Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - A választásokon minősített politikai pártok, az általuk, illetve jogelődjeik által alapított vállalatok, egyszemélyes kft.-k, valamint az 1990. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetek tulajdonába,illetve használatába került inga... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
1631 tájékoztatásként közölt adatoknak megfelelően, az Országgyűlés által megerősítve kerültek a pártok tulajdonába a központi székházak. Nem vitás, ez a törvény akkor tartalmazta azt, hogy az MDF és a Fidesz - azért, mert nekik a számítások szerint járónál kisebb ingatlan jutott - a későbbiekben még jogosult ingatlanra. A harmadik kör viszont ez. Itt ugyanis nem a kormány nyilvános, hat párt által megvitat ott előterjesztése alapján osztották ki az ingatlanokat, hanem az Országgyűlés elé nem került módon - kormánydöntés alapján , és a kormánydöntésnek a nyilvánossága nem volt biztosítva. Ebben a körben egy kérdés vitás: a mérték megfelelte az 1991. XLIV. t örvény szerinti juttatásnak, vagy pedig ezt meghaladta. Ugyanis az, hogy ennek a két pártnak még ingatlan járt, nem azt jelentette, hogy bármekkora, bármilyen járt; mivel pedig ez a kérdés nem volt a '91. évi XLIV. törvénynek a rendelkezései között, éppen ezért ezt a kérdést ismét külön kell vizsgálni. Amikor ez a kérdés felvetődött a megelőző parlamenti ciklusban, volt egy akkori országgyűlési képviselő, aki indítványozta vizsgálóbizottság felállítását, hogy ez a kérdés akkor idejében tisztázódjék. Sajnála tos, hogy a korábbi Házszabály értelmében a korábbi koalíciós többség nem biztosította azokat a kedvezményeket, bár nem vitásan a Házszabály előkészítése kapcsán - éppen a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, a Tölgyessy Péter által megfogalmazott javasl atokban - lett volna arra lehetőség, hogy ne 50 százalékot meghaladó, hanem akár már 40 százalékos többséggel vizsgálóbizottságot lehessen felállítani. Akkor a Házszabálynak ezt a módosítását a kormánypártok elvetették; a rendelkezésre álló jogszabályi leh etőségek mellett pedig a parlamenti 50 százalékos támogatottságot ez a vizsgálóbizottság nem kapta meg. Nagyon jó lett volna, ha ez a kérdés a nyilvánosság előtt, parlamenti vizsgálóbizottság tevékenységének az eredményeként akkor már tisztázódott volna, m ert nagyon sok mendemondára, és nagyon sok vádaskodásra nem kerülhetett volna sor esetleg, vagy akkor már mindenki tisztán láthatott volna. Az, hogy most ebben a körben, több év késedelemmel - egy országgyűlési határozati javaslat keretében - országgyűlési vizsgálóbizottság is vizsgálatot folytathat le, és állást foglalhat, üdvözlendő: üdvözöljük és támogatjuk. De hangsúlyozni szeretném azt, hogy ezt a három ingatlankört jogilag összemosni lehetetlen: ezt a három ingatlankört mindenképpen egymástól elkülöní tve kell vizsgálni. Éppen azért, hogy ezek a kérdések korrektek, az Országgyűlés által valóban vizsgálhatóak legyenek, a határozati javaslat mindenképpen módosításra szorul, legalábbis véleményem szerint. Ezt egyébként az alkotmányügyi bizottságban is elmo ndtam a múltkor. Éppen ezért feltétlenül szükséges az, hogy erre a módosító javaslatra sor kerülhessen; mivel pedig ebben a kérdésben ügyrendi vita is hangzott el, hogy ez mennyiben terjeszthető, és mennyiben nem terjeszthető elő, holnap az alkotmányügyi b izottság foglalkozhat ezzel a kérdéssel; a napirendjén van ez a kérdés. Ezért javasolnám azt, hogy a módosító javaslatoknak az előterjesztési határidejeként az Elnök úr jelölje meg a holnapi nap befejezését: addig ezeket a módosító javaslatokat elő lehesse n terjeszteni. (18.30) Hangsúlyozom: rendkívül fontos, hogy ez a kérdés több év után végre korrekten, egy parlamenti vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményeként tisztázódjék, olyan adatok, amelyek napvilágra kerülhettek volna '93ban, napvilágra kerüljen ek, és egy vizsgálóbizottsági jelentés eredményeként zárhassuk le végre ezt a nagyon szerencsétlen és évek óta húzódó kérdést. De hangsúlyozom: a határozati javaslat ebben a formájában, ahogy beadásra került, több tekintetben problémákat vet fel. Ennek jav ítása érdekében szükséges a módosító indítványok előterjesztése. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) :