Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
1238 A holtágak döntő többségükben állami tulajdonban vannak , legalábbis a kezelői jogokat a vízügyi hatóságok rendezik. A korábbiaktól eltérően azonban az érintett önkormányzatoknak a holtágak kezelésére lehetőségük volt törvény szerint, és ezzel többen éltek. A holtágak partjának, illetve azok hasznosításába (Sic !) a szövetkezeti és az átmeneti törvény kapcsán nagyon sok egyéni tulajdonos is bekerül. Fontosnak tartjuk a törvényalkotásban, hogy jó feltételeket teremtsünk, és megfelelő projektek kidolgozásába a területfejlesztési és rendezési törvény keretei között is bevonjunk minden érdekeltet. Az önkormányzati tulajdonba került holtágak védelme érdekében elengedhetetlen, hogy az érintett önkormányzatok, illetve gazdálkodó szervezetek az illetékességi területükön lévő holtágakra részletes esettanulmányokat és hasz nosítási projekteket készítsenek. Az esettanulmányok alapján és egyúttal feltételül is szolgál egy holtágakra országosan vonatkozó kormányzati szintű feladatterv kidolgozására. (Sic!) Az ország gazdasági helyzetének ismeretében csak úgy érhető el a holtága k megmentése és hasznosítása, ha olyan társaságok alakulnak, amelyekben a holtágak tulajdonosai, kezelői és a járulékos hasznokat élvezők egyaránt részt vállalnak. A holtágakkal kapcsolatban indokoltnak tartjuk, hogy a minisztériumok egymás között széles k örű együttműködést valósítsanak meg, elsősorban a KHVM és a KTM társelnöksége mellett. Az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban megköszönöm a tisztelt Országgyűlésnek azt, hogy kivételes és sürgősségi támogatást kapott, mintegy 80 százalék feletti szavazással. Fontosnak tartjuk, hogy az eredetileg beadotthoz képest a mezőgazdasági bizottság is módosító javaslatokat, illetve szövegpontosításokat fogalmazott meg. Ezért mint előterjesztő egyetértünk azzal, hogy a 2. pontot az eredeti benyújtott anyaghoz képest elhagyjuk, mivel az 1997. évi támogatási lehetőségek már megoldatlanok. (Sic!) Nagyon köszönjük a mezőgazdasági bizottságban lefolytatott vitát és azt, hogy ők is támogatták ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a megvaló sítását. Fontosnak tartjuk ezt azért is, mert módot és lehetőséget látunk arra, hogy az érintett tárcák közreműködésével a jelenleg meglévő holtágfelméréseken túlmenően, amelyek elsősorban a Tiszára és mellékfolyóira vonatkoznak, az elkövetkező időben a Du nára, illetve a kisebb folyók esetében is el tudja végezni ez a bizottság, és egy olyan koncepciót, egy olyan joganyagvizsgálatot tud a kormány elé terjeszteni - és ennek kapcsán a kormány a parlament elé a szeptember 30ai határidővel , amely lehetőséget ad arra, hogy a holtágak kérdésével ne csak szóban, hanem esetleg anyagi támogatásban is foglalkozzon a parlament az 1998. évi költségvetésnél. Megköszönve még egyszer a témában segédkezők munkáját és a szakértők véleményét, a bizottságunk azt javasolja a z Országgyűlésnek, hogy támogassa az országgyűlési határozati javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Sződi Imre képviselő úr mint környezetvédelmi bizottsági előadó előterjesztését. Megkérdezem a kormány jelen lévő ké pviselőit, kíváne valaki felszólalni. (Kovács Kálmán államtitkár jelentkezik szólásra.) Igen; megadom a szót Kovács Kálmán államtitkár úrnak. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ezen a m ai elhúzódó, kicsit későre tolódott vitában, azt hiszem, egy nagyon fontos, képviselők által indított és bizottság által fölkarolt országgyűlési határozati javaslatról kezdődik a vita. Ahogyan azt az előterjesztő nevében Sződi Imre képviselő úr az előbbiek ben részletesen elmondta: a magyarországi holtágak Európa kiemelkedő értékű vizes élőhelyei. Ezek a holtágak megőrizték a táj arculatának, élővilágának és biológiai sokféleségének számos vonását, és miután számuk mintegy négyszáz, és az ország egész terüle tén - a Tisza, a Duna, a Körösök mentén -