Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 26 (230. szám) - Morvai Ferenc (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Miről folytattak, illetve folytatnak megbeszéléseket az alvilág, a feketegazdaság kiemelkedő egyéniségeivel?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - MORVAI FERENC (FKGP):
3405 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, elfogadjae a választ? CZOMA KÁLMÁN (FKGP) : Köszönöm az államtitkár asszonynak a válaszát. Valóban már többször konzultáltunk ebben a dologban, hiszen jártak itt fönt is ezekről a településekről. Sajnos megoldás nem történt, mert hát ott állnak, hogy le kell állítani ez t a tisztítóberendezést. Ugyanis napról napra drágul az energia, mármint az üzemanyag és a tengelyen való szállítás, tartálykocsiban való szállítás és magának a tisztítónak a berendezése is napról napra többe kerül. Ezt nem bírják el, mert egy, illetve há rom település idős lakosságáról van szó, akiknek a nyugdíja kevés, és köbméterenként bizony olyan magas a szállítási költség, hogy azt nem tudják megfizetni. Viszont olyan sokba kerülne – most már több mint 300 millióba – a szennyvízvezetéknek a megépítése , mert itt átemelőrendszereket kellene kiépíteni, ugyanis olyan dombos a területe Zala megyének és ennek a tájnak is, ahol ezek a települések fekszenek. Itt patthelyzetbe kerültünk, sajnos nagyon nehéz helyzetben vannak ezek a települések, és azzal, hogy á llamtitkár asszony ezt elmondta, amit elmondott, ezzel nem oldódik meg a problémájuk, így nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) (15.50) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Interpelláló képviselőtársunk nem foga dta el a választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az Országgyűlés elfogadjae a választ? Kérem, szavazzanak! Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 179 igen szavazattal, 53 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Morvai Ferenc (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Miről folytattak, illetve folytatnak megbeszéléseket az alvilág, a feketegazdaság kiemelkedő egyéniségeivel?" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Utolsó interpellációnk kö vetkezik, amelyet Morvai Ferenc úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, nyújtott be a belügyminiszterhez, "Miről folytattak, illetve folytatnak megbeszéléseket az alvilág, a feketegazdaság kiemelkedő egyéniségeivel?" címmel. Képviselő urat illeti a szó és figyelmet kérek tisztelt Országgyűlés. MORVAI FERENC (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt időszakban többször megjelent a sajtóban, a rádióban, hogy a Belügyminisztérium és a Budapesti Rendőrfőkapitányság magas rangú vezetői kapcsolatot tartanak fenn, nyilvános helyeken is találkozgatnak, együtt járnak fogadásokra a nyakkendős maffiózók és a feketegazdaság vezetőivel. Olyan információk jutottak el hozzánk, mely alapján feltételezni lehet, hogy a Központi Bűnüldözési Hivatalt ö nök azért hozták létre a maffiózók közreműködésével, egyrészt, hogy megvédjék elvtársaikat, a nyakkendős maffiózók barátaikat, akik sok száz millió forintos visszaéléssel (Moraj, derültség.) kapcsolatos ügyüket eltussolják. Másrészt lehetetlenné tegyék a p olitikai ellenfeleiket. Tönkretegyék akár 100 ezer forintos feltételezéssel is a magyar vállalkozókat. Vannak konkrét tények, hogy áthelyezik vagy nyugdíjba küldik azokat a megyei rendőrkapitányokat, akik ehhez az inkorrekt munkához nem statisztálnak. A fe ntiek alapján konkrétan kérdezem: