Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 24 (255. szám) - A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló, valamint a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes álta... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1695 hagyományait ig azította korunkhoz, azt a hagyományt, amely nem ismeri el a vérségi alapra helyezkedő - és éppen ezért megosztó, vagy éppenséggel kirekesztő - hatalmi politizálást, és a magyar állam védelmét kiterjesztette a hazánkban élő nem magyar közösségekre. Ennek az elvnek volt a megjelenése a középkorban, amikor - államunk önálló fejlődése a külső hatalmi tényezőktől szuverenitásában nem csorbítva - megjelenhetett a "hungarus" fogalom, a mindennapokban pedig a közösségi autonómiák sora, mint amilyen a II. Géza idejé n a Rajna völgyéből hazánkba menekült, később erdélyi szászoknak nevezett közösség II. Endrétől származó kiváltságlevele; vagy a másik közismert példája az oszmán pusztítást is túlélő jászkun közösség. A XIX. század Magyarországa pedig az 1868. évi nemzeti ségi törvényben rendezte - egész Európában példamutató módon - a magyar királyság területén élő nemzetiségek helyzetét. Az előttünk fekvő jelentésnek tehát jelentős közjogi súlya van. Mit várunk tőle? Meg kell határozni a törvényalkotó szándék megvalósulás ának mértékét, módját és a további fejlődés irányát. Éppen ezért nem fogadható el az a késlekedés, amely a jelentés megszületését megelőzte. A törvény szerint ugyanis a kormánynak kétévente kell áttekintenie a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetét, és b eszámolnia róla az Országgyűlésnek. Az első kifogásunk tehát akár formainak is tekinthető: e beszámolónak már 1995ben elénk kellett volna kerülnie. Azonban ez a felvetésünk tartalmi is annyiban, hogy a kétéves késlekedéssel a kormány elkerülte azt a kihív ást, hogy két beszámolót tárjon a tisztelt Ház elé, és így lehetővé váljék egyazon kormány tevékenységének kézzelfogható eredménye vagy eredménytelensége. A második kifogásunk viszont mindenképpen tartalmi. A jelentés ugyanis két részre oszlik: általános h elyzetértékelésre és az egyes kisebbségek helyzetének bemutatására. Az első rész felszínes, a második enciklopédikus, ugyanakkor nem rendszerezett, és nem foglalkozik a kulcskérdésekkel, azzal, hogy kinek mi a dolga, és azt hogyan végezte a beszámolási idő szakban. A határidő eltolására a jelentésben felhozott okot - miszerint elhúzódott a kisebbségi önkormányzati választás, és így a beszámoló korábban nem tartalmazhatta volna a kisebbségi önkormányzati rendszer működését - nem lehet elfogadni. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény nem azt írta elő, hogy csupán az önkormányzati választások tapasztalatait, következményeit elemezze a beszámoló, hanem azt tette kötelezővé, hogy a kormány kétévente tekintse át nemzeti és etnika i kisebbségeink helyzetét, és arról számoljon be az Országgyűlésnek. Ami magát a szöveget illeti, a jelentés szerint - idézem : "A beszámoló első tervezetének 1996 májusi összeállítását követően a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes poli tikai államtitkárának vezetése mellett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatallal együtt széles körű szakértői és kormányzati egyeztetésre került sor." Ennek nagy jelentősége lehetne, ha a cselekvés tervéről, a törvényben előírt feladatok elvégzéséről vagy elmaradásáról lenne szó. Az anyagból azonban egyáltalán nem derül ki, mit és hogyan véleményezett az egyeztetők köre, csupán egy balladai homályú említés van arról, hogy a Szerb Országos Önkormányzat elutasítólag állt az anyaghoz - állítólag indoklás nélk ül. Az anyag első része, az általános helyzetértékelés teljességgel semmitmondó. Megállapítja, hogy az őshonos nemzetiségek szórványhelyzetben vannak, de nem utal annak okára, vagyis a trianoni határmegállapítás nemzetiségi jellemzőire. Az olvasó csak a ré szletező részben hozhatja kapcsolatba két kisebbségünk - nevezetesen a német és a szlovák - helyzetét a második világháború utáni népességcserékkel, de az események lényegét ott is némiképp meghamisítva. Említi a gyermekkorú népesség csökkenését, azonban k iragadott adatokkal, és nem beleillesztve a magyarországi lakosság elöregedésének folyamatába. Az anyagból nem derül ki, hogy a kormánynak tételesen milyen feladatokat milyen határidőkkel kellett - vagy kellett volna - megoldania, és ezektől milyen eredmén yt várhattunk volna. Annyira nem derül ki, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja hüvelyezni, hogy mik a kormány, és mik az adott kisebbségek feladatai.
