Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 3 (233. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ):
3806 érintett szervezetek megmondjá k azt a parlamentnek, hogy egyetérteneke egy adott szabályozással vagy nem értenek egyet, és azután a parlament automatikusan – vagy esetleg némi mérlegelés után, de – gyakorlatilag tudomásul veszi az érintettek véleményét. A parlament szuverén döntéshozó testület, és a polgárok megbízása alapján eldöntheti természetesen azt, hogy az érintettek véleményével egyetért vagy nem ért egyet. Én azt gondolom, hogy amikor ezeket a kérdéseket mérlegeljük, akkor nekünk nem annak alapján kell elsősorban dönteni, hogy olyan társadalmi szervezetek, amelyek esetleg attól tartanak, hogy az egyszázalékos lehetőség bevezetése révén, idővel – természetesen csak egy átmeneti idő után – , de idővel csökkenhet a parlamenti társadalmi szervezeteket támogató pénzosztás szerepe, és ezért azt gondolják, hogy rosszabb helyzetbe kerülhetnek, mert kevesebb pénzhez fognak az egy százalékból jutni, mint amit esetleg parlamenti kapcsolatukon keresztül ki tudnak lobbyzni. Én azt gondolom, hogy nekünk nem elsősorban az ilyen véleményre kell figyelnünk, és megkockáztatom azt is, hogy még csak nem is elsősorban annak alapján kell a döntésünket meghoznunk, hogy érintett egyházak közül a történelmi egyházak történetesen ellenzik azt, hogy az ő karitatív, oktatási és más hasonló szervezetei által folytatott tevékenységek is támogathatók legyenek; hanem nekünk arra kell figyelnünk, hogy a polgár érdekét mi szolgálja, és a polgár választási szabadságát mi valósítja meg diszkriminációmentesen. Előbb elhangzott itt az a fölvetés, hogy ne a parlament mo ndja meg, hogy mi kell az egyháznak, az egyház jobban tudja, hogy mi kell az egyháznak. Én nagyon szeretném ráirányítani arra a figyelmet, hogy nagyon fontos az, hogy mi kell az egyháznak, senki nem vonja kétségbe azt, hogy az egyházakat támogatni kell – i tt legfeljebb a támogatás módjáról vitatkozunk majd más törvény kapcsán is – arról, hogy nemcsak az a fontos, hogy támogatni kell az egyházakat, hanem az is fontos, hogy ezt úgy tudjuk megtenni majd a lehetőleg minél közelebbi jövőben, hogy az egyházak ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben, hogy ne kelljen kuncsorogniuk a mindenkori kormánynál, kormánytöbbségnél azért, hogy ki tudják alkudni maguknak az adott évi támogatásokat, hanem biztosítékok legyenek arra, hogy mindig megkapják a kellő támogatást. Nem indulhatunk ki abból, hogy éppen az adott helyzetben mit mondanak bizonyos érintettek, hanem nekünk a polgárok választási lehetőségét kell biztosítani, és ezért ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál nem az egyház vagy bizonyos társadalmi szervezetek jelentik a kiindulópontot. Én nagyon fontosnak tartom ezt hangsúlyozni. Fontos a véleményük, de ahogy beszélt róla Lendvai Ildikó, ővele is egy kicsit vitáznék, mert ő azt mondja, hogy a választási szabadságot két oldalról kell megadni. Egyrészt a polgárok számára, hogy ők mit választhatnak, de meg kell adni a lehetőséget az érintettek számára is, hogy ők akarjáke elfogadni, nem akarják elfogadni. Én azt hiszem, hogy mind a kettő fontos, és az érintettek véleménye is számít, de azért mégiscsak arról van sz ó, hogy a személyi jövedelemadónak az egy százalékáról szabad rendelkezést akarunk biztosítani a polgároknak. A kiindulópont a polgár szabadsága. Tehát a kiindulópont az – mint ahogy kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim, ha jól értettem egybehangzóan hangoztatták, és ahogy a kulturális bizottságban is arról beszéltünk – , hogy a polgároknak meg kell adni a választás szabadságát, és ebből következően másodlagos az, hogy az érintett lehetséges címzettek mit mondanak, vagy a címzettek egy köre mit mond. M ert tudjuk, hogy nagyon sok társadalmi szervezet lehet, amelyek azt mondják, hogy ők nagyon szeretnének az egy százalék címzettjeivé válni, és sokan lehetnek, illetve szerintem kevesen lehetnek olyanok, akik azt mondják, hogy ők nem akarnak címzettekké vál ni; a fentebb feltételezett okokból tehetik ezt szerintem, mert jobban bíznak esetleg a parlamenti lobbizásban. Az egyházak tekintetében ugyanígy megoszlanak a vélemények, és persze nem vitatható az, hogy a történelmi egyházak véleménye bizonyos szempontbó l súlyosabban esik latba, de nagyon sok más, kisebb egyház pedig nagyon határozottan szeretné ezt a lehetőséget megkapni. Őket sem lehet ettől megfosztani, de mondom, ez másodlagos szerintem, hogy az érintettek mit mondanak, bár nagyon
