez a Magyar Országgyűlés." (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony . Igen tisztelt Képviselőtársaim! Itt többen kiabálják nekem az MSZPSZDSZes oldalról, hogy értsek egyet azzal, amit mondott Isépy Tamás frakcióvezető úr... (Vancsik Zoltán: Senki nem kiabál!), amire - természetszerűleg engedve a többségi akaratnak - azza l kezdem a felszólalásomat... (Vancsik Zoltán: Tessék leülni!), hogy nagyon egyet tudok érteni vele abban, hogy az önmérséklet a politikai kultúra része... (Derültség az MSZP padsoraiban.), és én úgy gondolom, hogy az önmérsékletben Szekeres Imre frakcióve zető úr jár elöl. Ő ugyanis olyan bámulatos önmérsékletet tanúsított a tudás megszerzése területén, hogy e vonatkozásban a mai napig nem vádolhatja őt senki a mérték túllépésével. (Hegyi Gyula: A tárgyra!) Úgy gondolom, talán ez is lehetett az oka annak, h ogy ő egy olyan felszólalást szeretett volna nekem tulajdonítani, amire én sohasem gondoltam; de úgy gondolom, hogy épp a politikai kultúra velejárója az, hogy elviselje az
