Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 7 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
2559 ország, kormánypárti képviselőtársaim pedig elmondják, hogy nehéz körülmények között ez a létező legjobb költségvetés. Volna egy másik séma is: az ellenzék előszeretettel fölsorolja azok at az igényeket, amelyeket a társadalom a költségvetéssel szemben megfogalmaz, érez, ezeket számon kéri, kormánypárti képviselőtársaim pedig elismerik, hogy ezek az igények valamennyien jogosak, de most nincs rá mód, és ha most elviseljük a megszorításokat , akkor majd ki fog törni a bőség, és majd meg lehet valósítani minden szép vágyat. Megpróbálok kitörni ezekből a sémákból, bár nagyon nehéz, és néhány kérdést teszek föl, amelyre keresem a választ. Az egyik ilyen kérdés: megfelele a költségvetés a lakoss ági elvárásoknak? A másik kérdés, hogy megfelele a költségvetés az ország hosszú távú érdekeinek? A harmadik kérdés lehetne az, hogy működőképessé teszie a megroggyanó működőképességű országot ez a költségvetés, s a negyedik, kicsit talán filozófiai kérd éskör: igazságosabb és testvériesebb lesze Magyarország, ha ez a költségvetés megvalósul? A lakossági elvárások nagyon sok módon megközelíthetők, a nagyon konkrét, képviselőkhöz érkező levelektől kezdve az átfogó, tudományos igényű szociológiai elemzéseki g. Én bevallom, hogy kicsit önkényesen két olyan elvárást fogalmazok meg, illetve hozok ide a tisztelt Ház elé, amelyet fontosnak tartok. Az egyik az életszínvonal növekedése iránti közismert igény, a másik a közbiztonság iránti közismert igény. Ha valamiben van széles körű egyetértés a magyar társadalomban, az az, hogy nehezen viseli el a növekvő jövedelemkülönbségeket. Tehát nemcsak amiatt panaszkodik, hogy az ő életszínvonala stagnál vagy romlik, hanem kifejezetten rossz hangulatot kelt a jöved elemollónak a nagyfokú tágulása. Jogos vagy jogtalan ez a társadalmi érzés, ezen lehet vitatkozni. Az biztos, hogy egy olyan évtizedsorozat áll mögöttünk, amelyben nagyon összeszorított volt a magyar társadalom jövedelemszerkezete, s az emberek úgy nőttek föl, hogy ezt természetesnek vették. Valószínű, sőt biztos, hogy egy piacgazdaságban szélesebbre kell nyíljék az olló, de nagy különbség van a között, hogy egyesek fölfele, mások lefele mennek, vagy mindenki fölfele megy, csak egyesek gyorsabban, mások las sabban. Úgy érzem, hogy e tekintetben az a személyi jövedelemadó megközelítés, ami itt történt, nem a legszerencsésebb üzenet a társadalom számára, hiszen sokkal nagyobb mértékben csökkent a progresszivitása az adónak, és ezt a társadalmi igazságosságérzés t nem szolgálja ki az a csomag, amely a '97es költségvetést meghatározza. Fékeződike a fogyasztói árindex, kérdezhetjük, sőt nagyon sok szép adatot kaptunk arról, hogy ha hónapos bontásokban nézzük a dolgokat, akkor egy komoly fékeződés figyelhető meg. K ét kellemetlen kis kérdést teszek föl mindössze ezzel kapcsolatban: milyen szerepe van ebben annak, hogy az energiaáremelést átnyomtuk a következő évre, hogy fog ott kihatni, és mi is lesz a helyzet a gyógyszerek árával? Itt egy érdekes ellentmondásra vag yok kénytelen fölhívni a figyelmet. A gyógyszerek térítési díja jövőre legfeljebb 18 százalékkal emelkedhet, jelentette ki a tárca egyik vezetője, és a gyógyszerártámogatási rendszer átalakítását azért ellenezte, mert ez felborítaná a mostan kialakult ára lku rendszerét. Az ellentmondás, amire rá akarok mutatni, az az, hogy a kormány programjában, tehát nem valamelyik párt programjában, hanem a kormány programjában szerepelt a gyógyszerfinanszírozási rendszer gyökeres átalakításának a terve. Ilyen értelembe n tehát most a kialakult áralku nem ütközhet egy kormányprogramba. Úgy érzem tehát, hogy súlyos kételyek merülnek fel. Való igaz, a kormány nem ígérte az életszínvonal növekedését jövőre, csak azt ígérte, hogy nem romlik tovább. Közbiztonság. Minden család ban van károsult úgyszólván valamilyen szempontból, aki szembetalálkozott közbiztonságunk ingatag dolgával. Veszélyben vannak a lakások. Az autókat nem is említem, mert mondhatjuk azt, hogy az a társadalomnak csak egyik rétegét érinti, de azért az elgondol koztató, hogy egyre nehezebb biztosítást kötni az autólopások ellen. De veszélyben vannak már a járókelők is. Ha valaki egyedül marad egy villamosmegállóban, könnyen elveszítheti, mondjuk, egy hölgy, a kis táskáját, benne esetleg havi fizetését. Ugyanakkor az is igaz, hogy túl nagy
