Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3543 törvénybe, hogy ezeket a fejezeteket – na most fejből idézem – , tehát '97. valameddig ki kell cserélni és módosítani kell. Tehát az új alkotmányozással kapcsolatban kellene é s volna célszerű ezt a rendkívül fontos műhelymunkát, majd az erre épülő kodifikációs munkát elvégezni, és erre a – és én most magánvéleményt mondok el, nem a bizottság véleményét – diktatórikus jellegű Házszabály nem ad lehetőséget. Maga az alkotmányelők észítő bizottság is érezte ennek a fonákságát, és megpróbált a saját jóindulatából ezen segíteni, tehát magánolvasmányként az Országgyűlés különböző szervei és felkent országgyűlési képviselők által beterjesztett módosító indítványt. Ezek mind illegális ir atok voltak, afféle szamizdatok, parlamenti szamizdatok, amelyeket talán a pad alatt olvasgattak az alkotmányügyi előkészítő bizottságnak a tagjai, és ha jó ízlésük és a hajlamaiknak megfelelt, akkor ezt előterjesztve némiképp modulálták vagy modifikálták a koncepciót. Ez azonban nem egy szabályos út, nem egy eredményes út, és semmiképp se látjuk annak a reményét, hogy így kialakulhat ezekben a vonatkozásokban egészséges alkotmány. Azt is elismerem, hogy ezek a területek távol esnek az általános érdeklődést ől. Rendkívül sok jogelméleti, alkotmánykonstrukciós feladat van itt, amit meg kell oldani, rengeteg probléma. Ahhoz képest egy rendkívüli helyzetben való szabályozás kérdése másodrendű. Ez éppen olyan, mint a biztosítéknak a kérdése, ami éppen akkor működ ik, amikor baj van. Amikor baj van, akkor azonban totálisan fontossá válik, akkor semmi sem annyira fontos. De mivel ritkán van baj, hála istennek, nem kell háborúval számolni, és nem kell arra számolni, hogy megint rendkívüli állapotot kelljen kihirdetni, ennek következtében ezt a padló alá söprik, és nem tartják fontosnak. Meg is értem ezt. De hangsúlyozom, hogy abban a pillanatban, amikor baj van, akkor ez a legfontosabb kérdés, akkor emberéletek ezrei múlhatnak azon, hogy helyese a szabályozás, fölkész ülteke az arra illetékes szervek, hogy a leghatékonyabban védjék az országot. (14.40) A honvédelmi bizottság, látva ezeket a problémákat, meghívta a mai ülésére az alkotmányelőkészítő bizottság elnökét, hogy adjon tanácsot, mit lehet tenni. Hogy tudjuk n agyon csekély vélemény- és érdekérvényesítő képességünket érvényesíteni, hogy meghallgatásra találjanak az aggályaink, és erre tulajdonképpen nem tudtunk teljesen szabályos és reguláris módot találni. (Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnök e foglalja el.) Gál Zoltán elnök úrral beszéltem erről, akit szeretettel üdvözlök az elnöki székben, és ő a saját jóindulatából és az ügy iránti elkötelezettségéből fakadóan készségesnek mutatkozott arra, hogy a honvédelmi bizottság képviselőit meghívja az alkotmányelőkészítő bizottság holnapi ülésére, ahol a bizottság közös véleményét elő lehet adni. Az előbb fejeződött be az ezzel foglalkozó honvédelmi bizottsági ülésszakasz, napirendi szakasz, ahol azt a kérést tolmácsolja a honvédelmi bizottság az alko tmányügyi bizottság felé, hogy hallgassa meg két kijelölt tagját az ominózus pontokkal kapcsolatban, és engedje meg azt, hogy elkísérjen bennünket a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, egy kitűnő jogtudós és szakember, aki annak idején, '89ben is részt vett a nemzeti egyeztető tárgyalásokon, az alkotmánymódosítások kiegészítésében. Úgy gondolom, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy előadjuk a szorongásainkat, elmondjuk a javaslatainkat, és utána nem tehetünk má st, mint hogy az alkotmányelőkészítő bizottságra bízzuk ezeknek az eldöntését. Nem látom értelmét annak, hogy most mindezeket előadjam. Írásban módosító javaslat formájában – de hangsúlyozom, hogy ezek ilyen szamizdatok, mert nincs házszabályi törvényes a lapjuk – , tehát ezeket beterjesztettem és beadtam a bizottság nevében most, pár perccel ezelőtt, ezeket holnap, amennyiben meghívást kap a honvédelmi bizottság, akkor készséggel elő fogjuk adni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraib an.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :