Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 19 (240. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HORN GYULA miniszterelnök: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
210 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Szájer József frakcióvezető úr azzal kezdte a felszólalását, hogy utalt a kormányzat önmagára adott osztályzatára, amell yel kapcsolatban rögtön meg kell jegyeznem, hogy a nullától tíz pontig terjedő osztályzati táblázatra tekintettel, a Független Kisgazdapárt minősített szekundának értékeli a kormányzati munkát (Derültség a jobb oldalon.), azzal, hogy osztályismétlésre semm iképpen sem bocsátható. (Derültség, taps a jobb oldalon.) (11.10) Úgy gondolom, hogy a kormányzat önmagáról állította ki ezt a bizonyítványt, hiszen kedvező fordulatról beszél, közben az ellentétes irányba halad, mert vajon miféle kedvező fordulatról lehet ne itt beszélni, amikor mindennap reggel hat órától hét óráig a rádió mást sem tesz, mint ismerteti azoknak a cikkeknek a listáját, ahol jelentős áremelkedés következik be. Úgy gondolom, hogy az, ami történt ebben az országban, tehát hogy eltűnt a nemzeti vagyon háromnegyed része, és nemcsak egyszerűen eltűnt, hanem a vagyon átalakult a termelő szférába vissza nem forgatható vagyonná, luxus személygépkocsikká, luxusvillákká, belső uszodákká, Jersey szigeteken létrehozott offshore cégekké, úgy gondolom, eze k önmagukért beszélő tények. Óriási a bűnözés. Ezzel szemben mi történt? Vannak most már új rendőrtábornokaink, de vannak újabb (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) gyilkosságaink, amint az ma este történt, és (Neveté s.) létrehozták a Központi Bűnügyi Igazgatóságot 600 millióért, eredménytelenül. Köszönöm, elnök asszony, én is látom, nemcsak ön. (Zaj, zúgolódás az ülésteremben.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót kétperces reagálásra Horn G yula miniszterelnök úrnak. HORN GYULA miniszterelnök : Elnézést, de nem tudom, hogy több frakcióvezető kívánte reagálni. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Természetesen, amit a Fidesz felvetett, az alapvetően elfogadhatatlan és hibás. Kivéve egy me gállapítást, amikor azt mondja, hogy – és szerintem is – egyetlen hitelesnek tűnő megállapítás van a beszédben, ez pedig az, hogy a Fidesz meg van elégedve magával. A másik: mindaz, amit felsorolt Szájer József képviselőtársam, ez a rákospalotai választási kampányban már elhangzott, és az állampolgárok döntöttek. Nos, 1996. valóban egy hosszú válság lezárásának az éve volt, olyan válságlezárásé, amely azt jelenti, hogy 1997ben az ország fejlődése megalapozott és ezt az egész világ elismeri. Sajnálom, hogy a Fidesz nem. Az elismerést mutatja az is, hogy '96ban lett az ország a fejlett államok szervezetének tagja. Az ellenzék – és köztük a Fidesz – '96ra forró tavaszt, nyarat és őszt jósolt, ezzel szemben az időnkénti felmelegedés ellenére normális hőmérsék let volt ebben az országban. (Taps.) És én azt hiszem, van alapunk arra, hogy 1997ben is tovább vigyük a jószomszédi kapcsolatok megteremtését, s arra is van alapunk, hogy javuljanak az életkörülmények. A Fidesz teszi a dolgát – lelke rajta; a kormány is teszi a dolgát – lelkünk rajta. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppár t részéről. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezetők és helyettesek! Az én monitoromon csak akkor van jelzés arra, hogy ki kér szót, hogyha megnyomják a gombot. Elég sokáig vártam. A monitoron semmilyen jelzés nem volt, a jegyzők látták, igazolj ák – elnézést, már megadtam a szót Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úrnak, aki a "Búcsú a millecentenáriumi évtől" címmel kíván napirend előtti felszólalást tenni. CSÉPE BÉLA (KDNP) :