Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 11 (199. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP):
193 Ismét járni kezdte egyházmegyéjét. Az eredmény óriási: mintha mindenki mély álomból ébredne - új élet, új lendület, itthon van a püspök. A kispap ok is hazaszállingóztak, s ettől kezdve itt tanultak a szatmári, váradi, temesvári bezárt papneveldék növendékei is, sőt egy ideig a moldvai csángók is. 1957ben Márton Áront rendelet zárja palotájába és székesegyházába. Kispapjai hozzájárnak órára, mert ő nem mehet át az öt percre fekvő szemináriumba. A fehérvári remete most sem pihent: irányított, embereket fogadott, írt és fordított. Kényszerlakhelyéről akkor sem mozdulhatott el, amikor egyik öccsét temették. Talán elmehetett volna a temetésre - ha kéri. De Márton Áron sohasem kért. Szerinte az emberi jogok velünk születettek, nem a hatalmasok ajándéka, amelyért könyörögni kell. 1967 őszén bíboros járt az országban, a bécsi Franz König. A román pátriárka vendége volt. Szerette volna meglátogatni az ország egyetlen katolikus megyéspüspökét is. Mivel nem volt a "programban", a vendégfogadó gazda nem teljesíthette a kérést, de elrendelték, hogy jöjjön Márton Áron a fővárosba. A püspök nem mehet - mondta , hiszen kényszerlakhelyen van. Autóval vitték fel Buka restbe. Azonnal visszaadták polgárjogait, a szabad mozgási lehetőséget és személyazonossági igazolványt is kapott. S a püspök, mint 17 évvel azelőtt, ismét csak azt kérdezte: mik a feltételek? Mert feltételeket nem fogad el. S a válasz: elfogadják őt úgy, amint van. Mert tudták, hogy amit mond, azt is gondolja. S ez a legszebb elismerés azok részéről, akik ennek a nagy püspöknek a szenvedését okozták. (15.00) Mindezt Márton Áron maga mesélte el kispapjainak, mikor 1967. november 26án először jelent meg kör ükben, 10 év után. Elejét akarta venni a rágalmazó híreszteléseknek, mintha szabadságának ára lett volna. A hit, a szabadság, a legszentebb eszmények az ő számára szentek voltak, sohasem képezték alkudozás tárgyát. 1968 tavaszától ismé t megindult bérmaútjaira. Mint címerében a sziklára tapadó fenyő, olyan szívós volt az öreg püspök. Jelszava a Toursi Szent Mártoné: Non recuso laborem - nem futok a munka elől, nem utasítom el a szenvedést. 1970ben, 1971ben és 1974ben Rómában járt. Az örök város élő vértanúként fogadta. Segédpüspököt kapott - a maga jelöltjét , de hivatalban kellett maradnia, mert neve varázsszóként hatott a hívek és a nemhívők körében. Márton Áron már ekkor az, aki a történelem számára marad. Az ajánlott 75 éven túl még 9 évig kellett hordoznia a püspökség terhét. 1971. október 15én a pápa magánkönyvtárában VI. Pál pápa felállva fogadja, és elébe siet a püspöknek. A körülállók - Rómában tanuló növendékei is - meghatódva nézik az ősz püspököt, amint letérdel Krisztus helytartója előtt. A 74 éves pápa magához öleli a 75 éves püspököt. S amikor a Szentatya arra inti a növendékeket, hogy mindenben kövessék püspöküket, mert szent, a pápai dicséret szavába belepirul a csíki püspök. Sohasem törekedett a nagyok elismerésére, de a pápai szó kötelez. Ezekben a napokban a szinódusra gyűlt püspökök csodálkozva hallgatják a keleti vég ékeslatinul szóló püspökét. 1976. június 20án a gyulafehérvári Szent Mihályszékesegyház zsúfolásig megtelt. Márton Áron püspök utoljára szentelt p apokat. Érezte ő is. Ismételten elcsuklott a hangja, sírás fojtogatta. A diakonátust már átadta segédpüspökének, de pappá ő akarta fiait szentelni. Eljött 1980 tavasza. Súlyos betegen fekszik ágyában, s eddigi, többszörös lemondását nem fogadta el a Szents zék. A tavasz meghozta a nuncius látogatását, s a püspök ismét benyújtotta lemondását. A Szentatya április 2i keltezéssel most már elfogadta, és személyesen táviratozott a nagy püspöknek, ami a megtiszteltetés ritka jele. Sajnálatát fejezte ki a lemondás ténye fölött, de érveit elfogadta. S a táviratban a megérdemelt méltatás közben elhangzott a legtalálóbb pápai elismerés: integerrimus Domini famulus - az Úr legbecsületesebb, kifogástalan szolgája. Székesegyháza búcsúnapján reggel halt meg, háromnegyed 9 lehetett. És Assisi Szent Ferenc napján temették el a stigmás kezű szent egyszerű fiát, a terciáriust. Temetése méltó volt hozzá. Az
