Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Csiha András (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Mezőgazdasági őrszolgálatról jelenben és jövőben" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSIHA ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
2793 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Csiha András úr, az MSZP képvisel ője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek: "Mezőgazdasági őrszolgálatról jelenben és jövőben?" címmel. Csiha András képviselő urat illeti a szó. CSIHA ANDRÁS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismereteim szerint a mez őgazdasági őrszolgálattal kapcsolatos teendőket 1980ból származó minisztertanácsi rendelet, illetve MÉMrendelet szabályozza. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy az elmúlt hat évben jelentős változások történtek a mezőgazdaságban, így többek között megszűntek a t ermelőszövetkezetek által fenntartott mezőőri szolgálatok, az önkormányzatok vagy ezeknek döntő többsége forráshiányra hivatkozva fölszámolták a helyi települési mezőőri szolgálatot. A kárpótlás eredményeként nagy számú földtulajdonos jelent meg, akik igén yelnék a mezőőri szolgálatot, hozzáteszem: jogosan. De ugyanakkor - például a zártkertekben - sem alkalmaznak ma már csőszöket. Egy korábbi, 1991ből származó FMtájékoztató szerint többek között az érdekelt magánszemélyek és az önkormányzatok közötti megá llapodás alapján mint szolgáltatási tevékenységet lehetne végezni a mezőőri szolgálat fenntartását és működtetését. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban azért néhány probléma adódik. Többek között: rendkívüli sok magánszeméllyel kellene szerződést, megállapodást kötni; figyelemmel kellene kísérni a tulajdonosi kör változásait; mindez óriási adminisztrációt, bürokráciát jelentene. Ugyanakkor, akik nem lennének hajlandók ilyen megállapodás megkötésére, azoknak a területét is egy adott szolgálat, adott esetben egy fe lügyelet alatt tartaná - hisz' esküjéből ez következik , ugyanakkor ezek a nem szerződő felek a rájuk eső költséget nem fizetnék meg, ez pedig méltánytalan lenne a szerződéskötőkkel szemben. Ezért kérdezem államtitkár urat, tervezie a tárca, egy: a mai v iszonyoknak megfelelő szabályozás kialakítását azzal, hogy a főbb elveknek, elsősorban a teherviselésre vonatkozóan országosan nagyjából azonosan kellene érvényesülni, illetve a második: hogy a mezőőri szolgálat fenntartásához szükséges eszközök forrásai a dott esetben hogyan lennének biztosítva állam, állam és önkormányzat, vagy valamilyen más konstrukcióban? Tisztelettel várom államtitkár úr válaszát. (Taps a kormánypártiak oldalán.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : A kérdésre Kis Zoltán államtitkár úr válaszol. DR . KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Igen, készül az előterjesztés, a mezőgazdasági őrszolgálatról szóló törvény, feltételezhetően még ebben a hónapban a kormány e lé kerül, és a következő év első negyedévének jogalkotási programjában szereplően itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt kerül majd megtárgyalásra. Ez a törvény hivatott nemcsak a mezőőri szolgálatot, hanem már az elfogadott vadászati, erdőtörvény szerin t, illetve a halászati törvényben megfogalmazott halőrökre vonatkozó rendelkezéseket egyesítve egy olyan őrszolgálatot működtetni, aminek a jogosítványait - itt elsősorban a közhatalmi jogosítványra gondolok - a védelmi, a büntetőjogivédelmi és adott eset ben a fegyverviselési és használati szabályok is rendezik, mert az eddigi szabályok már részben idejétmúltak, részben pedig nem is alkalmazhatóak a jelenlegi viszonyok közepette. Mi lesz a mezőőrökkel? A mezőőrök fenntartása álláspontunk szerint elsősorba n tulajdonosok érdekeit szolgálják, ezért a költségeinek a viselése is azon kört kell hogy érintse, akinek a tulajdonát a mezőőri szolgálat védeni fogja.