Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 17 (253. szám) - A magyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során felmerült összeférhetetlenségek, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizottság jelentésénekelfogadásáról szóló ... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP):
1484 erről a székről arról beszélni, hogy Oroszországban milyen kereskedelmi és hatalmi állapotok vannak, de azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy aki úgy gondolja, hogy elmegy Oroszországba kereskedni, mondjuk, mert tud nyelvet, az eleve bukásr a van ítélve. Hosszú évtizedek munkája kell ahhoz, hogy valaki ott meg tudjon élni, ki tudja használni azokat az előnyöket, amik a helyzetből adódnak. Mindazok, akiket itt megbélyegeznek, és ezeket majd fogom említeni... De most mondanám: Hujber Ottó, Kapo lyi László. Mind a ketten hosszú évek óta dolgoznak ezen a piacon, a szakmájuk kiváló ismerői, és olyan lehetőségük volt, ami másoknak nem adatik meg. A legnagyobb gond az, hogy nem történt pályáztatás. Ez volt az egyik vád a tárcaközi bizottsággal kapcsol atban. Arról, hogy hogy jött létre a tárcaközi bizottság, nem akarok beszélni, mert részletesen elhangzott már korábban is. Valóban nem volt pályáztatás. Két felhívás jelent meg a Világgazdaságban '95. január 13án: egy rövidebb hír, ami ránézésre legalább húszsoros, majd megjelent január 14én a Világgazdaságban egy "Behozható orosz gépek" című szintén felhívás, ami már sokkal több információt tartalmazott, és azt célozta, hogy e felhívás alapján vegyenek részt magyar cégek ezen államadósság lebontásában. Ezt azért szeretném kihangsúlyozni, mert nagyon érdekes, hogy később Hujber Ottót később itt olyan vádak illették, hogy cégeket hozott létre például vagonok behozatalára, holott vagonok ilyen értelemben itt nem szerepelnek, vagy nem szerepel benne energia Kapolyi László tekintetében. Persze, hogy nem! Mert ez egy olyan elképzelés volt, amit a minisztérium akkor kialakított, hogy Magyarországon akkor körülbelül milyen típusú gépek lettek volna értékesíthetők, és körülbelül milyen típusú gépeket lehetett voln a Oroszországból kihozni. A történetnek az a lényege, hogy kell egy olyan vállalkozó, aki tudja, hogy hol mit gyártanak, meg tudja ítélni, hogy azt Magyarországon értékesíteni lehet, és ehhez még - és ez még semmit nem jelent az államadósság lebontásában - le kell tenni az üzletre vonatkozó bankgaranciát; eredetileg 7,5 százalékos cashletétet kellett tenni, és meg kellett ajánlani 1 USAdollár elszámoló ellenértékét, ami 0,58 USAdollár volt, amiről majd megint ejteni kell egypár szót. Nos, ha mindezek meg voltak, akkor kaptak olyan jelzést, hogy az üzlet beindulhat, hiszen a magyar minisztérium az orosz minisztériummal konzultált abban az ügyben, hogy az oroszok önköltségi áron kifizetik a gyártó cégnek azt, amit termelnek. Ezek olyan kemény feltételek volt ak, hogy - ellentétben a szocialistákhoz közel álló három csoporttal - száznál több, száz körüli pályázó pályázott. Nem akarok senkinek reklámot csinálni, főleg nem negatív reklámot. Csak így mondanám, hogy Székesfehérvár egyik legnagyobb cége is érdeklődö tt a dolog iránt, voltak orosz ismeretei, hiszen korábban jelentősen termelt az orosz piacra, mégsem tudott realizálni egy fillér államadósságot sem. Olyan kitételek ezek, melyek megszelektálták - hogy így mondjam - a jelentkezőket. Igazából egyetlenegy po ntja van ennek az ügynek, ami szóra érdemes, ez a 0,58 USAdollár. Ez nem volt nyilvános információ. A bizottság nem tudott a nyomára jutni annak, hogy ez a 0,58 USAdollár hogy szivárgott ki, hogyan tudták meg mindazok, akik ajánlatot tettek. Az a véleked és azonban, hogy ezt Hujber Ottó - aki benne volt a tárcaközi bizottságban - szivárogtatta ki, a bizottság működése során soha nem nyert bizonyosságot, erre semmiféle dokumentumot nem tudtunk fellelni. A meghallgatás - ami alkotmányos kötelezettségek közöt t zajlott - sem vezetett ebben az ügyben eredményre. Úgy gondolom, hogy a száz jelentkezőből nem az MSZPhez közel állóak kaptak döntő módon lehetőséget, hanem azok kaptak, akik képesek voltak ezeknek a kritériumoknak megfelelni. A 0,58ról még annyit mond anék, hogy az Ipari Minisztérium azért foglalkozott ezzel a kérdéssel, hogy mi az, amit el lehet érni. A nemzetközi piacon a legkedvezőbb ajánlat 0,35 USAdollár volt adósságdolláronként, a hazai vállalkozói szféra képviselői 0,42re tettek eredetileg aján latot. Ezután következett egy olyan döntés, ami 0,58ban határozta meg azt a minimális lehetőséget, amivel ezen a piacon egyáltalán el lehetett indulni.
