Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - CSÓTI GYÖRGY (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF):
1940 CSÓTI GYÖRGY (MDF) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon röv iden szeretnék a Szabad Demokraták Szövetségének hozzászólására reagálni. Azt kérdezte az SZDSZes képviselőtársam, kinek szól ez a határozati javaslat? Mindenkinek, tisztelt képviselőtársam. A hazai politikai élet résztvevőinek, a szomszédos országoknak, a határon túli magyarságnak és az egész világnak. Pontosan azért, amit elmondhattam az előterjesztésben. De tiszta célkitűzéseink az európai normáknak megfelelőek és az európai gyakorlattal is egybevágóak. Hogy melyik szint a legitim a három közül, ezt föl sem lehet vetni ezt a kérdést, tisztelt képviselőtársam. A magyarmagyar csúcson a kormányzati szint és a pártszint vett részt, a harmadik, a parlamenti szint, hiányzott. Itt nem az a kérdés, hogy melyik erősebb, hanem az, hogy a parlamenti szinten ez a k érdés nem került megtárgyalásra, és nem fogadtuk el ezeket az elveket. Hogy ez miért fontos, kérem, nézze meg a jegyzőkönyvben, amit elmondottam az első 5 percben. Magyarellenes hangokat fölerősítjük ezzel? Tisztelt Képviselőtársaim! Erősek azok a hangok e nélkül is. Mi vagyunk némák vagy nagyon halk hangon szólunk. Ez a probléma. Ezért az a bizonyos harmadik út - a békés út - eredménytelen volt eddig. És ezért van az a meggyőződésünk, hogyha ez az út fenntartható és eredményessé tehető, akkor ez csakis úgy érhető el, ha kellő hangerővel szólunk a tiszta célkitűzéseink érdekében. Ezért arra kérem önöket tisztelt képviselőtársaim, hogyha most önök szintén három lehetőség közül választanak, lelkiismeretükre hallgassanak az elhangzott érvek alapján. Köszönöm. (T aps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszie dr. Szűrös Mátyás, MSZP; dr. Győriványi Sándor, FKGP; Csóti György, MDF; Rockenbauer Zoltán, Fidesz; dr. Isépy Tamás, KDNP és dr. Jeszenszky Géza, MDNP képviselőtársainknak a határon túli magyarság iránti felelősség dolgában H/3074. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszön öm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 77 igen szavazattal, 130 nem szavazattal, 53 tartózkodás mellett az előterjesztést nem vette tárgysorozatba. Tisztelt Országgyűlés! A szociális bizottság dr. Dávid Ibolya képviselőtá rsunk, Magyar Demokrata Fórum, T/3126. számon benyújtott, az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996. évi LXIII. törvény módosításáról szóló önálló indítványának tárgysorozatbavételét elutasította. A Ma gyar Demokrata Fórum frakciója kérte, hogy a tárgysorozatbavételről az Országgyűlés határozzon. Megadom a szót dr. Dávid Ibolyának, aki jelezte felszólalási szándékát. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Önálló képviselői indít ványt nyújtottam be az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló törvény módosítására. Megszületett ez a törvény az idén tavasszal, nyár elején. Ez a törvény nem rendelkezett, nem tartalmazott rendelkezést arra nézve, hogy mi minősül kórháznak, bizonyos ágylétszámhoz köthetőe az, hogy egy kórház finanszírozható vagy sem? Ezt követően megszületett egy kormányrendelet ennek a törvénynek a végrehajtására, ennek a kormányrendeletnek a címe: "Az egészségügyi szolgál tatók működési engedélyezéséről" címmel született meg. Ez a kormányrendelet sem tartalmazott rendelkezést arra nézve, mi a kórház, hány ágylétszámtól kórház a kórház és melyik kórház finanszírozható. Ennek alapján megszületett egy miniszteri rendelet, amel y az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények szakmai minimumfeltételeit szabályozza, és ez a népjóléti miniszteri rendelet az, amelyik kinyilvánítja, hogy ma Magyarországon melyik az a kórház, amelyik kaphat