Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 18 (202. szám) - A kormány kétévi munkájáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
467 művészet lett volna. Ezt nem voltunk képesek produkálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELN ÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Surján László képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről, őt követi majd Szabó György miniszter úr. Megadom a szót Surján László képviselő úrnak. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogyha egy kormány kétéves működésével kapcsolatban vitanapot folytatunk, akkor valahogy vissza kell mennünk a kezdetekhez. Mit vett át a kormány? Milyen célokat tűzött ki? Hogy tekintettünk mi, ellenzékiek ezekre a célokra és a reményekre? Mit kritizáltunk akkor és most félidőben? Hogyan lehet valamiképpen is megnézni azt, teljesítettee a kormány amit maga elé tűzött, vagy teljesedteke az ellenzéki kritikák, amelyek elhangoztak itt 1994 júniusában? Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy a vita eddigi menete nem felel meg ezeknek az általam lehet, hogy önkényesen elképzelt kritériumoknak, hogy hogyan is kellene folynia ennek a vitának. Én magam arra készültem, hogy viszonylag részletesen az előbb elmondottak szellemében pr óbálok hivatkozni a kormányprogramra és próbálok hivatkozni a kormányprogram ellenzéki kritikájára. Egy ponton ezt azért meg is teszem. Miniszterelnök úr, amikor indította a kormány működését és elmondta programbeszédét, azt mondta, hogy 10,5 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Én kicsit tudatosan kiforgattam ezt az állítását, hiszen ez a 1516 milliós számra való utalás volt nyilvánvalóan, és arra hívtam fel a figyelmet, hogy ezt én egy népesedéspolitikai szándéknyilatkozatnak tekintem, hiszen akkor az ország csak 10,3 millió emberből állt. A kormány működését ma is hajlandó vagyok ezen a számon lemérni. Akkor 200 000 ember hiányzott a 10,5 millióhoz, ma sajnos 300 000 hiányzik. És azt gondolom, hogy ez egy nagyon jelentős kérdés, és talán nem egy ily en vitanapon, de nem tudom, hogy milyen fórumon kellene nekünk igazán komolyan szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel szemmel láthatóan nem tudunk megküzdeni. (15.50) Nem tudunk sem a baloldalon, sem a jobboldalon, de valójában ezek a kérdések nemcsak szívszorítók, nemcsak érzelmeket kiváltók, hanem közgazdaságilag is veszedelmes jövőképet állítanak elénk. Úgy érzem, hogy e tekintetben biztosan elmondhatjuk, hogy rossz úton jártunk az elmúlt két esztendőben. Mert lehet arról beszélni, tisztelt Ház, hogy szűkíteni kell az állami kiadásokat, lehet beszélni ennek a jelentőségéről, lehet azt mondani, hogy itt egy olyan stabilizációt valósítottunk meg, amely elengedhetetlen v olt. Akkor azonban, ha belemegyünk a részletekbe, és azt nézzük, hogy a lefaragandó milliárdokat honnan faragjuk le, akkor nem állíthatja senki komolyan, hogy a szociálpolitikában eddig megtörtént lefaragások oly összegeket jelentettek volna, amely megment i a gazdaság helyzetét, és ne lehetett volna például a várandóssági pótlék minimális milliárdjait megtartani. Biztos vagyok benne, hogy ez nem jól történt. Elvileg egyet tudok érteni azzal, hogy karcsúbb államot kell létrehozni, elvileg még bizonyos létszá mleépítéseket is lehetne támogatni. De vajon bölcsen történike, hogy például BácsKiskun megyében a nevelőszülői állásokat kezdik felmondani, arra kényszerítve a szülőket, hogy megtarthatják ugyan saját nevelésükben azt a - mondjuk - négy gyereket, akit nem intézeti, hanem családi körülmények között neveltek, csak éppen az ezért járó bért vonják el a közalkalmazotti létszám leépítése címén. Mindannyian tudjuk, egész biztos Szabó miniszter úr is tudja, hogy államháztartási szinten sokkal többe kerül intéze tben nevelni egy gyermeket, mint nevelőszülőkhöz kihelyezni. Hogy engedhetjük meg akkor azt, hogy közalkalmazotti létszámleépítés így történjen? Itt lehet tetten érni
