Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Döntés önálló indítvány sürgős tárgyalásáról - Határozathozatal az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
2801 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak ügyrendi kérdésben megadom a szót Toller László képviselő úrnak. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Történt itt ma egy esemény. Egy alkotmánybírót megválasztottunk, akinek feltétlen gratulálnunk kell és elismerni eddigi, Alkotmánybíróságnál folytatott tevékenységét is. Történt még egy esemény, eg y alkotmánybírójelölt nem kapta meg a tisztelt Ház szavazatainak a többségét. A megválasztott alkotmánybíró is 27 ellenszavazatot kapott. Hétpárti egyetértés volt a jelölésben. A meg nem választott alkotmánybíró úr - nem tudni kinek a szavazatával, titkos volt a szavazás - nem érte el a szükséges többséget. Én úgy gondolom, hogy a képviselők lelkiismeret szerinti szavazását - egy titkos szavazás esetében - még akkor sem lehet megakadályozni, hogyha egy frakció, mint például a szocialista frakció, kinyilván ította azt, hogy támogatja mind a két jelöltet. Én úgy érzem, hogy ez a sajnálatos esemény - nem tudom, hogy sajnálatose, de megtörtént esemény - nem jogosítja fel az ellenzéki pártokat arra, hogy úgy minősítsék a kormánypártok tevékenységét és képviselői t, ahogy ezt egy előre felolvasott nyilatkozattal Isépy képviselőtársam tette. Köszönöm a figyelmet. (Taps az kormánypárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A ma reggeli bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján ajánlás készí tésére, illetőleg tárgysorozatbavételről való döntésre kijelöltem a bizottságokat. Erről az érintett bizottságok közvetlenül kaptak értesítést. Az érdeklődő képviselők a Bizottsági Főosztály főemelet 12. számú szobájában tájékozódhatnak. Döntés önálló indítvány sürgős tárgyalásáról ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Keller László, dr. Kiss József MSZP, Gaál Gyula SZDSZ képviselőtársaink sürgős tárgyalást kérve, benyújtották az Egészségbiztosítási Alapból gyógy ítómegelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslatukat , T/3410. számon. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánjáke indokolni a sürgősségüket. (Előterjesztők jelzik, hogy nem.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az Országgyűlést, hogy egyetérte a törvényjavaslat sürgős tárgyalásával? Kérem szavazzanak, ha lehetséges. Most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 215 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, l tartózkodással a törvényjavasl at sürgős tárgyalását elfogadta. Kérem, a miniszterelnök úr gépét bekapcsolni! Határozathozatal az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocs átásáról ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Múlt heti, illetve tegnapi ülésünkön több előterjesztés általános vitáját lezártuk, de a részletes vitára bocsátásukra nem került sor. Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az országgyűlési k épviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló, T/3121. számú törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára . Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)