Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 10 (236. szám) - Mádai Péter (SZDSZ) – a munkaügyi miniszterhez – "Mi lesz Ajka kórházával?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
4069 által említett települése k vezetőivel a minisztérium folytat olyan kisebb forgalmi korrekciók végrehajtására, ami a terhelést csökkenti. Még egyszer szeretném mondani, alapvetően a kulcs – a forgalmi terhelésen túl – a díjszabásban van, ezért helyez minisztériumunk is nagy hangsúl yt erre a kérdésre. Köszönöm. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm korrekt válaszát. Én magam is úgy gondolom, hogy maga az autópálya ténye az felgyo rsíthatja a forgalmat a keleti irányban, és ez nagyon fontos ezen térségek szempontjából. Ugyanakkor azt meg kell jegyeznem – bár én megnyugtatónak tartom a tárca véleményét és az ön válaszát is erre – , hogy figyelik az autópályadíjak mértékét, ugyanakkor az azért, gondolom, nem vitatéma közöttünk, hogy az ott élők, az ott vállalkozók és a befektetők körében is ez pillanatnyilag nyilván egy terhet jelent. Ugyanakkor, ha már szót kaptam, és ebben a kérdésben közúti közlekedésről beszéltünk, kettő dolgot hadd említsek meg önnek, kihasználva ezt a lehetőséget. Én szeretném kérni a tárcát, hogy a keleti megyék többi útjaira ezért kiemelt figyelmet fordítsanak, hiszen döntő az infrastruktúra. És még egy dolog, ön szóba hozta az elkerülő utakat, illetve az elkerül ő utat Kecskemét vonatkozásában, a miniszter úr szólt erről a napokban itt egy kérdésre válaszolva, én csak egyetlen dolgot említenék meg. Azon települések vonatkozásában, ahol rövid távon nem lehet szó az elkerülő utakról, én kérem, hogy ezt az útszélesít ő programot tartsák szem előtt, és segítsék a keleti megyék közúti igazgatóságait (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) anyagi forrásokkal is. Nagy gond például, ahol én élek, Szarvason ez a dolog, ott egy plusz sáv nagy me gkönnyebbülést jelenthetne az áteresztő forgalom tekintetében. Köszönöm szépen a válaszát. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszön öm, képviselő úr. Ahogy azt bizonyára ön is tudja, néhány településen személyesen is jártam a minisztérium vezetésével, pontosan abból a célból, hogy bizonyos, a forgalom zavartalanabb vagy gyorsabb lebonyolítását elősegítő nyomvonalmódosítást vagy forgal mirendmódosítást hajtson végre az illetékes közúti igazgatóság. Ez az egyik, amit fogunk tenni, folyamatosan vizsgálva a térségben a forgalomnövekedést, a másik azonban, szeretném megnyugtatni az ott élőket, a mi számításaink szerint – és azt gondolom, ho gy ezt fogja az élet is igazolni – a 4es út magasságában nem fog jelentős hatást kifejteni az 5ös útról odaterelődő forgalom. Legalább ilyen mértékben fog az 5ös útra terelődni a gyorsaság miatt a forgalom, különösen akkor, ha Kecskemét után tovább épül az M5ös autópálya, tehát már középtávon is mi úgy gondoljuk, hogy nem jelent különösebb terhelést az ott lakók számára. Köszönöm kérdését. Mádai Péter (SZDSZ) – a munkaügyi miniszterhez – "Mi lesz Ajka kórházával?" címme l ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) :