Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 26 (230. szám) - Határozathozatal az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3415 (16.30) Úgy gondolom, hogy ezt most úgy beállítani, hogy én bármiféle, a törvénnyel összeütközésbe kerülő személlyel együtt voltam látható, amikor később a Miniszterelnöki Titkárságra kerülő tévés személyiséggel együtt és számos rádiós személyiséggel együtt voltam jelen az autószalonban, hát én úgy gondolom, ez enyhén szólva csúsztatás az államtitkár úr részéről. De ha már ő úgy gondolja, hogy minis zter úrral akar engem összemosni, akkor hadd hívjam fel a figyelmét az államtitkár úrnak, hogy nekem nem áll rendelkezésemre az a belügyi apparátus, ami rendelkezésére áll a belügyminiszternek, ilyen módon nekem nincs módom meggyőződni arról, hogy valaki e llen majd a későbbi években indule büntetőeljárás. De összehasonlítván ezt az esetet Prisztás József és a belügyminiszter fényképezkedésével! Ott egy ismert maffiavezérrel (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) fényképezkedett a miniszter úr, én pedig eg y autószalontulajdonossal (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.), számos jelen lévő képviselő és egyebek társaságában. Azt hiszem, a kettő között kell tudni különbséget tenni, és azt is kell tudni, hogy ezt az interpellációban részt nem vevő személyr e nézve előadni a Házszabályba ütköző magatartás is. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés, úgy látom, hogy a lovagiasság szabályai szerint – elnézést kérek Sepsey képviselőtársamtól, ő ezt talán nem osztja – , de úgy látom, h ogy a lovagiasság szabályai szerint a háromórás vitánk lezajlott. Annyit szabad legyen a legutóbbi felszólaláshoz hozzátennem, hogy egy tanulság adódik: nem túlságosan szerencsés képeket mutogatni a parlamentben, mert soha nem lehet tudni, hogy kivel fényk épezték le az embert, vagy kivel fogják lefényképezni. Negyedórás szünetet rendelek el . (16.50) (Szünet: 16.3316.47 Elnök: dr. Kóródi Mária Jegyzők: Boros László és Tóth István) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megkérem képviselőtársaimat, hogy fáradjanak be az ülésterembe, rövidesen határozathozatalra kerül sor, ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy az irodákból, a folyosókról szíveskedjenek az ülésterembe fáradni, mert a Ház pillanatnyilag még nem határozatképes. Ismételten arra kérem képviselőtársaimat, ak ik az irodákban vagy a folyosón tartózkodnak, hogy sürgősen fáradjanak az ülésterembe! Határozathozatallal kezdjük a munkánkat, a Ház pedig szemmel láthatóan határozatképtelen. Tisztelt Országgyűlés! A ma reggeli bizottsági elnöki értekezlet javaslata alap ján ajánlás készítésére, illetőleg tárgysorozatbavételről való döntésre az Országgyűlés elnöke kijelölte a bizottságokat. Erről az érintett bizottságok közvetlenül kaptak értesítést. Az érdeklődő képviselők a Bizottsági Főosztály főemelet 12. számú szobá jában tájékozódhatnak. Határozathozatal az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :