Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 11 (237. szám) - A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
4193 Az előterjesztést T/3407. számon, a bizottságok ajánlásait T/3407/1920. számon kapták kézhez. Először megadom a szót Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. (9.10) AKAR LÁSZLÓ pénzügymini sztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Másfél éves előkészítő munka eredményeképpen elkészült a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény, közismert nevén: a csődtörvény módosításának tervezete. Az 1992. január 1jén hatályba lépett csődtörvény a piacgazdasági átmenet során kiépülő gazdasági jogrendszer egyik jelentős eleme. Ez bizonyítja, hogy e törvény szabályozza az adós és hitelezői közötti kapcsolatot, a követelések kielégítési sor rendjét az elmúlt 5 évben közzétett, több mint 3 500 csőd- és 12 ezer felszámolási eljárásban. Ezen adóskörrel szemben az államnak, a társadalombiztosításnak és a pénzintézeteknek 350 milliárd forintot meghaladó mértékű a követelésük. A törvény természetsz erűleg maga is tükrözte azokat az ellentmondásokat, amelyek az átmenetből fakadtak, és rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy a piacgazdaság kiépülésével párhuzamosan, ahhoz alkalmazkodva módosítani kell. Az első átfogó módosításra 1993ban került sor. Ennek k eretében az Országgyűlés teljes mértékben újraszabályozta a csődeljárást, megszüntette a kötelező öncsőd intézményét. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak a felszámolás kezdő időpontjában, a zálogjognak pedig a vagyontárgy értékesítésekor történő megsz üntetése megkönnyítette és egyben felgyorsította a felszámolási eljárások lefolytatását. A módosítás óta eltelt időszak tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy – elsősorban a felszámolási eljárások területén – számos olyan, a törvényből adódó probléma neh ezíti a jogalkalmazói munkát, amelyeket csak a törvény átfogó módosításával lehet kiküszöbölni. A módosítás – az előzőekből adódóan – elsősorban a felszámolásra vonatkozó szabályokat érinti. Ma a felszámolási eljárások időbeli elhúzódása jelenti a legnagyo bb nehézséget. A hatályos törvény kétéves határidőt szab a felszámoló számára a zárómérleg elkészítésére. Ezt a határidőt a gyakorlatban azonban alig tartják be. A javaslat arra törekszik, hogy a hitelezők ellenőrzési jogainak kiterjesztésével a felszámolá sokat gyorsítsa, hatékonyabbá tegye. Nem elég ugyanis deklarálni a törvényben, hogy a felszámolási eljárások célja a hitelezők minél magasabb arányú kielégítése, ha éppen a legérdekeltebbeknek, maguknak a hitelezőknek nem biztosítunk tényleges rálátási leh etőséget a felszámolás folyamatára. A törvény ugyan eddig is adott bizonyos tájékozódási lehetőséget a hitelezők számára, ez azonban nem jelentett olyan információs bázist, amelyre alapozva a hitelezők ténylegesen ismeretekkel rendelkezhettek volna a felsz ámolásról. Az eljárás megindulása nem jelent ugyan tulajdonosváltozást a vagyon tekintetében, de az ténylegesen már a hitelezők kielégítését szolgálja, s a felszámoló kirendelésének is ez a célja. Ezért a felszámoló csak a hitelezők tényleges ellenőrzése m ellett tudja megfelelően ellátni feladatát. Szakítani kell tehát azzal a felszámolók egy részénél megfigyelhető szemlélettel, amely ezt a vagyont olyan hitbizománynak tekinti, melynek felhasználásába, értékesítésébe sem az adósnak, sem pedig a hitelezőknek nincs beleszólásuk, s amelyről a felszámolónak tulajdonképpen csak egyszer kell elszámolnia, a zárómérleg benyújtásakor. A hitelezők beleszólási lehetőségének megteremtése érdekében a javaslat több rendelkezést tartalmaz. Ilyennek tekinthető a hitelezői v álasztmány döntési joga az adós cég működtetésével kapcsolatban. A felszámolók egy része az értékesítés helyett akkor is továbbműködteti a felszámolás alatt álló gazdálkodószervezetet, ha az veszteséget termel, illetve a tevékenység leállítása kisebb veszt eséggel járna, mint a továbbműködtetés. Ezzel a felszámoló sajnos kockázat nélkül szert tehet a működtetésért járó 2 százalékos díjbevételre, ami a hitelezőknek több szempontból is kárt okoz. Egyrészt a veszteséges termelés tovább akasztja a vagyont, s így a hitelezők kielégítési alapját,
