Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Dr. Samu János (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal korszerűsítése" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1935 belügyminiszter úr, és elnézést kért tőlem, amelyet én természetesen elfogadok, de miután a belügyminiszter úr akkor, amikor a "Fradi vagy Fridi"vel kapcsolatos kérdésemet feltettem, mégiscsak a tényeket illetően, az ország lakosságát félrevezette. Úgy tett, mintha az általam adott adatok nem lennének helyesek, és én 7,2 millió forintról beszéltem, ahelyett, hogy az általa helyesnek vélt, amit később, utólag, az ő bocsánatkérő kijelentéséből is kitűnt, 7200 milliárd forintos téves adat közlése lett volna (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: 7,2 milliárd!) a helyes. Én úgy gondolom, hogy végül is akkor, amikor a belügyminiszter úr elismerte, hogy az én adataim voltak a helyesek a 7,2 millió forintos adat, akkor ezzel csak részben tisztázódott a k érdés, ezért én be kívánom csatolni - a Házszabály 65. § (2) bekezdése értelmében - a jegyzőkönyvhöz a Magyar Televízió Részvénytársaság elnökének, Peták Istvánnak a faxát, amelyet az én időközben történt, telefaxon történt kérésemre megküldött. Ennek érte lmében a Fradimeccs élő közvetítéséért a jogot megvásárló cég 48 ezer USAdollárt kért, tehát az általam mondott 48 ezer dolláros adat volt a helyes, nem pedig a belügyminiszter úr által mondott 48 millió dolláros adat. Ezért ezt a jegyzőkönyvhöz mindjárt becsatolom. A másik ügyrendi észrevételem az interpellációkkal kapcsolatos, nevezetesen az interpellációkkal kapcsolatban fontos hivatkozni a Házszabály 115. § (3) bekezdésére, amely tartalmazza, hogy valamennyi képviselőcsoport számára lehetővé kell tenn i, hogy legalább egy általa benyújtott interpelláció és kérdés tárgyalására sor kerüljön. Az elnök úr helyesen adott végül is a Független Kisgazdapárt számára lehetőséget három interpelláció elmondására, azonban a negyedik interpelláció elmondásával kapcso latban, arra kell hivatkoznom, hogy a Független Kisgazdapárt nem számíthatott arra, hogy a Kisgazdapárttal szembeni elvárások négyszer akkorák, mint a 209 fős MSZPvel szemben. (Taps az FKGP padsoraiból.) Mi a háromszoros elvárásnak eleget tudunk tenni, te hát teljesítünk annyit, minthogyha 627 képviselő állna a másik oldalon. (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) De azért ne kívánja, elnök úr, hogy mi arra számoljunk, hogy ehhez még hozzátegyünk 209 képviselőt. Tehát ezt az interpellációs felkérést illető en, én úgy gondolom, hogy elnök úrnak tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt, hogy a valamennyi képviselőcsoport rendelkezésére álló egy interpelláció feltételének lehetőségét ki nem használó képviselőcsoportok miatt került a Független Kisgazdapárt ily en helyzetbe, tehát a Kisgazdapárt az általa elmondott három interpellációval messze túlszárnyalta az MSZPnek a teljesítőképességét . (Moraj az MSZP padsoraiból.) Ezért ne ránk tessék ezt hátrányként az ország nyilvánossága előtt úgy feltüntetni, mintha it t valamiféle kisgazda hiányosságról lett volna szó. Én arra kérem az elnök urat, hogy a Házszabály ilyen rendelkezése, ha így felmerül - senki nem vitatja, ez egy váratlan helyzet volt, - de akkor is, a tárgyilagosság kedvéért, szíveskedjék ismertetni a há zszabályi rendelkezéseket, és akkor nem fog a Kisgazdapárt kedvezőtlen színben feltűnni. Most pedig engedje meg, hogy becsatoljam a jegyzőkönyvhöz Peták István elnök úr levelét annak bizonyítására, hogy valóban 48 ezer dollár lett volna a NewcastleFradi m eccsnek a közvetítői (Sic!) díja. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiból.) (Dr. Torgyán József a gyorsírók asztalához megy, és átnyújtja a jegyzőkönyvvezetőnek az említett iratot, majd meggondolván magát, Kuncze Gábor belügyminiszter úrhoz lép, é s bemutatja neki a faxot. Ezután ismét a gyorsírók asztalához lép és a jegyzőkönyvvezető kezébe adja az iratot.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Imponáló ez az alaposság, amit a képviselő úr mutat a 48 ezer dollár ügyében, de fel kell világo sítanom, hogy a Házszabály nem ismer olyasmit, hogy a jegyzőkönyv melléklete és becsatolt irat, de természetesen megőrizzük és irattározni fogjuk ezt a dokumentumot. Szabad legyen hozzátennem, kivívva esetlegesen az ön haragját, de most tényleg érdemben sz ólok hozzá: így igaz, én sem értem, hogy miért nem közvetíti a Magyar Televízió ezt a mérkőzést.