Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
3537 ahogy túlléptünk annak idején, 1992ben, akkor, amikor megteremtettük annak lehetőségét, hogy azok az intézmények, amelyek a társadalom érdekéb en kívánnak sok évszázados szerepet vállalni és ezt újraéleszteni, azok jussanak hozzá, mondjuk, az ingatlanokhoz. Most erre nem térek itt ki, hiszen a mai napirend nem ezt érinti. De azt igenis érinti, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer hivatkozom a n agyszámú kérdőjelre, a Magyar Katolikus Püspöki Kar – és nem római katolikus, ahogy ezt állandóan idézik, hanem Magyar Katolikus Püspöki Kar – legutóbbi nyilatkozataira az egyszázalékos üggyel kapcsolatban, hogy nem jól mennek a dolgok. Egyáltalán nem úgy történik a kormánnyal kapcsolatos megállapodások terén az ügyek menete, ahogyan az elvárható lenne. Természetesen ugyanezt elmondhatná nyilván a református egyház is, ugyanezt elmondhatná az evangélikus egyház és más történelmi mértékben – és léptékben sze repet játszó, iskolafenntartó és egészségügyi intézményeket fenntartó, ennek a teljes skáláját üzemeltető egyházakról beszélek. Ezért az a véleményünk, hogy nem hiányozhat az alkotmány koncepciójából és a szövegéből a továbbiakban az, hogy a vallásszabadsá g érdekében deklarált lelkiismereti és vallásszabadság klasszikus megfogalmazásán túlmenően legyen kinyilvánítva, hogy a tanulás és az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás intézményrendszerében megfelelő, azonos feltételek biztosítására és fejlőd ésére kell már az alkotmányban figyelmeztetni mindenkit, aki az alkotmány alapján illetékes lesz hosszú időn keresztül ezeknek az ügyeknek az intézésére. Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekeztem nem ismételve álláspontunkat, hanem annak új elemeit és fontosna k vélt elemeit hangoztatva az általános vitában ezzel a hozzászólással rögzíteni a Magyar Demokrata Fórum álláspontját. Köszönöm figyelmüket . (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces é szrevételek következnek. Először megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mind Trombitás Zoltán, mind pedig Bauer Tamás beszélt már arról, hogy a vá lasztójogi törvény lényeges elemeit, a választási rendszer lényeges elemeit magába az alkotmány normaszövegébe be kell majd építeni. Balsai István felszólalására azért vagyok kénytelen reagálni, mert az eddigi viták során is volt néhány olyan előterjesztésjavaslat, amely lehetővé tette, hogy bizonyos tartalmi elemek bekerülhessenek a mostani alkotmánykoncepcióba is. Elsősorban az arányosság kérdésére gondolok – és néhány frakciónak, többek között éppen a MDFnek az ellenállása miatt ez nem kerülhetett be, és ezért viszonylag csupaszabb ez az előterjesztett szöveg. Szeretném jelezni, hogy Trombitás Zoltánnak is a Fideszből, Gulyás Józseffel együtt nekem és az MSZP részéről Nagy Sándornak is volt ilyen irányú előterjesztése. Tehát lehetett volna ebben a körbe n valamit tenni. Az arányosságról néhány szót, éppen azért, hogy világos legyen, miről van szó. A jelenlegi magyar választási rendszer azért, mert nem kompenzál az egyéni mandátumok és a listás eredmények között, lehetővé teszi azt, hogy az országban viszo nylag legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt akár egy 2030 százalék közötti viszonylagos első támogatottsággal is megszerezze a parlamenti mandátumoknak a többségét. Tehát egy viszonylag kis támogatottságú vagy akár a választópolgárok túlnyomó része által elutasított politikai erő is szerezhet parlamenti többséget, aminek következtében az ellenfeleinek a nevében is gyakorlatilag dönthet a parlamentben. Ezt kellene valamilyen formában javítani. A kormányprogram tartalmaz utalást arra, hogy az arányosít ásra kellene törekedni. Ennek keretében egyébként saját magam ki is dolgoztam egy szélesebb rendszert, tehát nemcsak a lényegét, indítványt terjesztettük elő, úgy gondolom, hogy megvan a lehetőség arra, hogyha politikai erők ebben egyetértenek, tegyük reál issá a népképviselet elvét és a parlamentben valóban a választópolgárok többsége által megválasztott politikai erő rendelkezzen parlamenti hatalommal.