Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PÁLFY ISTVÁN (MSZP):
376 költségvetési finanszírozású, a Nemzeti Szakképzési Intézet is teljes egészében ebből kerülne fin anszírozásra, és nem pedig egy elkülönített állami pénzalapból, aminek nem egészen ez a rendeltetése. A törvényjavaslat szerint a szakképzési alaprészből támogatásban részesülhetnének a gazdasági kamarák is, a szakképző iskolai tanulók gyakorlati képzéséve l összefüggő feladataik ellátásához. A szakképzésről szóló törvény szerint a gazdasági kamarák igen jelentős feladatokat kaptak a szakképzés területén, így a gazdálkodó szervezetek gyakorlati képzésénél a feltételeknek a meglétét vizsgálni, a képzés egész folyamatában felügyelni, ellenőrizni és a képzésre vonatkozó rendelkezéseknek a betartását, megtartását ellenőrizni. Ez az ellenőrző tevékenység igen fontos. Fontosságát alátámasztja az az állami számvevőszéki vizsgálat is, mely szerint - idézem : "A gya korlati képzés feltételei általában csak a mennyiségi igényeket elégítik ki, a minőségi követelményeket csak elvétve." Ugyancsak az Állami Számvevőszék szakképzési vizsgálati anyagából tudhatjuk meg azt, hogy az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelü gyelőség akcióellenőrzése során súlyos munkabiztonsági hiányosságokkal találkoztak. 234 munkáltatónál a követlen baleseti veszély miatt meg kellett szüntetni, meg kellett tiltani a berendezések használatát, és összességében az 1328 ellenőrzött képzési hel y háromnegyed részén nem megfelelő körülmények között folyt a szakmunkástanulók gyakorlati képzése. A szakképzésről szóló törvény szerint ezt az ellenőrző tevékenységet - amelynek a fontosságát hangsúlyozom - az illetékes területi gazdasá gi kamara a szakképző iskola közreműködésével látja el. Ez az együttműködési lehetőség iskola és kamara között - megítélésem szerint - mindenképpen hasznos, és az ellenőrzés hatékonysága érdekében szükséges is. Ugyanakkor a szakképző iskolák számára nincs finanszírozási lehetőség ennek a közreműködésnek az ellátására, ez a gazdasági kamarákra hárul. Ezért indokoltnak tartom, és egyetértek azzal, hogy a gazdasági kamarák a Szakképzési Alaprész forrásaiból támogatást kapjanak, de megítélésem szerint csak akk or, ha ezt az ellenőrző tevékenységet a szakképző iskolák bevonásával végzik, s akkor is pályázat útján és utólagos, tételes elszámolással. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Felszólalásomban az előttünk fekvő nagy jelentőségű törvényjavaslat n éhány fontos eleméről szóltam. Azokról a kérdésekről, amelyeket nem érintettem, a későbbiekben felszólaló szocialista képviselőtársaim még szólni fognak. A törvényjavaslatot én a nemzetgazdaság által igényelt, korszerűen képzett szakemberek számának a növe lése és az ezzel kapcsolatos társadalmi igények érvényre juttatása szempontjából igen fontosnak és hasznosnak ítélem meg, és az esetleges kisebb módosítások után képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) (18.10) ELNÖ K (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Körösfői László képviselő úr felszólalását. Kétperces reagálásra kért lehetőséget Pálfy István, a Magyar Szocialista Párt részéről. Megadom a szót. PÁLFY ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ors zággyűlés! Körösfői László képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatban szeretnék néhány dolgot megemlíteni, konkrétan kamarai oldalról. Szakképzőiskolai gyakorlatomra támaszkodva és most immáron két éve a kamaránál dolgozva mondhatom azt, hogy igazán fon tos dolog az, hogy a gyakorlati képzés a kis- és középvállalkozásoknál megfelelő módon finanszírozva is legyen, és úgy tűnik, hogy ez a törvényjavaslat erre módot nyújt. Úgy gondolom, mindenki emlékszik, aki a szakképzéssel foglalkozott, az úgynevezett szó rványellenőrzések korára, amikor is elég furcsa módon olyan esetek álltak elő, amikor is egy esztergályos volt kénytelen kozmetikus tanulók gyakorlati foglalkozását ellenőrizni. Képviselőtársam nagyon jól rámutatott arra, hogy a kamarák ezt csak az iskolák