Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - Dögei Imre (FKGP) - a belügyminiszterhez , a földművelésügyi miniszterhez és az igazságügy-miniszterhez - "A magyar állampolgárok jogbiztonsága" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DÖGEI IMRE (FKGP):
349 kell azo nban mondanom, hogy sem májusban, sem a mai napig, sem a területileg illetékes Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, sem a BorsodAbaújZemplén Megyei Rendőrfőkapitányságra feljelentés, bejelentés nem érkezett. A jog nemcsak a büntetőjogi védelmet ismeri ily en az magatartásokkal szembeni védekezésre, hiszen rendelkezésre áll a polgári törvénykönyv 190192. §ában megfogalmazott birtokvédelem, ami egy jól bevált jogeszköz néhány száz év óta. Ez a jogszabály meghatározza a birtokosnak a birtoka ellen irányuló t ámadás elhárításához szükséges intézkedést, az úgynevezett jogos önhatalom intézményét, de annak korlátait is, amikor kimondja, hogy az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybev ételével járó időveszteség magát a birtok védelmét hiúsíthatná meg. Ha jogos önhatalom alkalmazására nincs lehetőség, akkor ugyancsak hatékony eszköz az eredeti birtokállapot helyreállítására vagy a zavarás megszüntetésére - és viszonylag gyors is - a közi gazgatási úton történő birtokvédelem, amely a jogsértés bekövetkeztétől számított egy éven belül vehető igénybe. (15.40) Ezt az illetékes községi, városi, illetve fővárosi kerületi jegyzőnél kell kezdeményezni. Ettől függetlenül azonban a birtokos közvetle nül is kérhet védelmet a bíróságtól, ha az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás. Ezen kívül még, továbbá ugyancsak a polgári törvénykönyv ismeri a kártérítés intézményét és ennek a kötelezését, amikor is a birtoksértő köteles megtéríteni a magat artásával okozott kárt, ami ugyancsak a bíróságra tartozik. Végül a termésföld haszonbérletére vonatkozó szabályok is pontos eligazítást adnak a tekintetben, hogy a haszonbérbeadó jogszerűen gyakoroltae felmondási jogát, illetve felmondása alapjá n a haszonbérlet megszűntnek tekinthetőe, s milyen időponttól, ehhez képest jogszerű volte a bérbeadó eljárása. Az elmondottakból talán kitetszik, hogy jó néhány jogi eszköz áll rendelkezésére a polgároknak, magánszemélyeknek, jogi személyeknek arra, hog y a jogos birtokukat megvédjék, megtartsák, illetve visszaszerezzék. Ennek következtében az igazságügyi kormányzat és a kormány egyetlen tagja sem mondhat mást, mint azt, hogy a rendelkezésre álló hatályos jogszabályok igénybevétele és jogi út alkalmazása megfelelő eszköz, ezek alkalmazása már a jogalkalmazó szervek joga és egyben kötelezettsége is. Miután egyéb hivatalos adat nem áll rendelkezésre, s a bíróságok, esetleges bírói eljárások kimenetelét semmilyen tekintetben nem kívánja a kormány véleményalk otásával befolyásolni, ezért engedje meg, képviselő úr, hogy magáról az esetleges el nem indított per kimeneteléről ne nyilatkozzam. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm államtitkár a sszonynak a választ. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae azt? DÖGEI IMRE (FKGP) : Sajnos, nem fogadhatom el a választ. Itt különböző indokokat felhozott az államtitkár asszony. Egy lényeg: a napraforgó nem érett be, a kár körülbelül 45 millió forint. És é n a napraforgót védem. Tudniillik tudomásul kell vennünk - és ez sajnos igaz , hogy nem egy város határában működő termelőszövetkezetről van szó, egy kis faluról, ahol a termelőszövetkezet elnöke még mindig nagyon nagy úr. És akkor, amikor a szövetkezetek megszűntek, egy nagy birtok van még mindig e pillanatban, nyilván hogy kisebbségben vannak azok a földtulajdonosok, különböző fenyegetések vannak. Kérdem én, amikor ilyen verőlegények sorfala között mere megszólalni valaki olyan területeken, amikor ilyen drasztikus intézkedésekkel akarják érvényesíteni a jogokat. Tehát én semmiképpen nem fogadom el ezt a választ, mert itt arról van szó, hogy egyébként is a sertésállományunk nagyon gyenge lábon áll, katasztrofális a mezőgazdaság helyzete, akkor ez pótolja azt, amit nem lehet pénzzel pótolni.