Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 11 (252. szám) - Személyi ügy: - A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HEGYI GYULA (MSZP):
1396 valóban olyan kérdést is felvet ez a téma, amelyről legalább néhány mondatban akkor is érdemes szólni, ha talán nem vált ki itt olyan vitákat, mint az előbbi, a dohányzás kö rüli téma. Egy apróhirdetést feladó magánszemély, aki a lakását óhajtja eladni vagy feleséget, férjet keres magának, nem kívánja, hogy beleszóljon a lap szerkesztésébe, örül, ha időben megjelenik a hirdetése. Minél nagyobb számban ad azonban fel valaki hir detést, minél inkább ő határozza meg a lap üzleti bevételét, annál inkább felmerül az a veszély, hogy bele kíván szólni a szerkesztésbe, a lapszerkesztésbe. Először abba, hogy a saját cégéről az az újság mit ír - nem fizetett hirdetésben, hanem gazdasági c ikk formájában , azután beleszól abba is, hogy más cégekről, konkurens cégekről mit ír az orgánum, azután úgy érzi, joga van valamilyen módon a gazdaságpolitika, a lap gazdaságpolitikájának a befolyásolására, és végül politikai diktátummal áll elő. A vilá gsajtóban mindenütt így van, legalábbis ahol piacgazdaság van. Ez egy olyan tény, aminek nem kell örülni, de valamilyen módon tudomásul kell venni. A lapbevétel nagy része ma már hirdetésből származik a nyomtatott sajtó legtöbb lapjánál, és ilyen értelembe n valóban a sajtószabadság legerősebb korlátját ma Magyarországon a hirdetési piac és a hirdetési piac mögött álló tőkeérdekeltségek jelentik. El kell ezt fogadni vagy nem, ez egy filozófiai és történelemfilozófiai kérdés lenne, amivel nem kívánok most fog lalkozni; remélem még lesz időm hosszabb időtartamban és nagyobb hallgatóság előtt erről beszélni. Annyi azonban mindenképpen fontos, hogy amennyiben reklámra szükség van, amennyiben a hirdetések a magyar sajtó felületének, terjedelmi felületének egyre nag yobb részét töltik ki, akkor legalább valamifajta etika érvényesüljön a reklámban, legalább a hirdetés és a reklám színvonala, az általa sugallt világkép ne különbözzék teljesen attól, amit a sajtótermék jobb, szerencsésebb esetben amúgy képviselni szeretn e. A sajtószabadság szempontjából legalábbis ezért kell üdvözölni minden olyan megkötést, amely a közerkölcsöt sértő reklámokat korlátozná, amely kikötné, hogy a közjót ne veszélyeztessék a reklámok, amelyek a veszélyes és önpusztító tevékenység hirdetési tilalmát vagy hirdetési korlátozását fogalmazzák meg. Zárójelben persze megjegyzem, hogy szerintem a konzumkultúra mértéktelen fogyasztása is önpusztító tevékenység, de ennek a törvényes korlátozását sajnos jelen körülmények között illúzió lenne várni. Uta lni kell mindenképpen arra, hogy néhány nyugateurópai országban a televíziós reklámbevételekből igenis támogatják a nyomtatott sajtót, éppen azért, hogy legyenek a hirdetési piactól független nyomtatott lapok, orgánumok, amelyek a tőkétől is függetlenül, el nem kötelezett, szabad szellemben tájékoztatják az olvasót kulturális, politikai, vallási kérdésekről. Ehhez persze azt is el kellene érni, hogy a Magyar Televízió ne több tíz milliárd forintot nyeljen el az adófizetőktől, hanem hosszú távon olyan adót fizessen, amelyet azután majd a nyomtatott sajtó támogatására lehet fordítani, ahogy - szeretném még egyszer hangsúlyozni - több fejlett nyugateurópai országban ez természetes. Végül néhány mondatot azért a nyelvi helyzetről is szeretnék mondani. Ma már s zerencsére határon túli területeken is gyakran láthatunk kétnyelvű, szlovén és magyar, szlovák és magyar, román és magyar feliratokat. Mindenképpen hasznos lenne elérni egyszer, hogy Magyarországon az angol nyelvű feliratok alatt, mellett magyar nyelvű fel iratok is szerepeljenek a hirdetésben, a reklámban is. A nyelvcsendőrség gondolata egy szörnyű gondolat, minden értelmiségi berzenkedik ellene, de ha nyitott szemmel nézünk körül Európa országaiban, Európa nyugati tájain, akkor azt látjuk, hogy igenis vann ak olyan törvények, amelyek az adott ország nyelvét, anyanyelvét a reklámokkal szemben is védik, korlátozzák. (19.50) E tekintetben tehát ugyanazt szeretném mondani, mint a nyomtatott sajtó támogatásával kapcsolatban: természetes, hogy a piacgazdaságot köv etjük, természetes, hogy nyugati mintákat
