Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 7 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
2569 Ahogy a világ befutotta, mondjuk, azt a technológiai növekedési pályát, amire a II. világháború előtt évtizedben fölkészült, csődbe mentek a nem liberális közgazdaságtanok, és a '70es évek gazdasági válság a után megint a liberális közgazdasági iskolák váltak népszerűvé. Népszerűvé? Mondjuk, politikailag alkalmazhatóvá. Elsősorban ezeket éppen a konzervatív politikai pártok karolták föl. Nagyon egyszerű okból volt, hogy az új liberalizmust a konzervatív poli tikai pártok karolták föl a nyugati régiókban, különösen az angolszász világban. Egyszerűen azért, hogy ki, milyen gazdaságpolitikai eszmerendszerbe kapaszkodik, az nagyon attól függ, hogy éppen kivel vitatkozik. Végül is az a nagy konfliktus, amit megélt NyugatEurópa, az az volt, hogy a szociális piacgazdaságtan, piacgazdaság elveit leváltották a szocialista közellátás, állami ellátási rendszer elveivel, gyakorlatilag így is mondhatjuk, hogy a német kereszténydemokraták eszméivel szemben győzedelmeskedett az angol munkáspárt és a svéd szociáldemokrata párt eszmerendszere, amelyik az állami kötelezettségvállalásokat elválasztotta teljesen a piactól; nem szociális piacgazdaságot csinált, hanem piactól független közellátási rendszereket, és ennek következtébe n olyan terheket vállalt magára az állam, amit - amikor véget ért a növekedés, és bekövetkezett az első gazdasági válságperiódus - nem bírt elviselni úgy, hogy ne adósodjon el. És hogy szabadulni tudjon az állam részben a sok szempontból ésszerűtlen kötele zettségvállalások elől, részben az iszonyatos eladósodás nyomásából, részben, hogy a növekedést ne fékezzék annyira az állami elvonások, nem volt más választása Thatchernek, Reagannek és más konzervatív nagy politikusoknak, mint hogy teljes erővel, teljes mellszélességgel a liberális gazdaságpolitikai elvek mellé álltak ki. Privatizáltak, elsősorban Thatcher - mert Reagannek nem volt mit, mert ott, ugye, a postán kívül nem engedtek mást korábban államosítani; az én konzervatív amerikai barátaim azt mondják, hogy a posta is csak azért állami Amerikában, hogy az emberek lássák, hogy ha valami állami, az miért rossz, és nehogy bárki is államosítani akarjon. Szóval, Thatcherék privatizáltak, ugye, ma nagyon büszke az egész konzervatív politikai mezőny arra, hogy a thatcheri privatizáció például milyen csökkenésre vezetett 1015 év távlatából az energiaszolgáltatásokban. (Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ők voltak azok, akik az állam kötelezettségvállalását lerúgták magukr ól - gondoljunk a végtelen háborúkra a szakszervezetekkel és hasonlókkal. Egy valamivel nem boldogultak, ez az egészségügy. Önkritikusan be kell vallaniuk, hogy ott ésszerűsíteni még ők sem tudtak. Mindezt azért mondtam el, mert amikor mi azt kérjük számon az államunktól, hogy miért a chicagói iskola meg a számokat összeadó meg más primitívek eszméiben van, akkor valójában egy olyat kérünk számon ezen a szerencsétlen kormányon, ami teljesen méltatlan. Nem ilyen emelkedett egy kormány soha, hogy valamilyen i skola híve legyen. A kormány nyilván a helyzet nyomása alatt helyezkedik arra az álláspontra, hogy most jobban hisz a neoliberális közgazdaságtani érveknek - mint ahogy manapság a szociáldemokrata pártok is egyre többet hisznek NyugatEurópában is a neolib erális érveknek - egyszerűen azért, mert nem tudnak kikerülni abból a képtelenségből, hogy többet vállaltak az államok magukra, mint amit az állampolgárok adóban, járadékban hajlandók megfizetni. Hogy Magyarországon ez még fokozottan így van, ezt mutatja a z, hogy átmentünk egy gazdasági válságon, amelyik teljesen érthetően a tbjáradék fizetési tömegét lecsökkentette Magyarországon, nemcsak azért, mert olyan sokan kikerülik. Ugye, közben fennkölt elveket találnak, hogy azért kerülik ki, mert valójában lopna k a nyugdíjasoktól, meg az egészségügytől, mikor kikerülik a tbjárulékot, de azt nem ígérik meg. De ha a kikerülőket leszámítjuk is, objektíven egymillióval csökkent a keresők száma ezen sokféle válság hatására, tehát érhetően kegyetlen nyomás alatt van. Kegyetlen nyomás alatt van az állam azért is, mert úgy jöttünk át ebbe a rendszerbe, hogy több mint egymillió állami alkalmazott volt. Ugye? És akkor, amikor a keresők száma több mint egy millióval csökkent a versenyszférában, akkor hogy a fenébe lehetett volna az állami alkalmazottak számát őrizni? Egy része átszervezéssel kikerült az államtól, mondjuk a MÁV önállósításával -
