Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 13 (225. szám) - Az ülésnap megnyitása - A társadalombiztosítás helyzetéről szóló politikai vita - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
2850 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőház! Az előttem szóló Torgyán József képviselőtársam, aki épp távozóban van a teremből, amit sajnálok, egy kisgazda megoldást ígért n ekünk, amit aztán utána valamilyen ismeretlen oknál fogva az általánosság szintjén elkent, és valójában a kisgazda megoldásról nem hallottunk semmit, amit sajnálok. Most vagy azért, mert nincsen, vagy azért, mert el akarta nagyon titkolni előlünk a frakció vezető úr a kisgazda megoldást. Én magam részéről nem ígérek önöknek a társadalombiztosítás és ezen belül az egészségbiztosítás bajaira egy általánosan elfogadható, biztos megoldást. Inkább szeretnék beszélni megoldási alternatívákról és ezeket szeretném f elvetni. A '80as évek reformkoncepciói a kötelező biztosításra való áttéréstől azt remélték, hogy biztonságos forrást fog teremteni az egészségügy számára, megszünteti a maradékelv szerinti finanszírozást, az éves költségvetési alkuknak való alárendeltség et. Az akkori reformkoncepciók másik fő célja a teljesítményfinanszírozási módszer bevezetése volt, amitől az egészségügyi kormányzat a hatékonyság növekedését, a strukturális problémák megoldását, az orvosok pedig jövedelmük növekedését várták. Tulajdonké ppen senkinek sem teljesült a várakozása. A mindennapi tapasztalatok meglehetősen ellentmondásosak. Így nagy veszélye van annak, hogy a döntéshozók az eredeti célokban is elbizonytalanodnak, s a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik. Pedig elhamarkodot t következtetés lenne azt mondani, hogy téves lépés volt az egészségbiztosítás kialakítása és az új finanszírozási módszerek bevezetése. Kissé leegyszerűsítve, az elmúlt évekről az mondható, hogy a finanszírozási rendszer a lakosság egyre kisebb részétől b eszedett, reálértékben csökkenő forrásokat osztott el nem kellően kidolgozott módszerekkel, egy ellenőrizetlen, magára hagyott ellátórendszerben. Olyan társadalmi környezetben, ahol a törvények, szabályok kijátszása általánosan elfogadott magatartási minta , továbbá ahol a rohamos társadalmi polarizációban a költségvetési szféra jövedelme - és ideértem az egészségügyet is - korábban soha nem tapasztalt mértékben szakadtak el a gazdasági versenyszférától. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy 1995b en az infláció megvalósította a kiadások szűkítését. Az elmúlt éveket tekintve 1995ben volt a legjelentősebb az egészségügyre fordított kiadások reálértékének a csökkenése. Ez éreztette is hatását a működési zavarok fokozásában. Hangsúlyozni szeretném, ho gy az egészségügyi kiadások '95ös és '96os helyzete alapvetően eltér a korábbi évekétől. Ennek a megállapításánál az indoklása igényli, hogy néhány adatot is ismertessek. 1989 és '91 között a GDPnek az egészségügyi közkiadásokra eső része ugrásszerűen e melkedett, 4,9 százalékról 6,4 százalékra. Ez két tényezővel magyarázható. Jelentősen csökkent a GDP, valamint reálértékben is növekedtek az egészségügybe juttatott források a költségvetési finanszírozásról az egészségbiztosítási finanszírozásra való átáll áskor. 1991 és '94 között a GDPnek az egészségügyi kiadásokra fordított részaránya lényegében változatlan volt, 1995ben pedig csökkent. A gyógyítómegelőző ellátásra fordított kiadások reálértéke '90 és '95 között 18 százalékkal csökkent az általános inf láció alapján számolva. Köztudomású, hogy az egészségügyi infláció magasabb volt az átlagosnál, így valójában még ennél is nagyobb mértékben csökkent a kiadások reálértéke, az egészségügyi infláció figyelembevételével körülbelül 40 százalékkal. Ez a helyze t egyrészt sürgeti a reformokat, azaz a szűkös források hatékonyabb felhasználását, másrészt azonban korlátozza a reformok mozgásterét. Világosan kell látni, hogy az egészségügyi rendszer egészét tekintve a gyors, látványos javulásnak nincsenek meg a reáli s gazdasági feltételei. Sem a kormányzat, sem az Egészségbiztosító Önkormányzat nem fordított elég figyelmet az egészségügy gazdasági tendenciáinak reális értékelésére, a megfelelő következtetések levonására és széles körű megismertetésére. Ebből következő en a várakozások mind a politikusok, mind az egészségügyi dolgozók, mind a lakosság
