Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 3 (233. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
3841 volna én néhány pontban fölvázolni egy kétperces hozzászólás erejéig a tegnapi napon, ennek az egyik eleme a '90/IV. törvény, a másik eleme pedig az egyházi ingatlanokról szóló XXXII. törvény felülvizsgála tára beadott kérelmek alkotmánybírósági határozata, illetve ennek az indoklása. Ezt én nem kívánom reprodukálni, csak fölhívom rá a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság ott egy hosszú, elméleti megalapozásra visszatekintve úgy foglal állást, hogy az egyház ak abban a tekintetben, amikor a hívek hitéleti tevékenységét szervezik, tehát nem oktatását, hanem alapvető hitéleti tevékenységét szervezik, akkor nem esnek egy megítélés alá az egyéb magánszervezetekkel, hanem hasonlatosak a bizonyos tekintetben jogi ön állósággal bíró önkormányzatokhoz. Tehát más a megítélésük. És használható egy harmadik argumentáció is, hogy ezek olyan kérdések, amiknek nem jó, és nincs is nyilvános piaca. Van egyfajta versengés értelemszerűen a hívek lelkéért, lelki üdvéért, támogatá sáért, de ez korántsem olyan módon történik, ahogyan ez az iskoláztatott gyermekek normatívájáért, vagy vakbélműtétre váró betegek egészségügyi pénztár által átutalt normájáért folyik. Amikor arról folyik a vita ennek a törvényjavaslatnak a keretében, hogy az egyházak által fenntartott egyesületek, alapítványok, tehát közfeladatokat ellátó, nem hitéleti tevékenységet folytató intézmények bekerüljeneke ebbe a körbe, akkor véleményem szerint nem jogelvi vita van, hanem egy érdekegyeztetési, taktikai vita. Az egyházak éppen az alapfinanszírozás tisztázatlansága miatt nem kívánják, és joggal félelmeket fogalmaznak meg, hogy ez az ilyen irányú tevékenységük bekerüljön ebbe a körbe. Meggyőződésem, hogyha az alapműködési, a hitéleti célú finanszírozásban döntés sz ületett volna a parlament keretei között, és az egyházak megnyugvással látják ezt a döntést, akkor semmilyen okuk nem lenne ezt az értelemszerű, a napi életben is működő versenyt tudomásul véve elfogadni, hogy itt konkurálnak az egy százalék tekintetében a nem egyházak által fenntartott alapítványokkal és egyesületekkel. De hogy ez nem így van, nem így történt, ez elgondolkoztató, és azt gondolom, hogy ebben a tekintetben a nagy óvatossággal eljáró egyházaknak adok igazat, vagy adunk igazat. Előbb kell az a lapműködés finanszírozásáról dönteni. Erre az óvatosságra egyébként az ön által vagy a Bauer Tamás képviselőtársam által fölolvasott kormányprogram is inti az egyházakat, illetve inti a képviselőket. Hiszen ott a Hegyi Gyula képviselőtársunk által föl nem olvasott részben valóban arról van szó, hogy a hitéleti támogatás elosztásakor orientáló az egy százalék. Így tehát az alapfinanszírozásról is beszélnünk kell. Abban az esetben lehet ez orientáló, hogyha különválasztatik ez a fajta egy százalék, az egyház ak finanszírozására szánt egy százalék a civil szektor egészétől, és nem keveredik azzal. Mert ha keveredik, akkor előáll az a dilemma, amit Kelemen András, illetve Hajdú Zoltán képviselőtársunk mondott, hogy a híveknek nemcsak egy elkötelezettsége van az egyházuk felé, hanem más beágyazottságuk is. Ők adott esetben iskolába járatják a gyermeküket, egy dalárda vagy bármi más tagjai, és ilyen módon ez a vagylagosság nem teszi mérhetővé, hogy miért nem támogatják az evangélikus egyházat, vagy a zsidó felekeze tet, vagy a római katolikus egyházat: azért, mert nem kívánják támogatni, vagy azért, mert kénytelenek voltak úgy dönteni e szerint a törvény szerint, hogy idén a dalárdát támogatják, és nem az egyházat. Itt van a lényege annak a momentumnak, amit Kelemen András próbált megfogalmazni, és szabaddemokrata képviselőtársunk nem a helyén, vagy nem egy logikus rendszerben vitázott vele, hanem mintegy kiragadva ebből a logikai menetből. Hogyha külön szabályozzuk ennek a szférának a finanszírozását és külön a nonpr ofit szektor finanszírozását, akkor nagy megszorításokkal lehet irányadó az egy százalék. Nem ennek a mértéke, nem a forintja, mert fontos és ismert tény az, hogy igen egyenlőtlenül oszlanak meg a polgárok száma, illetve az általuk befizetett adók akár még egyházak között is, de elegendő csak azt az információt fölemlegetni, amit itt az előbb hallottunk, hogy az adók 7075 százalékát a polgárok 1015 százaléka fizeti be. Ez ráadásul az egyházak támogatottságát jelentő, vagy az egyházakat
