Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. CSEHÁK JUDIT, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke:
2181 módosító indítvány, sem pedig a szociális bizottság által jegyzett indítványcsomag ezt az eredeti célt nem közelíti meg oly mértékben, mint ahogy azt a kormány megközelíteni javasolta. Azonban abból indultunk ki, hogy ezt a célt nem feladva egy későb bi módosítás során a fix összeget lehet, lesz lehetséges emelni, miközben a bérhez kötődő, százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot tovább lehet csökkenteni. Most azonban, az indulásnál figyelembe kellett vennünk mindazoknak az argumentációját, a kik elmondták, hogy a kormány eredeti javaslata, a 4500 forintos fix összegű hozzájárulás elsősorban azokat a foglalkoztatási ágakat terhelte volna meg, ahol egyébként is rendkívül alacsonyak a bérek és ahol a jövedelemtermelő képesség is rendkívül alacson y. Támogatást kellett volna igényelni, méghozzá jelentős mértékben, a foglalkoztatásra szolgáló alapból, és erősen kétséges, hogy mi lett volna a végeredménye, mennyi bevétel származhatott volna ebből a társadalombiztosításnak. Pénzügyi szakemberek szerint a szociális bizottság által benyújtott, sok tekintetben természetesen nem tökéletes javaslat, biztosabb bevételt jelent a társadalombiztosítási önkormányzatok számára, mint a kormány eredeti javaslata vagy a képviselőtársaim módosító indítványa és éppen e zért, vagy valószínű éppen ezért a biztosítási önkormányzatok egyeztetésben részt vevő képviselői a szociális bizottság által benyújtott módosító indítványokat támogatják. A tisztelt Ház tehát úgy mérlegelheti a szociális bizottság által támogatott módosít ó indítványokat, hogy azok nem ellenkeznek sem a nyugdíjbiztosítási önkormányzat, sem az egészségbiztosítási önkormányzat szándékával, és az egészségügyi természetbeni szolgáltatások fedezetét tervek szerint '97 évre biztonsággal garantálni tudják. Szeretn ém megjegyezni, hogy akkor, amikor ez a rendszer kialakul, akkor nem valami sajátos magyar megoldás kerül bevezetésre. Szeretném elmondani, hogy legutolsó tapasztalataim szerint is a világnak nemcsak ezen a táján, tehát nemcsak KözépKeletEurópában, hanem mindenhol másutt gondot jelent az egészségügyi szolgáltatások fedezetének a biztosítása. Minden olyan helyen, ahol az indusztriális társadalom hagyományos, nagy létszámot foglalkoztató foglalkoztatási struktúrája felbomlott., bizonytalanná válna akár a já rulék, akár az adó bevétele. Tréfálkozva egy angol közgazdász professzor azzal vígasztalt engem, amikor rákérdeztem, hogy mit tenne, ha ő Magyarországon választ keresne erre a problémára, azt mondta, hogy ő nem tudja hogy mit tenne, de ha mi kitalálunk val amit ennek a kérdésnek a megoldására, valami egészen eredetit és zseniálisat, akkor kéthárom év múlva az angolok, a németek, a skandinávok hozzánk fognak járni tapasztalatcserére. Meg kell mondanom elnök úrnak és képviselőtársaimnak, hogy engem nem nagyon , hétköznapi szóval dobott fel, nem nagyon vidámított fel ez a lehetőség, hogy kitalálhatjuk mi magyarok az üdvözítő megoldást. Komolyra fordítva a szót azonban úgy gondolom, hogy valóban közös felelősségünk a társadalombiztosítási szolgáltatások számára a bizony egyre nehezebben megteremthető fedezetet összegyűjteni. Azzal fejezném be a tájékoztatásomat, hogy bizottságunk egy kérdésben rendkívül bizonytalanul viselkedett. Csontos Miklós képviselőtársam egy módosító javaslatcsomagot nyújtott be, amelyikben a három törvényen javasolta végig vezetni azt, hogy a köteles szó maradjon el és kijelentő módban fogalmazzunk. Bizottságunk ennek a fontos kérdésnek az eldöntésében számtalanszor változtatta meg a véleményét. Kevéssé vígasztalt bennünket az, hogy az előte rjesztő képviselője a mi bizottsági ülésünkön nem támogatta, a költségvetési bizottság ülésén viszont pártolta ezeket az indítványokat. Így tehát a kormány számára komolyan eldöntendő kérdés marad, hogy Csontos Miklós képviselő úr, egyébként komolyan mérle gelendő, s valóban a törvény szövegét javító indítványait a végszavazásnál elfogadjuke. Én megköszönöm elnök úrnak a lehetőséget, hogy együttesen mondhattam el, összefoglalóan a véleményemet. Feltehetően azok számára, akik egyébként is ismerik részletesen ezeket a módosító indítványokat. (Általános taps.)