Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár:
2709 (8.50) Ebben a pályázatban lényegében ezeket az objektumokat eladásra kínálják, ugyanakkor funkciót is megjelölnek a pályázato kban - hát mi más funkciót lehet megjelölni, mint olyanokat, hogy laktanya, lőtér, lőszerraktár, holott nyilvánvaló, hogy a továbbiakban már nem erre lesznek ezek felhasználva. Ezért komoly problémaként merül fel az, hogy ezeket az objektumokat nem lehet a z önkormányzatoktól elvonatkoztatni. Ezekre a területekre az átruházott államigazgatási jogkörben eljáró önkormányzati, építésügyi hatóságok területfelhasználási, építési, illetve telephelyengedélyt nem tudnak kiadni az új tulajdonosoknak. Erre csak a körn yezetvédelmi és gazdasági állapotfelmérést, illetve hatásvizsgálatot követően szakhatósági egyeztetések és jóváhagyások sorozata és lakossági fórumok után az önkormányzatok képviselőtestületei által elfogadott rendezési tervekben engedélyezett funkciók ism eretében kerülhet sor. Nyilvánvalónak látszik, hogy a hirdetményben feltüntetett funkciókra civil, jogi és természetes személyek nem tudnak vállalkozni. Az eladó viszont más funkciót nem tud megjelölni, ennélfogva a felkínált ingatlanok használati értéke k örülbelül a nulla táján helyezkedik el; a forgalmi értéke felbecsülhetetlen. Ugyanakkor egész komoly formában felvetjük azt, hogy ezeknek az ingatlanoknak a múltbeli történetre az, hogy lényegében kisajátította valamikor a magyar állam őket az önkormányzat októl, illetőleg elődjeiktől, nyilván honvédelmi célokra, az akkori honvédelmi céloknak megfelelően. Tehát itt kisajátítás történt. Mi úgy véljük, hogy az lenne a jogos, a normális és az erkölcsös, hogyha az önkormányzatok ezeket visszakapnák, és a köz cél jára hasznosíthatnák. Ugyanakkor egyes ilyen objektumokban még szociális feszültség is jelentkezik. Erre például fel szeretném hozni Abasár helyzetét, ahol egy ilyen objektum van, egy ilyen honvédségi lakásokra szolgáló épületben 18 fiatal házast helyeztek el, még 1992ben. Bérleti szerződést kötöttek a Honvédelmi Minisztériummal, ugyanakkor most a bérleti szerződéseket nem kívánják meghosszabbítani. Ez a 18 fiatal házas, aki most nem tud máshol elhelyezkedni, az önkormányzat nem tud nekik hirtelen lakást a dni, a honvédelmi vonalról felszólítást kapott, hogy november 15ig ürítsék ki a lakásokat, ellenkező esetben kilakoltatják őket. Mi úgy véljük, hogy ennél mindenképpen jobb megoldást kell találni, el kell kerülni azt, hogy 18 fiatal házas hirtelen az utcá ra kerüljön. Én úgy vélem, hogy vagy a bérleti szerződések meghosszabbításával, vagy pedig méltányos áron történő felajánlással el kellene érni, hogy ezek az emberek megvásárolhassák a lakásukat. El szeretném mondani, hogy ezek az emberek sokat fordítottak a lakásoknak a rendbehozatalára, tehát az ő pénzük ebben már benne van. Ugyanakkor vannak ugyanezen helységben ugyanilyen hasonló lakások üresen, amelyeket nyugodtan elfoglalhatnának a honvédségnek azok a személyei, akik ide le szeretnének költözni. Tehát erre mindenképpen méltányos megoldást kérünk. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Még azt vetem fel, hogy ennek az egész kérdésnek a megoldására célszerű lenne egy törvényt beterjeszteni, és erre kérjük a Honvédelmi Mini sztériumot, hogy ezt kezdeményezze. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Fodor István államtitkár úrnak. DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Elnö k Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Az átalakulás során feleslegessé váló honvédségi ingatlanok hasznosítása egy szabályozott rendben történik, és ennek a szabályozásnak az a célja, hogy ebből a honvédségnek bevétele legyen, amelyből részben a költségvetési kiadásait fedezni tudja. Meg kell mondanom, hogy nagyon sok gondunk van ezzel, ezekkel az ingatlanokkal, a hasznosítással. Az ingatlanpiac olyan, amilyen, kicsi a kereslet, probléma van az árakkal, hiába szakértők állapítják meg az árakat, nagyon gyakran p olitikai támadásokra ad okot az, illetve, ha nem