Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 23 (203. szám) - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - FILLÓ PÁL (MSZP):
540 törvénynek, mert több mint a fele a szervezet változtatására vonatkozik. A foglalkoztatási helyzet, a Mu nkaerőpiaci Alap szufficitje és a munkanélküliek számának növekedése feltétlen indokolná, hogy egy ilyen módosításnál a kormány javaslatot tegyen arra, hogy milyen új eszközöket kíván beállítani a munkanélküliség csökkentése érdekében, vagy miként növelné a juttatások mértékét. A pályakezdők az eddigi segélyezésből kimaradtak, ugyanakkor a foglalkoztatási alap többlete lehetővé tenné számukra az újabb képzési formákat, vagy más eszközöket. Ezen túlmenően elhangzott az is, hogy a törvénymódosítással a kormá ny nem lépett előre a munkanélküliellátás biztosítási rendszerhez való közelítéséhez. S míg majdhogynem szociális ellátórendszernek minősül a munkanélkülisegély folyósítása, addig nem nagyon várható a szemléletben sem változás. A válaszokról csak röviden szólok, mely a Munkaügyi Minisztérium részéről hangzott el. A módosítás átfogó, mert valamennyi elemet koncepcionálisan érinti. Újabb eszközökre tettek most javaslatot, de nyitott a Munkaügyi Minisztérium más, további megoldásokra is. Az pedig koncepcioná lis probléma, hogy a munkanélküliellátásnak milyen mértékben kell biztosítania, és biztosítási és szolidaritási elemeket tartalmaznia. A kormány álláspontját ez a törvényjavaslat tükrözi, mely szerint a munkanélküliellátás jobb, mint más biztosítási jell egű ellátás, és a minisztériumnak figyelembe kell venni a szolidaritás elvét is. Ennyi hangzott el a bizottságon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban elő re jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Elsőnek a frakciók közötti cserének megfelelően Filló Pál képviselő úrnak, MSZP, akit Győriványi Sándor képviselő úr követ. FILLÓ PÁL (MSZP) : Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A teremben ülők, ke vés képviselőtársam közül bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy az elmúlt év decemberében, amikor vitattuk a foglalkoztatási törvény legutóbbi módosítását, ellenzéki képviselőtársaim közül jó néhányan felvetették azt, hogy a Munkaerőpiaci Alap létrehozása kapcsán, illetve annak önkormányzati jellegű irányítására képes lesze a kormány kidolgozni egy olyan javaslatot, amely valóban az érdekegyeztető felekkel együttesen és elfogadható módon rendezi ezt a kérdést. Éppen ezért nagy örömmel szeretném üdvözölni a javaslatot, hiszen úgy hiszem, hogy a hosszas előkészítő munka és a szociális partnerekkel való egyeztetés után végül is sikerült egy olyan javaslatot a tisztelt Ház elé benyújtani, amelyet támogatnak a szociális partnerek is, kivéve azt a néhány kitétel t, amelyet miniszter úr is említett, és amelyre majd, azt hiszem, még a következő hetekben esetleg - az érdekegyeztetés folyamán - vissza lehet térni. Kedves Képviselőtársaim! Az önkormányzati jellegű irányítás törvényi szabályainak megalkotásán túl kiterj ed ez a javaslat a munkanélküliek passzív ellátórendszerének átalakítására is. Itt azt a szemléletbeli módosítást szeretném kiemelni, amely tulajdonképpen hosszú évek óta a fixen meghatározott összeghatár helyett a munkanélküliek ellátását a mindenkori nyu gdíjminimumhoz köti, úgy hiszem, hogy hosszú távon ez működőképessé és elfogadhatóbbá fogja tenni a munkanélküliellátást. Gyakorlatilag a különbségek nem nőhetnek, és miután ez össze van igazítva a munkanélküliek jövedelempótló támogatásával, az a vélemén yem, hogy hosszú távon is működőképes rendszert fogunk tudni elfogadni, amennyiben a tisztelt Ház megszavazza ezt a módosító javaslatot. Kedves Képviselőtársaim! Valamennyi terület részletezésére most nem szeretnék kitérni, gondolom, hogy ezt majd megteszi k képviselőtársaim az általános vita során. Egy elemét szeretném, de talán a legfontosabb elemét ennek a javaslatnak kiemelni, az önkormányzati jellegű testület működésére, és ezzel összefüggésben a megyei munkaügyi tanácsok működését szabályzó javaslatokh oz kívánok hozzászólni. A módosítás szerint megszűnik az Országos Munkaerőpiaci