Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 19 (227. szám) - Dr. Dobos Krisztina (MDF) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Felelősséget érez-e a miniszter a pedagógusok bérhelyzetéért?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
3037 tapasztalatokkal a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyetemmé alakulását illetően a honvédelmi tárca, azt hiszem, rendelkezik, és ezek bizonyára önök rendelkezésére is állnak. A törvény zá rórendelkezése valóban különböző időpontokat említ. Én azonban szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a törvénynek egyes részei az 199697es tanévre írják elő a hallgatókkal kapcsolatos bizonyos jogállásoknak a végrehajtását, a pályázati rendszerrel tö rténő főiskolai igazgatói és oktatói állomány kinevezését pedig 1998. június 30áig teszi kötelezővé. A többi időponttal kapcsolatban én azt szeretném csak önnek említeni, hogy elég sokan jelentkeznek és érdeklődnek a rendészeti főiskola felé, és gyakorlat ilag aki '97ben kezdi, az is négy év, az 2001ben fejezi be, s jelenleg a Rendőrtiszti Főiskola a régi tematika szerint hirdette meg (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a '97es felvételt is. Én erre hívnám föl az államt itkár úr figyelmét, hogy itt valami intézkedés sürgősen szükséges lenne. Köszönöm szépen. (Gyér taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Kös zönöm szépen. Hogy mennyire napirenden van ez a kérdés, mi sem bizonyítja jobban, hogy itt előttem van az október 30i dátumot viselő, a BM rendészeti oktatás stratégiai kérdéseiről, szervezeti és irányítási struktúrájáról szóló előterjesztés, amit a közel jövőben sorra kerülő miniszteri értekezlet tárgyalni fog. Még egyszer megköszönöm képviselőtársamnak, hogy felhívta erre a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.) Dr. Dobos Krisztina (MDF) - a művelődési és közoktatás i miniszterhez - "Felelősséget éreze a miniszter a pedagógusok bérhelyzetéért?" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Dobos Krisztina, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni a művelődési és közoktatási miniszter úrnak, "F elelősséget éreze a miniszter a pedagógusok bérhelyzetéért?" címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó. DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örü ltem annak, amikor itt a költségvetési vita kapcsán meghallottuk, hogy a Clintonkormány után a magyar kormány is 2000re be kívánja vezetni az Internetet minden iskolában. Ennek következtében arra gondoltam, hogy miniszter úr nyilván tájékozódik, és az In ternetet maga is használja. Ha használja, akkor azt tapasztalja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal egy kiadványt készített, ami az Interneten bárki számára lehívható, amiben az egyes foglalkozások első félévi béremelkedését mutatják. Talán azt a kérdést , költői kérdést fölösleges is feltennem, hogy vajon mit gondolnak, hogy melyik ágazatban a legalacsonyabb a béremelkedés. Nem csigázom önöket, természetesen az oktatásban. Az oktatásban 8,7 százalékos volt – '95höz képest – a béremelkedé s, a 24,5 százalékos inflációhoz viszonyítva ez jelentős mértékű bércsökkenést jelent. De hogyha csak a szellemi foglalkozásúakat nézem a különböző ágazatokban, akkor azt kell hogy tapasztaljam, hogy ez csak 7,4 százalékos az oktatásban, tehát még rosszabb az oktatás pozíciója.