Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 10 (236. szám) - Dr. K. Csontos Miklós (FKGP) – a belügyminiszterhez – "Megbecsüljük-e a gépjármű forgalmi rendszámot?"címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP):
4099 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Érdekes a hivatalok termész etrajza. Ha létrehozunk egy hivatalt, bármilyen ideiglenes jelleggel is, mint ez most a kárpótlási hivatalra igaz, ugyanis közölve lett valamennyi felvett dolgozóval még annak idején, hogy a kárpótlási eljárások lefolytatásáig a törvények meghozatalának fo lyamatában a végrehajtás erejéig lesznek alkalmazva. És ez a hivatal egyszer meg fog szűnni. Akkor, amikor a kárpótlási eljárások befejeződnek. Most nyilván, hivatal létrejön, ott dolgozik több mint ezer ember, és úgy gondolja, hogy ez a hivatal most már ö rök életű lesz, ők ott fognak dolgozni, és nagyon jól fogják magukat érezni. Sajnos, ez nem igaz, és nem is számíthattak akkor sem erre, hogy életük végéig, nyugdíjazásáig ebben a beosztásban maradnak, és nem is szeretném, ha ilyen hivatalok úgy jönnének l étre, hogy azok végül is egy nyugdíjas állást biztosítanának. Ámde a kormány 1995ben a 2077. számú határozatával, a kormányprogramnak megfelelően rendelkezett arról, hogy a kárpótlási hivatalokban fölszabaduló, az ingatlannyilvántartáshoz, a földméréshez értő embereket a földhivatalokhoz átveszik mintegy 320 fő erejéig. Ez az átcsoportosítás folyamatosan tart, és a kárpótlási hivatalokból azon szakemberek, akik már a földmérésben, a kárpótláskimérésben befejezték működésüket, és megfelelő szakmai hozzáér téssel rendelkeznek, a földhivatalban végleges, hosszú távú és biztosítható álláshoz jutnak. Azonban lesznek olyan szakemberek is, akikre – éppen a megszűnő feladat folytán – , már a közigazgatásban nem lesz szükség, ők a megfelelő végkielégítés felvételéve l a hivatalból el fognak távozni, egy kisebb csoport marad meg, amelyik az archiválást és a kárpótlási folyamatok során keletkezett adatoknak és iratoknak az őrzését fogják ellátni, amely megyénként természetesen nem igényel akkora apparátust, mint a jelen legi. Köszönöm szépen. Dr. K. Csontos Miklós (FKGP) – a belügyminiszterhez – "Megbecsüljüke a gépjármű forgalmi rendszámot?"címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! K. Csontos Miklós úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek, "Megbecsüljüke a gépjármű forgalmi rendszámot?" címmel. DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP) : Köszönöm, elnök úr. Nem tudom... nincs itt a belügyminiszter úr pillanatnyilag, hogy ki ad választ. Elmondhatom a kérdést, vagy várjak? (Moraj.) (Az elnök jelzi, hogy kezdje el a felszólalását.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Belügyminiszter úrhoz kívánok kérdést feltenni a tekintetben, hogy mi történjen az évek óta kiadott rendszá mok vonatkozásában. 3 betűs rendszámot adtak ki. Ezek a gépjárművek, amelyek megkapták, túlkorosodás folytán folyamatosan kerülnek bontásra. A bontóban egyértelműen meg lehet találni ugyanazokat a rendszámokat, amelyek a kocsin felszerelést nyertek. Most é rthetetlen ez, hogy a rendszámokkal kapcsolatban nincs semmiféle intézkedés. Ugyanis ez részben csábítás a bűnözés felé is. A külföldiek tekintetében állandóan kérjük a rendszámokat vissza; ha Magyarországon vannak ezek a forgalomban lévő kocsik, akkor vis sza kell küldeni a rendszámokat. Itt viszont semmiféle intézkedés – e tekintetben – nincs, azt kérdezem én a tisztelt miniszter úrtól, hogy a továbbiakban a jövőre nézve milyen intézkedést kíván tenni a tekintetben, ha a rendszámok bekerülnek, illetve a ko csi bekerül a bontóba, akkor milyen módon vonják vissza vagy veszik vissza ezeket a rendszámokat? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.) (16.20)