Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 25 (256. szám) - Izsó Mihály (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Pestiesen szólva: ez ügyes!" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - IZSÓ MIHÁLY (FKGP):
1842 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy azt képviselő úr is mondta, az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter február 17én részletesen szólt erről a t émáról és nyilván az elmondottakat nekem nem kell megismételni. Szeretném elmondani képviselő úrnak és az Országgyűlésnek egyaránt, hogy a mai helyzetben változás nincs. Azt kell leszögeznünk, hogy a kormány mindvégig a tárgyalásos megoldás híve. Éppen ezé rt terjeszti be azokat a kompromisszumos javaslatait, amelyek ez irányban működnek. Meg kell mondanunk, hogy a téves vállalás tartós kiigazítását elsősorban az esetleges precedensteremtés nemzetközi következményei miatt a partnereink nem nagyon fogadják el . A kormány előtt lévő nem könnyű döntésről Fazakas miniszter úr már szintén szólt. Közölhetem azonban azt, hogy a döntés megalapozottsága érdekében folyamatosan konzultálunk az érdekeltekkel, a budapesti képviseletekkel az IKIM vezetése folyamatosan tárgy al, de volt szakértői tárgyalás már Genfben is és hamarosan újabb szakértői tárgyalásokra kerül sor. Természetesen ezeknek a célja az, hogy a magyar agrárgazdaság érdekeit és a nemzetközi szempontokat egyaránt figyelembe vevő, kellően megalapozott tárgyalá sos megoldást érjünk el, lehetőleg elkerülve azokat a hosszadalmas, bizonytalan kimenetelű jogi procedúrákat, amit a kereskedelmi világszervezetben esetleg lefolytathatnánk. (16.20) Minisztériumunk is reméli, hogy a kialakult helyzetet partnereink is akké ppen értékelik, és fontosnak tartják a probléma tárgyalásos rendezését, és akkor ebben az esetben a képviselő úr által elmondottak érvényesülhetnek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Izsó Mihály (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Pestiesen szólva: ez ügyes!" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Izsó Mihály úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminisz ter úrnak: "Pestiesen szólva: ez ügyes!" címmel. Képviselő urat illeti a szó. IZSÓ MIHÁLY (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Belügyminiszter Úr! Képviselőtársak! Az előző kérdéseimben már feszegettem a pomázi Munkaterápiás Intézet körül kiala kult problémákat. Ez alkalommal gratulálni szeretnék az intézet felszámolását végző Citifund Kft. munkájához. Ez a kft. nemcsak a magyar állam tulajdonát képező földeket adta el bagóért, hanem az önkormányzat tulajdonát is - a tulajdonos önkormányzatnak. K onkrétan a csobánkai 19. számú tulajdonlapon szereplő 016/92. helyrajzi számú, mintegy 82 hektár területet is kb. 32 millió forintért adott el. A szerződést aláírta a Citifund részéről Boross András végelszámoló, a csobánkai önkormányzat részéről dr. Bodor György polgármester. Ezt a területet már nem négyzetméterenként 46 forintért adták el, hanem 37 forint 80 fillérért. A terület tulajdonjogát az 1990. évi LXV. törvény 103. §a alapján már régen, 1992. január 15én megkapta a csobánkai önkormányzat. Tekin tettel arra, hogy már másodszor is a csobánkai önkormányzat nevére lett íratva a terület, bizonyára mintegy 32 millió forintért, ami a szerződésben is szerepel; ki lett fizetve. A szerződést '96. január 17én írták alá. A fent említett bejegyzést február - tehát egy hónappal később - 15én törölték, és aznap, 15én, újra az önkormányzat nevére írták. Tisztelettel kérdezem a belügyminiszter urat: milyen tanácsadó szerv az olyan, amelyik nem ért a tulajdoni lap értékeléséhez, hiszen annak csak a második részé t kellett volna elolvasni? Tisztában vannake azzal az önkormányzatok, hogy milyen tulajdonnal rendelkeznek? (Az elnök a csengő