Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 10 (236. szám) - Dr. Kávássy Sándor (FKGP) – a miniszterelnökhöz – "Mi a véleménye a nép nyomoráról és a rossz közérzetről, miniszterelnök úr?" címmel
4095 Az egyik javaslatot megkapta ön is a legutóbbi képviselői postájában, a hadigondozásról szóló törvény módosítását tartalmazza ez a javaslat, amely kiszélesíti a jogosulti kört. Ez egy, az érintettek számára nyilvánvalóan reményt keltő javaslat. A módosítás során lehetőség nyílik arra – amennyiben az Országgyűlés ezt a módosítást elfogadja – , hogy akiknek a hadiárvaellátását 1945. december 31e után politikai okok ból megvonták, illetőleg megszüntették, szüneteltették, vagy akinek az ellátás iránti kérelmét elutasították, és ezt okirattal bizonyítani tudja, megnyílik számára a lehetőség arra, hogy ilyen jellegű ellátásban részesüljön. A másik biztató elem ennek a sz emélyi körnek a számára az, képviselő úr, hogy az Alkotmánybíróság júliusban az Országgyűlés kérésére alkotmányossági vizsgálatot végzett az 1992. évi XXXII. törvényen, és ennek eredményeként átdolgozásra került a törvény módosítása, és az alkotmánybíróság i döntés után, és ez is hamarosan a Ház elé kerül a következő törvényhozási ciklusban. A Ház elé kerül az a javaslat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a deportálás és a kényszermunka során elhaltak után a sérelmet szenvedettek: az élő özvegy, az élő gye rmek, a szülő, illetőleg ezek hiányában a testvér is kárpótlást kaphasson. Eddigiekben, képviselő úr, ahogyan ezt ön is tudja, ilyen jellegű kárpótlásra csak azokban az esetekben került sor, hogyha a törvénysértő ítélet következtében került sor kivégzésre, illetőleg a büntetőeljárás során veszítették jogtalanság következtében el az életüket. Ez az a két pont, képviselő úr, a közeljövő törvényhozásában, amely, ha nem is teljes értékűen – nyilvánvalóan nem is lehetséges ezt teljes mértékben megvalósítani, hog y teljes kárpótlást nyújtsunk – , de legalább valamilyen enyhítést jelent az érintettek számára. Kérem, képviselő úr, fogadja el válaszomat. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válasz t? DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) : Eredetileg Csiha Judit miniszter asszonynak tettem föl, és itt a zajban nem hallottam jól, mert akkora a zaj a teremben, hogy ön ad erre választ, tehát elnézést kérek azért, hogy önt következetesen miniszter asszonynak titulál tam. (Derültség.) Tehát ez az egyik. A másik dolog (Közbeszólás a bal oldalon: Szemüveg!) Elnézést, ez nem szemüveg, hanem fül kérdése. (Derültség. Közbeszólás a bal oldalon: Azért vegyük föl!) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tessék folytatni, képviselő úr. DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) : Elnök úr, kérem, teremtsen rendet a teremben, hogy elmondhassam a válaszomat, (Derültség, zaj.) mert ezt a zajt nem tudom én sem túlharsogni. Tehát, tisztelt miniszter úr, én örülök a megértésnek, amellyel ön ezt a kérdést kezeli , és ezért válaszát elfogadom, (Taps a bal oldalon.) és a választ az érintett beregiek és az érintett szatmáriak nevében is megköszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a kérdésekre. Dr. Kávássy Sándor (FKGP) – a miniszterelnökhöz – "Mi a véleménye a nép nyomoráról és a rossz közérzetről, miniszterelnök úr?" címmel