Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. BOROSS PÉTER (MDF):
2739 A kérdés azért is nag yon lényeges, mert eldönti a jövőt is. Ha nem tisztázódik, hogy elemeiben is mit értünk államháztartási reformon, akkor feltehetően soha nem is jutunk oda, hogy közösen eldöntsük, hogy most már történt egy államháztartási reform. Ami itt a hozzászólásokban elhangzott, az számomra felvet egy olyan kérdést, amely tulajdonképpen nem szorosan csak ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik, de mégis szükségesnek tartom szóvá tenni. Közigazgatási működésünk általános problémáihoz kapcsolódik ugyanis. Ez az autonómia és az ellenőrzés viszonya. Elképesztő dolog, ahogy kialakult a közfelfogásban, és joggal, hozzá kell tennem, alátámasztottan, hogy az ellenőrzési jogosultságot általában autonómiaveszélyeztető tényezőnek ismer fel mindenki, holott az autonómia, az egy teljes kö rű vagy amilyen körű döntési kört jelent, az ellenőrzés pedig utólagosan bizonyos folyamatok kontrollját. Nem úgy nálunk. A közigazgatást az elmúlt 40 évben jellemző, állandó központosításból fakadó beavatkozási inger arra készteti, hogyha az ellenőrzési funkciót gyakorolja, akkor feltétlen döntési köröket is minősít és abba is beavatkozik. Így nem teljesen alaptalan az a félelem, amelyik az ellenőrzési jogosítvány kapcsán az autonómiáért kezd aggódni. És ez úgyszólván minden autonóm rendszerben, beleértve az önkormányzatoknál is, felismerhető aggodalom. És ez az aggodalom támasztja alá azt a - gondolom , azért sokak által felismert tényt, hogy bizony, ha a közigazgatásunk másképp működne, beleértve a pénzügyi, gazdasági kontrollt folytató igazgatási szerv ezeteket is, ha szabályosan működne, ha megfelelő módon működne, ha szakszerűen működne, akkor talán nagyon sok vitára nem is támadna alap itt, és az aggodalom is kisebb lenne amiatt, hogy a közigazgatás címén egy központosító hajlam avatkozik be vagy szán dékozik beavatkozni az autonómiákba. Mindezt én csak azért mondom el, mert itt a hozzászólásokból az a benyomás alakult ki, hogy ez a nem először, és gondolom, nem is utoljára felvetett dilemma, sőt egyszer majd tárgyalandó dilemma, amelyik az államszervez et egész működését kell hogy érintse, hogy mi a közigazgatás vagy annak egyik eleme, az ellenőrzési funkció, és mi az autonómia, és annak milyen körben érvényesülnek jogosultságai, nos, egyszer egy olyan vita tárgya legyen, amelyik ezt a kérdést másféle fe lfogásban is alapvetően tisztázni igyekszik. Kétségkívül a jelenleg benyújtott törvényjavaslat meghatározza bevezető és nagyon szűkre szabott indokolásában - gondolom, ez is szándékos , hogy itt valamiféle korrekcióról van szó, más törvényi szabályok adap tációjáról, ami miatt korrigálni kell, tehát hogy a kincstári rendszer most bővül, meg egyébként is egy év tapasztalat van, ennek következtében bizonyos módosítások elkerülhetetlenek: vagy a Munkaerőpiaci Alap kezeléséért felelős miniszter rendelkezési jog át, vagy a jogosultság megosztását az önkormányzatokkal valami módon szabályozni kell. A társadalombiztosítás visszatérő és ismert és krónikus hiánya miatt valamiféle intézkedésekre kell lehetőséget teremteni, vagy a megyei és regionális területfejlesztési tanácsok jogállását, netán szervezeti hovatartozását egy ilyen törvényben, egy módosított törvényben meg kell oldani. Elvileg a kérdés így, hangsúlyozom még egyszer, el is fogadható, kényszerek teremtenek bizonyos korrekciós helyzetet, és akkor ennek a ko rrekciós helyzetnek eleget kell tenni. Tehát ez a törvény. Ha valódi jelentőségében mérlegeljük, akkor más döntések konzekvenciáját foglalja magában, vagy pedig olyan technikai természetű módosításokat, amelyek valami oknál fogva a jogalkotó számára szüksé gessé váltak. Szabad legyen annyit megjegyezni, hogy a törvényen eredendően is és minden módosítás alkalmával is rajta ül a pénzügyi, gazdasági törvényeinket általában jellemző átok, a nehézkes fogalmazás. Tehát én úgy hiszem, hogy a mi pénzügyi, gazdasági joganyagunk, amely hatályos, bizonyos jogalkotási, jogszabályszerkesztési kritériumoknak egyszerűen nem felel meg. Talán egy nagyon is jellemző példa erre épp az államháztartási törvény, amelyiknél a bővített körmondatok, a bővített mondatok bűvöletében élő jogszabályszerkesztő bizony a jogszabályszerkesztés általános elveitől meglehetősen elrugaszkodik. Hangsúlyozom még egyszer: itt ürügy csak, hogy én ezt szóvá teszem, általában pénzügyi, gazdasági jogalkotásunkra jellemző mindez. Természetesen a törvén yelőkészítő szakjogászképzés, és főleg a pénzügyi területen működő szakjogászképzés
