Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KISS JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - FARKAS IMRE (MSZP):
2183 Okait most nem boncolnám, hogy itt valóban arról vane szó, hogy termelékenység i probléma van, vagy az, hogy a normarendszert ily módon alakították át, ennek ma nincs jelentősége. De tény, és azt hiszem, ezt mindannyian elismerhetjük, hogy feltételezhetően, nem mindig a dolgozónak a hibája, ha alul teljesít. Mi következik be ebben az esetben, ha mondjuk, hogy 70, 80 vagy 90 százalékos teljesítményszintet ér el a dolgozó? Ekkor a 8 órás munkaidő ellenére, a minimálbérnél kisebb összeget keres. Valójában a bérrendszer megfelel a minimálbérnek, de éppen a teljesítményszint miatt a dolgoz ó mégis a minimálbérnél kevesebb összeghez jut. Mi történne, ha a törvénynek ezt a részét alkalmaznák? Három elemet említenék, amiért - véleményem szerint - hátrányosan érintené ez a dolgozót. Az egyik egy korábbi törvényünk, amikor gyakorlatilag felemeltü k a nyugdíjkorhatárt, tehát 62 évig kell dolgozni valakinek. A másik, hogy a dolgozó alacsony jövedelmű, s az alacsony jövedelme miatt, a nyugdíjnál rendkívül alacsony nyugdíjellátásra számíthat majd. A harmadik elem, ami a mostani javaslathoz kapcsolódik , hogy kevés szolgálati idővel fog rendelkezni, hiába tölt 8 órát a munkahelyén, kevesebb lesz a szolgálati ideje. Mivel nem gyűlik össze a szolgálati ideje, nem tud korábban nyugdíjba menni, illetve, amikor nyugdíjba megy is, megint kisebb ellátásban fog részesülni. Ezért tehát azt javasoljuk - és úgy tudom, hogy ebben a kérdésben van is fogadókészség az előterjesztő részéről , hogy a teljes munkaidőben dolgozók esetére ne vonatkozzon ez az előírás, és akkor a többi tekintetben a (6) bekezdéssel kapcsolat ban különösebb kifogásunk nincs. Én azt kérem a bizottságoktól, hogy az általunk benyújtott kapcsolódó módosító javaslatokat e tekintetben támogassák. Köszönöm. (Taps a kormánypárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kiss József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. KISS JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! A 11. és a 11. (Sic!) számú módosító javaslattal kapcsolatban szeretném elmondani. Ebből az egyik az, amit Farkas Imre kép viselő úr itt az előbb idézett, hogy igazában a bizottság érdemben azért nem tudta elbírálni ezt a két módosító javaslatot, de nagy örömünkre szolgált, hogy képviselő úr indítványa rávilágított egy újabb hibájára ennek a pontnak. Tudniillik ennek a bekezdé snek van egy eleve, az előterjesztésben lévő elég érdekes tartalmi hibája. Egy rossz megfogalmazásból fakadóan, a minimálbérrel arányos munkabérnek a társadalombiztosítási időszakra, jogszerző időszakra vonatkozó aránya nemcsak az egynél kisebb esetben iga z, hanem az egynél nagyobb esetben is, e szerint a megfogalmazás szerint. Az pedig - azt hiszem - nem volt az előterjesztő valós szándéka, hogy valakit nagyon magas jövedelemmel, tehát mondjuk a minimálbér ötszörösét elérő jövedelemmel, egy év alatt öt év szolgálati viszonyt szerezzen. Ezért ezt ki kell javítani, kapcsolódó módosító indítvány formájában, amibe bele lehet építeni Farkas Imre képviselő úr által jogosan felvetett problémát is. Azt is meg lehet a kapcsolódó módosítóban oldani. Köszönöm figyelmü ket. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : A vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a következő vitaszakaszt, az ajánlás 13. pontjában lévő módosító javaslat alapján. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a vita e szakaszában? Felszólaló nem jelentkezik, a vita e szakaszát le zárom. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a 1455ig terjedő, valamint az ezzel összefüggő 61. és 63. pontok vitája. Megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, magyar Szocialista Párt. FARKAS IMRE (MSZP) :