Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. MAGYAR BÁLINT művelődési és közoktatási miniszter:
3895 sikerült végül is az o rszággyűlési határozatba bevonnunk a humán erőforrás jobb megbecsülésének kérdését. A másik kérdés az intézményrendszer kérdése. Természetesen nem lehet kutatásról, fejlesztésről beszélni, ha nincs megfelelő intézményrendszer. Az intézményrendszerek működő képessége nem azt jelenti a Magyar Demokrata Fórum számára, hogy áll az épület, oda be lehet menni, még talán a fűtés is működik. Az intézményrendszer működőképessége azt jelenti, hogy valójában a feladatrendszerének megfelelően tud működni, legyen az egy egyetemi tanszék, legyen egy akadémiai kutatóintézet. Mind a két formára szükség van, mind a két és még több fajta, hiszen a vállalkozások során is számos kutatóhely fog kialakulni remélhetőleg. Tehát mindenféle intézményrendszer működésére szükség van, ez eknek a feltételeit biztosítani kell. Mindannyian egyetértünk abban, hogy többcsatornás finanszírozásra van szükség. Mindannyian egyetértünk abban, hogy nemcsak a költségvetésnek, hanem tulajdonképpen a civil szférának, a vállalkozóknak is támogatni kellen e a kutatást és a fejlesztést, hiszen az élvezői mindannyian vagyunk, akár egy termékben, akár egy szellemi alkotásban. Mégis, azt kell hogy mondjam, hogy mindaddig, ameddig nem tudja átvállalni a másik szféra ezt a tevékenységet; mindaddig, ameddig a nagy beruházásokkal létrejött magyarországi vállalatok a kutatásifejlesztési tevékenységeiket általában nem Magyarországon finanszírozzák, addig sokkal nagyobb szerepet kell vállalni az államnak, és úgy gondolom, hogy az a javaslatcsomag, amit kormánypárti ké pviselők is támogatnak, az 1997es költségvetési évben is meg kell hogy jelenjen. Nem kívánok aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozni, de úgy gondolom, hogyha itt mindannyian, ellenzéki és kormánypárti képviselők is üdvözöltük az Akadémia elnökének a magya r tudományról szóló beszámolóját, akkor itt nekünk mindannyiunknak azt a gombot kell megnyomni, amelyik valóban nemcsak az üdvözlést jelenti, hanem ennek a feltételrendszerét is, tehát megteremti az anyagi feltételeket. S végezetül, engedjék meg, hogy hadd idézzek Zimányi akadémikus könyvéből, amelyet a Magyar Tudomány Kapocs Európához címmel jelentetett meg. Én azt hiszem, hogy az a mondat, amit szeretnék idézni, az mindannyiunk számára fontos, és talán mérték is lehet. Az idézet pedig úgy szól: "A gazdaga bb országok a szellemi világpiacon Magyarországot a tudományban és a zenében elért teljesítményei alapján tartják nyilván." Lehet, hogy más területen is, de egy biztos, hogy az európai csatlakozásunk, vagy Európában való működésünk egyik legfontosabb felté tele a magyar tudomány, ezért mi úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos ennek a beszámolónak a tárgyalása és az országgyűlési határozatnak az elfogadása. Természetesen mindig lehet javítani egy országgyűlési határozaton, de én azt hiszem, hogy az lenne a legjob b, hogyha a munka elindulhatna, és hogyha valóban ez a terület segítené Magyarországot a gazdasági nehézségek kilábalásából. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Magyar Bálin t miniszter úrnak. DR. MAGYAR BÁLINT művelődési és közoktatási miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A magyar tudomány helyzetéről szóló vita párhuzamosan folyik a költségvetésről, az 1997es költségvetésről zajló vitával, és a költségvetés e gy rendkívül bonyolult, összetett előterjesztés, és a rengeteg módosító indítvány, talán annak az áttekintése elterelte a figyelmet arról, hogy miközben a magyar tudomány jelenlegi, rendkívül súlyos helyzetéről beszélünk, 1997ben jó néhány területen radik ális változás történik ezeknek a feltételeiben. Szeretnék néhány szót szólni – amennyire az idő megengedi – a felsőoktatás és a tudomány kapcsolatáról, milyen jelentős változások történnek jövőre ezen a területen. Mint önök tudják nagyon jó l, 1996ban az MKM költségvetésében mindössze 170 millió forint állt rendelkezésre a