Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - Czoma Kálmán (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Adjunk kellő tiszteletet halottainknak" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1910 DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Én is azt jeleztem, hogy ismereteink szerint az eljárás nem törvénysértő, vélelmezhetően nem törvénysértő, csak szokatlan, és ezért kerestük azt, és feltettem a kérdést, hogy vajon ki gyak orolt olyan befolyást, hogy a vámparancsnok személyesen vegyen részt az eljárásban, erre nem kaptam választ és ezt mindenféleképpen hiányolom. Az ügynek, mint ön is említette, azért van egy nyitott része, hisz a Vám- és Pénzügyőrség megállapította, hogy se mmilyen törvénysértés nem történt, ugyanakkor - mint ön is említette - a Vas Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozói lefoglalták a gépkocsikat és ismeretlen tettes ellen csalás és vámorgazdaság alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek, azóta az eljárást a z Országos Rendőrfőkapitányság magához vette, úgy látszik, az Országos Rendőrfőkapitányságnak nincs elég ügy, amivel foglalkozzon, és olyan ügyekkel is foglalkozik, ahol semmilyen törvénytelenség nincs. Lehet, hogy ezért a következő héten a belügyminiszt er úrnak kell feltennem a kérdést, hogy az adófizetők pénzén miért foglalkoznak ilyen üggyel, amiben semmilyen törvénytelenség nem történt. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat is. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisz tériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ügy jellege valóban olyan, hogy kicsit nehezen tárgyalható egy azonnali kérdés keretében, ezért folytatván az ön kérdésére a választ, azt kell mondanom, hogy én a vámparancsnok személyes jelenlétéről nem tudtam, itt öntől hallottam, tehát erre azt tudom mondani, hogy utána fogok nézni vagy nézetni, hogy ennek mi lehetett a magyarázata. Az egy külön része a történetnek, hogy egy névtelen feljelentés érkezett, és a névtelen feljel entés alapján beindult a rendőrségi gépezet. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás le fog folytatódni, és amennyiben ez az eljárás valami mást állapít meg, mint amiről én idáig a VPOP tájékoztatása alapján én önnek információt adtam, akkor nyilván annak megfelel ően önt is, illetve a nyilvánosságot is tájékoztatnunk kell. Legjobb tudomásunk szerint - mármint a VPOP legjobb tudomása szerint - itt tehát jogszabálysértés nem történt. Amit ön kérdezett, arra a momentumra pedig hát egy későbbi alkalommal tudok visszaté rni, mert ezt külön még meg kell vizsgáltatnom. Köszönöm szépen. (Taps) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt áttérnénk az interpellációk elmondására, megkérdezem Kuncze Gábor belügyminiszter urat, hogy az azonnali kérdések kapcsán kíváne még valamit mondani? KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első kérdés kapcsán vitába keveredtem Torgyán József képviselő úrral, az én - nem a Belügyminisztériumtól kapott - felkészítő anyagomban 48 millió dollár s zerepelt. A képviselő úrnak van igaza, 48 ezer dollárról van szó, vagyis valóban 7,2 millió forintról, bár képviselő úr, mielőtt elment volna, a nevemben már elnézést kért saját magától, de nekem most távollétében a frakciót kell megkérnem, hogy tolmácsolj ák bocsánatkérésemet, egy tévedés áldozata lettem. Ettől kezdve persze az a véleményem, hogy én sem értem, hogy 7,2 millió forintot miért nem ért meg a közvetítés jogdíja a Magyar Televíziónak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) Czoma Kálmán (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Adjunk kellő tiszteletet halottainknak" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :