Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló, 1990. évi XXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
369 Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy rövid kiegészítést fűzzek ahhoz, amit Kósa Lajos képviselőtársam korábban má r elmondott, hiszen azt hiszem, hogy a törvényjavaslat alapvető problémáját fogalmazta meg, amikor az irányítási és tulajdonosi jogkörök összevonásával, a funkciók összekeveréséről szólt. A FideszMagyar Polgári Párt parlamenti frakciója ezért nem támogatj a alapvetően ezt a törvényjavaslatot. Van azonban itt egy másik probléma is, amelyről azt gondoltuk, hogy 1990 után - a kormányváltás után , a demokratikus parlament létrejötte után már meghaladtunk, de úgy tűnik, hogy ez a probléma most visszaköszön ebbe n a törvényjavaslatban. Ez pedig az a korábbi gyakorlat, amit Torgyán József állampártinak nevezett - én inkább ilyen késő kádári gyakorlatnak nevezném , miszerint valamilyen problémát, valamilyen gondot egy névváltozással, egy bizottság létrehozásával k ívánunk orvosolni. A törvényjavaslat indoklása úgy fogalmaz, hogy a "törvényhozás a jövőben is nagy jelentőséget tulajdonít a turizmus gazdaságban betöltött szerepének." Ez kétségtelenül így van, tisztelt képviselőtársaim, és azt hiszem, nincs a parlament ben egyetlenegy olyan párt sem, amelyik ezzel ne értene egyet. Azonban nem hiszem, hogy a turizmus fontosságának, a turizmus jelentőségének az elismerésére pusztán az az eszköz elegendő, hogyha az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium nevét kiegészítjük Ipari , Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumra. 1996. május 10én a parlamentben egy parlamenti nyílt nap volt a turizmusról. Akkor a körülbelül 500 jelenlevő előtt felszólalt a miniszterelnök úr és az ipari miniszter is. Nyilvánvaló, hogy a jelenlevők má r a miniszterelnök hozzászólása alatt ki akarták valamilyen módon fejezni nemtetszésüket, de ez igazából csak az ipari miniszter hozzászólásánál csapott át egy füttykoncertbe, ezzel az az 500 szakmai érdeklődő, jelenlevő adott éles bírálatot arról, hogy a HornKuncze kormány hogyan viszonyult eddig a turizmus kérdéséhez. (17.30) Ez a törvényjavaslat most egy lépést tesz abba az irányba, hogy valamilyen módon ezt a sérelmet, ezt a sebet gyógyítsa az MSZPSZDSZ kormány, azt hiszem azonban, hogy ez rossz megol dás. Ilyen alapon a minisztérium nevét ki lehetne egészíteni más fontos területekkel is, hiszen a műszaki kutatásfejlesztés például vagy az energetika legalább olyan fontos kérdés és probléma, mint a turizmus kérdése. Én tehát azt hiszem, hogy nem ez a me goldás arra, hogyha a turizmus kérdésével komolyan akarnak foglalkozni, nem az a megoldás, hogyha mondjuk az országos idegenforgalmi bizottság elnökének MSZPfrakciótagot neveznek ki, hanem az a megoldás, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium ezzel a kérdéskörrel teljesen más alapállásból foglalkozik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki szólni? Nem. Megkérdezem Csiha Judit államtitkár asszony t, kíváne a vitában elhangzottakra reagálni? Megadom a szót Csiha Judit államtitkár asszonynak. DR. CSIHA JUDIT igazságügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr a szót. Majd a lezárás előtt kívánok reagálni. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a törvényjavaslat elfogadásáról most nem tudunk határozni. Indítványozom viszont a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az előterjesztést bocsássa részletes vitára . Kérem, szavazzanak. (Szavazás.)