Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KISS RÓBERT jegyző: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1615 Tisztelt Országgyűlés! A további képviselői indítványok a törvénynek olyan módosítását eredményezték volna, amely az eredeti törvényalkotói szándékban tetten érhető koncepción túl alapvetően más felfogásb an kezelné ezt a kérdést, ezért ezeket a módosító javaslatokat a kormány nem tudja támogatni, túl azon, hogy jelentős részükről házszabályi előírások miatt sem lehet állást foglalni, hiszen a módosító előterjesztésen túlterjeszkednek. (Folyamatos zaj.) A k ormány álláspontja szerint erre nincs is szükség. Megerősít bennünket ebben a véleményünkben nemcsak a bizottsági vita, hanem a hadigondozottak érdekképviseleteivel történt konzultációk eredménye is. Ennek alapján joggal bízhatunk abban, hogy a kormány ált al is támogatott módosító javaslatok és a napirenden lévő előterjesztés elfogadásával a hadigondozottak ellátásának törvényi szabályozása az érintettek szempontjából is és hosszú távra szólóan az elérhető legjobb kompromisszumot tartalmazza. Fentiek figyel embevételével kérem az Országgyűlés döntését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Be kell jelentenem, hogy idáig hallom Tímár György képviselőtársunk mondandóját, ő meg nem hallja az enyémet természetese n. (Közbeszólások: Nincs is itt Tímár György.) Nem. Itt van Tímár képviselőtársunk. Csak mondom, Tímár képviselőtársam, hogy idáig hallottam azt, amit ön a szomszédjával beszélgetett. Ezzel jelezni szerettem volna, hogy olyan zajban hangzott el az államtit kár úr válasza, ami megengedhetetlen. (Zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Felkérem jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, vagy előterjesztőjük visszavonta, illetve amelyeket a kormány tám ogat. DR. KISS RÓBERT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/3553/28. számú ajánlás 3., 7., 8., 13., 17., 18., 19., 21., 22., 23., 24. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az aján lás 15. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 3., 5., 7., 9. pontjait előterjesztőik visszavonták. A T/3553/28. számú ajánlás 6., valamint a T/3553/35. számú kiegészítő ajánlás 1. pontját a kormány támogatja. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Magyar Demokrata Fórum frakciója külön szavazást kért a kormány által támogatott valamennyi módosító javaslatokról. Egyben szavazást kért az ajánlás 5., 9., 10., 11. pontjaiban található módosító javaslatokról. Ugyancsak szavazást kért a KDNP frakciója az ajánlás 4., illetőleg a kiegészítő ajánlás 4., 6. és 8. pontjairól, amelyek egyik bizottságban sem kaptak egyharmados támogatást. Az ajánlás 1., 2., 4., 5., 6., illetőleg a kiegészítő ajánlás 1., 2., 4. pontjai különböző megoldásokat ta rtalmaznak a törvényjavaslat 3. §ának (1) bekezdésében a hatályos hadigondozásról szóló törvény 10. §a (1) bekezdése módosítására és kiegészítésére. Az alaprendelkezés a következőket tartalmazza: Az a hadirokkant, hadiözvegy és volt hadiárva, akinek a ko rabeli hadigondozó hatóság által megállapított pénzellátását 1945. december 31ét követően politikai okból megszüntették, illetve ilyen ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították, az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítésre jogos ult. Az ajánlás 1., 2. és a kiegészítő ajánlás 4. pontja 1945. január 1i határnapot javasol. Ezzel szemben az ajánlás 4. pontja 1944. december 31ére tesz javaslatot.