Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ):
3872 található (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.): "A magyar néprajztudomány a magyarság néprajzát kutatja." Na most per sze, az MSZP képviselői (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), akik nagynagy elégedettséggel hallgatják az ilyen sorokat, azok nyilván nem fogják megérteni, hogy én mit kifogásolok.. . (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikr ofonját. – Moraj.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Elnök Úr...! (A felszólaló tovább beszél. – Moraj.) Elnök Úr...! (A felszólaló a kikapcsolt mikrofon és az elnöki felszólítás ellenére tovább beszél. – Taps.) Elnök Úr...! (A felszólaló, figye lmen kívül hagyva a letelt időt, a többszöri elnöki figyelmeztetéseket és a kikapcsolt mikrofont, hosszan beszél tovább. – Az elnök az asztalt kopogtatja. – Moraj, zúgolódás, bekiabálások.) Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ajánlása szerint az első kör ben a frakciók nevében először felszólalók részére 15 perc áll rendelkezésre, a második, illetőleg harmadik kormánypárti felszólaló részére 10 perc áll rendelkezésre. 16 perc 20 másodperc után én többszöri jelzést követően megvontam volna a szót, ha erre m ódom lett volna. De felhívom a figyelmüket, hogy a házbizottság ülésén rendezzék ezt a kérdést. Ha 15 perc áll a rendelkezésre, akkor kérem a frakciókat, hogy ezt az időt igyekezzenek betartani. Szólásra következik Bretter Zoltán úr, Szabad Demokraták Szöv etsége. Szólásra készül Fekete György úr, Kereszténydemokrata Néppárt. BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igyekszem betartani a Házszabály által rendelkezésemre bocsátott időt, és elkerülni azt, hogy – mint az előttem hozzászóló – ilyen nyilvánvalóan és előre megfontoltan visszaéljek a Házszabály adta lehetőségekkel. (Taps.) Beszéljünk inkább a tudományról! Manapság a magyar tudomány helyzetéről beszélni ugyanis mindenekelőtt valóban a problémák számbavételét jelenti. Még akkor is így van ez, ha büszkén szoktuk emlegetni: a magyar tudomány teljesítménye nemzetközi mércével mérve is kimagasló. Ez azonban csak arra elegendő, hogy méltassuk az emberi erőforrás kimeríthetetlenségét. A politikai és az anyagi erőforrások ezzel szemben va gy kimeríthetőek vagy tünékenyek. Manapság inkább ezekről érdemes beszélni. Vegyük először a politikai intézményi erőforrásokat! Az 199394. évek tudományos törvényalkotása – a felsőoktatás és az akadémiai törvényekre gondolok – meg nem oldotta, csupán rög zítette a problémákat. Felsőoktatás és kutatás, felsőoktatási intézmények és Akadémia eladdig széttartó intézményrendszerét különösebben nem közelítették az említett jogszabályok. (10.30) Az akadémiai szupremáciának az a kívánsága is teljesítetlen maradt, hogy az Akadémia alakuljon át egyfajta tudományos minisztériummá, melynek alárendeltségébe tartozhatnának akadémiai kutatóintézetek. Azok az akadémiai kutatóintézetek, melyek presztízsüket ugyan az akadémiai státustól nyerik, de az akadémiai beolvadástól is féltek, minthogy a valamelyest lenézett felsőoktatási intézményekkel való közelebbi együttműködéstől ódzkodtak. A kutatóintézetek felemás függetlenségi harca – némiképpen függetlennek megmaradni Akadémiától és felsőoktatástól – találkozott az akadémikus ok azon törekvésével, mely az intézetek megőrzésében látta saját jelentőségének megtartását is. Az akadémikusok – a maguk módján – az angol Royal Society mintájától szerettek volna biztonságos távolságba helyezkedni, hiszen ez utóbbi nem sokkal több, mint szórakozott úriemberek klubja, mindenféle hatalom nélkül. Mindeközben pedig a felsőoktatási intézményekben is folyt ugyan – nem is jelentéktelen – kutatás, ez azonban a hivatalos tudományosság letéteményeseivel szemben nem nyert megfelelő polgárjogot és pe rsze megfelelő anyagi elismerést sem. A három intézmény tehát, felsőoktatás, Akadémia és akadémiai kutatóintézetek, ahogy ezt mondani szokás, bonyolult viszonyban voltak egymással. Olyannyira bonyolultban, hogy legjobbnak
