Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 4 (250. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
1006 rendkívül felelős munkájukat, amely nem egész en úgy néz ki, mint a futószalag mellett a teljesítménybérezés formái, mert hisz van, amikor ott kell maradni, külön kell dolgozni, rendkívül sokat, máskor esetleg kevesebben jelennek meg az egészségügyiek esetében a rendeléseken. Tehát ezt a területet nem lehet olyan bérezési rendszerrel, teljesítménybérezéssel kifejezni, ahogy ezt más területen talán megvalósíthatnánk. Meg kell mondanunk, hogy ez a hároméves program, amely az egészségügyi dolgozók bérezését jelentené, messze elmarad attól, amit az infláci ó produkált, s ez kényszerítette arra az egészségügyi dolgozókat is, hogy a paraszolvenciát a fizetésükbe beszámítsák, és úgy gondolják, hogy az is megilleti őket, és esetleg azokra a betegekre mosolyogjanak, akik ezt a fizetéskiegészítést - mert ez fizeté skiegészítés - biztosítani tudnák. Tudjuk azt, hogy az egészségügyi dolgozók nem mindegyike rendelkezik paraszolvenciával, nem mindegyike jut külön jövedelemhez. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) Mi úgy gondoljuk, hogy e zt a rendezést teljesebben kellene elvégezni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) A Kisgazdapárt ezt szeretné. Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reag álásra megadom a szót Kis Gyula József frakcióvezetőhelyettesnek, Magyar Demokrata Fórum. (8.40) DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy őszinte csodá latomat fejezzem ki ön iránt. Népjóléti miniszterrel szemben ezt ritkán tettem az elmúlt időben. Mégis csodálom önt, mert újra és újra megpróbálja védeni a védhetetlent. Ráadásul önként megy a vérpadra, amit utoljára csak francia arisztokratától láttunk a történelemben. Ugyanis az egészségügyi dolgozók béremeléséről bármit lehet mondani, feltéve, hogy minden egészségügyi dolgozó süket és vak, és nem hallotta az ön szavait. Azt mondja, hogy megvan a 18 százalékos béremelés fedezete. Ez a vita néhány hete egy szer már lezajlott itt; kiderült, azon az áron, hogy a dologi kiadásokon fogjuk megspórolni, tehát a gyógyszeren, a kötszeren, a betegek élelmezésén. A másik: hogy márciusban sor kerül rá. Dobogókőn három napja egy tanácskozáson - ahol ott volt a Népjóléti Minisztérium képviseletében Lépes Péter gyógyítómegelőzésért felelős helyettes államtitkár is - az hangzott el, hogy a kórházak 5,53 százalékkal, tehát alig több mint 5,5 százalékkal kaptak több pénzt az idén, mint tavaly. Most felejtsük el az inflációt, de ebből az 5,5ből hogy lesz 18? (Az elnök a csengőt kocogtatja.) Továbbá a kasszák egyenlőtlenségéről azt hallottuk, hogy vannak gondok. Vannak bizony, mert például az iskolaorvosi kassza nominális értékben kevesebb pénzt kap, mint tavaly. A támadó tbc idején a tüdőgondozók mindössze 3 százalék nominális béremelést kaptak. S mindezek okaként nem lehet azt mondani, hogy nem szüntettek meg elég kórházi ágyat, amikor az ön személyes rendeletére plusz 300 ágyat kapott a Kútvölgyi kórház... (Az elnök kikapcso lja a szónok mikrofonját.) az állami betegek egészségügyi ellátására. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő úr, kétperces időkeretben kérem a reagálásokat. Szíveskedjenek az időkereten belül maradni. Kétperces reagálásra megadom a szót Surján László frakcióvezetőhelyettesnek, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) :