Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 19 (240. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
216 helyzetbe jutottak, hogy éhesen kellett az iskolában ülniük, és sajnálatos módon nem ez az egyetlenegy település, ahová éhesen mennek el a mi gyermekeink. De legyen szabad rámutatnom arra, hog y a kormányzat ballépéseit illetően külön kell szólni arról a sarcpolitikáról, amellyel nem hagyott fel a kormány. Gondoljanak az adóbecslésre, amely egy állampárti megoldás visszahozatalát jelenti, gondoljanak az egészségügyi hozzájárulásra, a mezőgazdasá gi adómentesség eltörlésére és a mezőgazdaságban érintetteknek olyan adminisztrációra való kötelezésére, amely elkerülhető lett volna. Tehát úgy gondolom, nincs a társadalomnak olyan rétege (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) – befejezem, elnök asszony – akit ne sújtana a kormány '96os ballépéssorozata. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kétperces reagálásra megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Mivel két percem van, én nyolc pontban szeretném összefoglalni. Először: 1996ban szembenéztünk a gazdaság és a társadalom nagy kérdéseivel, és a napi feladatok megoldása mellett megkezdődött az ország fejlődését biztosító átalakulás. Másodsz or: 1996. az ország nemzetközi tekintélyének és mozgásterének a bővülését hozta, felgyorsult Magyarország európai integrációja. Harmadszor: 1996. a pénzügyi stabilitás és a forint konvertibilitásának éve volt. 4 százalékra csökkent a fizetési mérleg hiánya , 3,3 milliárd dollárral csökkent az ország adósságállománya, az infláció 28ról 23 százalékra csökkent. (11.40) Negyedszer: 1996ban jelentős lépések történtek, hogy a valóban rászorultakon segítsünk; és számos konfliktus mentén, de megkezdődö tt a valós igényeknek és a korszerű szakmai követelményeknek megfelelően egészségügyi ellátás kialakítása. Ötödször: '96ban az oktatás átalakításának az éve volt. Korszerű és a társadalmi esélyegyenlőséget biztosító, stabil pénzügyi feltételek mellett műk ödő közoktatás alakult ki. Nyitottá vált az egyetemi, főiskolai képzés, mind több fiatalnak biztosítva a tanulás lehetőségét. Hatodszor: '96 a természet, a környezet és az ember viszonyának újragondolása éve volt. Az erdő, a vad, a természet- és a környe zetvédelemről szóló új szabályok és feladatok egyaránt biztosítják az ökológiai és a nemzeti érdekek érvényesülését. Hetedszer: '96ban megkezdődött a meglévő területi különbségek kiegyenlítődése. Gáz, telefon, vízhálózatok épültek, a területfejlesztési döntések a helyi önkormányzatok közösségének kezébe kerültek. Végül nyolcadszor: '96 a társadalmi, a politikai és a gazdasági stabilitás éve volt. A társadalom nagy része támogatta, hogy nézzünk szembe a valódi problémákkal, és megadta hozzá a türelmet és biztonságot, amit meg kell hogy köszönjünk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Szájer József frakcióvezető úrnak, Fidesz. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Elnö k Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előbbi felsorolásból, amit a szocialisták frakcióvezetője tett, csak egy dolog hiányzik, hogy Magyarország tejjelmézzel folyó Kánaán. Ugyanis lehetséges, hogy mindaz, amit Szekeres Imre elmondott, ez valóban így látszi k az ő, illetőleg a miniszterelnök úr villájának az ablakából, de a polgároknak az ablakából nem ez látszik.