Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP):
2158 Mindenki tudja, hogy a nyugdíjasoknak sokkal több nyugdíjat kellene adni; helyzetüket nagymértékben javítani kell. De tisztelt Képviselőtársaim! Lassan minden egyes munkavállalóra jut egy nyugdíjas - pontosabban majdnem minde n egyes munkavállalónak egy nyugdíjat is fedeznie kell a befizetéseiből , miközben olyan országokban, amelyben lényegesen magasabb a nyugdíjkorhatár, ott ez a szám egészen más, van ahol háromnégy munkavállalóra jut egy nyugdíjas. Ezt figyelembe kell venn i, és ahhoz, hogy emberi megélhetéshez méltó nyugdíjakat fizessünk, mindenképpen azért azt is tudnunk kell, hogy a megmaradt, viszonylag kevés számú munkavállaló terhelése nem fokozható végtelenségig. Ezért azon tisztelt képviselőtársaim - és persze válas ztóink, akik figyelik a parlamenti vitát, vagy régebben is figyelték a parlamenti vitát - azért érzékelhetik azt, hogy - szerencsére - bizonyos rémhírek, bizonyos tragikus jóslatok nem valósultak meg az előző két esztendőben. Ugye, hallottuk különböző torz beállításokból, hogy ez a kormány meg fogja szüntetni a családi pótlékot; mint látjuk, nem szűnt meg, hanem arról folyik most a vita, hogy kellő arányban emelie a kormány, vagy az a bizonyos emelés az nem megfelelőe az igényekhez képest. Lehet érvelni - persze , hogy jobban is lehetne emelni; de mindenesetre nem szűnt meg. Ugyanez áll természetesen a gyermekgondozási segélyre is. A nyugdíjasok helyzete nehéz, de őszintén: aki jár nyugdíjasok közé, fórumokra, beszélget velük, tudja, tapasztalja, hogy bár milyen nehezek is a terheik, azt mondják, hogyha a jövő érdekében, a fiatalabb generációk érdekében kell ezeket az áldozatokat meghozni, akkor igyekeznek valóban a kevésből is kijönni. Az elmaradt kárt a politikában, a gazdaságban ritkán szokták figyelembe venni; de azért ha megnézzük azokat a keleteurópai országokat, amelyek nem követték a stabilizáció útját, és megnézzük, hogy most valóban ott igazán nyomorban élnek a nyugdíjasok, igazán nyomorban élnek azok, akik leszakadtak a gazdagodó középosztályból, azok elismerik - el kell hogy ismerjék , hogy szükség volt azokra az intézkedésekre, amelyeket sokan hevesen bíráltak. (13.20) Most volt elnökválasztás Bulgáriában, ahol hallhattuk, hogy a téli fűtés, üzemanyag, előteremtése hatalmas gondot jelent, mert 500 millió dollár az ország összes devizatartaléka egy népszerű, adakozó, populista gazdaságpolitika következtében. Magyarországon nem itt tartunk, és ez, gondolom, a kormány tevékenységét legkeményebben bíráló ellenzéki képviselőtársaim is látják, érzékel ik ezt a nyilvánvaló különbséget. Ugyanakkor természetesen arra is figyelemmel kell lennünk, hogy valóban vannak olyan megszorítások részint, részint pedig aránytalanságok a magyar gazdaságban - a magyar gazdaságpolitikában , amelyek hosszú távon bizonyos an nem tarthatók. Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak, ami igazán konyhafilozófiának tekinthető, és tanult közgazdász képviselőtársaim nyilván elmondják majd, hogy ez egy nagyon primitív, leegyszerűsített példa, de az állampolgárok többsége mégis ilyen egyszerű példákon keresztül találkozik a gazdasággal. Nos, egy évvel ezelőtt, tavaly őszén folytak a tárgyalások, és születtek megállapodások, például a közalkalmazotti béremelésekről, és akkor 19,5 százalékban állapodtak meg. Volt, ahol megkapták, volt, ahol még ezt sem tudták megkapni, de - mondjuk - fogadjuk el, hogy 19,5 százalékos béremelés egy év alatt reálisnak tekinthető. Ugyanakkor azok a tőketulajdonosok, akik kincstárjegyet vásároltak ugyancsak tavaly novemberben, azok most novemberben 29 százal ék tiszta, adómentes kamatjövedelemmel számolnak. Senki nem irigyli tőlük, senki nem sajnálja tőlük, nyilvánvaló, hogy a gazdaság mai helyzetében a megtakarítások ösztönzése fontos lépés, fontos gondolat. Egyet is értek vele, hosszú távon azonban bizonyosa n nem vállalható, nem fogadható el, hogy a munkavállalók és a tőketulajdonosok helyzete között ilyen aránytalanság legyen. Magyarán: ennyire inkább érje meg tőketulajdonosnak lenni, mint dolgozó embernek, munkavállalónak. Így tehát azt hiszem, hogy ez körü lbelül egy olyan tendencia, amely vég nélkül, a végtelenségig nem folytatható, amennyiben hiszünk abban, hogy ez a munkavállalóknak, a kisembereknek is demokrácia.
