Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 13 (225. szám) - Az ülésnap megnyitása - A társadalombiztosítás helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP):
2891 lehető legkisebb mértékben kelljen a családján kívül másokra támaszkodnia. A jelenlegi helyzet alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a magyar társadalom egészében riasztó mértékben csökkent az a képesség, és az elmúlt években csökkent az a lehetőség is, hogy az emberek túlnyomó része önmagáról gondoskodjon. Szeretném megismételni és pontosítani a magyar társadalom egy jelentős részében riasztó mértékben csökkent az a képesség, hogy önmagáról gondoskodjon. Riasztó mértékben csö kkent az a képességünk, hogy megküzdjünk az élet mindennapi nehézségeivel, konfliktusaival a munkahelyen, a családban és a mindennapos ügyeink intézésében. Erről a kérdésről szeretnék szólni. Közismert, hogy az '60as évek végétől egy napjainkig tartó roml ási folyamat tapasztalható egészségi állapotunkban. (12.50) Évről évre nőtt a keresőképtelenséget okozó megbetegedések, a megrokkanások, a korai halálozások aránya. A '80as években már minden harmadik nyugdíjazás megrokkanás miatt történt. A '80as évekre az egészségi állapot lett a magyar társadalom legsúlyosabb problémája. Ezt már észre kellett venni. Erre magyarázatot kellett keresni. A legkézenfekvőbb válasz a helytelen életmód, táplálkozás, dohányzás, alkohol, az önkizsákmányoló munka a második gazdas ágban s a többi. Sokan észrevették azt is, hogy ennek általános romlásnak mentális alapja van. Hogy az orvoshoz forduló betegek egyre nagyobb százaléka valamilyen neurózisban szenved. Ha összehasonlítottuk helyzetünket más országokéval, akkor előbbutóbb f el kellett tenni a kérdést: mi az, ami nálunk rosszabbul működik? Milyen összefüggés van egy politikai rendszer működése és az egészségi állapot között? Mi az, ami általános jelenség, és mi az, ami rendszerspecifikus? A mindennapi életü nket meghatározó két szerveződési centrum a család és a munka. Egy adott rendszer nem közvetlenül betegít, hanem a rendszer által meghatározott mindennapi életviszonyokon keresztül. Tehát a mindennap megélt munkahelyi viszonyokon keresztül és a család élet ét meghatározó viszonyokon keresztül. Hogy érthetőbb legyen, egy példát említenék. Japánban a '60as években a halálozási mutatók megegyeztek Magyarországéval. A rendkívül gyors japán iparigazdasági fejlődést többek között két dolognak tulajdonítják. Elős zör: átvették és továbbfejlesztették a legkorszerűbb ipari találmányokat és gyártási eljárásokat. Másodszor: átvették és saját tradíciójukhoz, kultúrájukhoz adaptálták, ötvözték a legmodernebb munkaszervezési modelleket. Azt hiszem, hogy a japán munkaszerv ezési és vezetési szisztéma lényeges vonása nem az alárendeltek akaratának és ellenállásának megtörése, hanem az akarat erősítése és közös célra irányítása. Az ember akaratának, lelki energiáinak állandó erősítése, kondicionálása, hogy képes legyen megküzd eni azokkal a nehézségekkel és problémákkal, amelyekkel a munka együtt jár. Japánban ma a világon a legmagasabb, vagy legmagasabbak között van a várható átlagos életkor. Azt hiszem, ez a két dolog nem független egymástól. Természetesen Japán csak példa és nem minta. De ebben sok más országgal együtt példa, hogy az egészségi állapot és a munka világa összefügg egymással. Egy közelmúltban végzett vizsgálat szerint a 16 éven felüli magyar népesség 34 százalékának voltak depressziós tünetei. A felnőtt lakosság egyharmada él olyan enyhébb vagy súlyosabb negatív érzelmi állapotban, amelyet a tehetetlenség, a sorssal való megbirkózás képtelensége, a konfliktustűrés gyengesége, a magárahagyottság érzése, a közöny és a jövő elvesztése jellemez. Mi váltja ki ezeket a tüneteket? A környezet ellenséges beállítottsága, a részvétlenség, az az érzés, hogy nem számíthatunk senkire, ha bajban vagyunk. Mi a mi mindennapi környezetünk? A családon kívül elsősorban a munka, a munkahely az a környezet, amelyik a sorsunkat meghatár ozza. A rokkantnyugdíjazásoknál az orvosszakértői bizottságok, hogy megkülönböztessék a baleseti eredetű és a foglalkozási eredetű rokkantságot, a nem ide tartozó rokkantságot okozó megbetegedéseket sorsszerű megbetegedéseknek szokták mondani. Én azt hisze m, hogy ma ez a sorsszerű megbetegedés többet jelent annál, mint amit az orvosszakértői bizottságok ezen gondolnak.
